A kommunista Berlin egykori büszkesége, a Köztársaság Palotája. A múlt levegője
Berlin központjában, a Spree partján, a híres Unter den Lindenen egykor a Hohenzollernek hatalmas, díszes barokk kastélya állott. Az épületet a második világháborúban bombatalálat érte, a megsérült részek renoválására azonban nem került sor, 1950 szeptemberében Walter Ulbricht utasítására ugyanis felrobbantották az épületmaradványt: "Fővárosunk központját, a Lustgarten és a kastély romjai közötti részt nagy demonstrációs térré kell átalakítani, ahol kifejezésre juthat népünk harci és építő akarata." A kastély helyébe a hetvenes évek elején a Köztársaság Palotáját építették föl.
Az akkoriban különleges, modern megoldásnak számító bronzszín? üveggel borított épületet, amely nem csak külsejében tűnt vonzónak, hamar megkedvelték a kelet-berliniek. Az esti órákban igazi látványosságnak számított a fényárban úszó "palota", melyet a belső helyiségekben világító rengeteg csillár miatt a köznyelv Honecker lámpaboltjaként emlegetett. (Rossz nyelvek Palazzo di Prozzónak, vagy szászosan Ballast der Republiknak nevezték.) Naponta mintegy tizennégyezer látogatót vonzottak az épületben működő, jó konyhát vezető éttermek, bárok, kávézók, a tekepályák, kiállítótermek, a színház és az üzemképes telefonfülkék. Mindemellett egy ötezer férőhelyes nagyterem és a népi kamara (az NDK parlamentje) ülésterme kapott itt helyet. 1990. március 18-án pedig itt számolták össze az első szabad választás eredményeit, és itt jelentették be ugyanazon év augusztus 23-án, hogy az NDK egyesül a szövetségi Németországgal.
Egy hónappal később azbesztveszélyre hivatkozva bezárták az épületet. A nyugatiak gyors környezetvédelmi intézkedésében sok kelet-berlini – akik a mai napig nosztalgiával emlékeznek az intézményre – a Nyugat–Kelet- konfliktus első megnyilvánulásainak egyikét látta. Az épületből azóta kivonták a veszélyes anyagot, újrahasznosítására azonban nem került sor – elhagyatottan, lehangoló látványt nyújtva áll a dinamikusan újjáépülő város szívében.
Bár a Köztársaság Palotája – a kettős államiság után – kétségkívül az egység szimbólumává lett, ennek jelentőségét csak igen kevesen értékelték olyan mértékben, hogy az épület újramegnyitása mellett álltak volna ki. A lakosság véleménye két alternatíva között oszlott meg: fölépüljön-e újból az egykori Hohenzollern-kastély minden részletében h? másolata, vagy valamilyen más, eredeti tervre írjanak ki pályázatot?
A "Berlin történelmi központja" egyesület végül döntést hozott: a Hohenzollern-kastély pártolói erősebb csapatot alkottak. Mellettük áll többek között Gerhard Schröder kancellár és Wolfgang Thierse, a Bundestag elnöke is. Hannes Swoboda bécsi építész, az egyesület elnöke mindamellett értelmetlennek tartaná, ha az egykori kastély valóban egy az egyben felépülne. A posztkommunisták és a zöldek azt javasolják, hogy a népi kamara üléstermét – mint történelmi emléket – építsék bele a kastélyba. Annak idején egyébként a kastély robbantás után megmaradt homlokzati erkélyét is belefoglalták a Köztársaság Palotájába, hiszen 1918-ban, a forradalom napjaiban állítólag onnan kiáltotta ki a "szocialista köztársaságot" Karl Liebknecht – igaz, ezt a gesztust az akkori német kormány semmisnek nyilvánította.
Az új épületben a tervek szerint a városi múzeum Európán kívüli kulturális gyűjteménye, a Humboldt egyetem tudománytörténeti gyűjteménye és a városi és tartományi könyvtár kapna helyet, továbbá konferenciákra, bálokra, kiállításokra és koncertekre alkalmas helyiségeket alakítanának ki. Nemrégiben bőséges képanyaggal ellátott, ingyenes kiadvány is jelent meg a hajdani kastélyról, amely ugyanakkor az újonnan épülőnek a terveit is tartalmazza. Mostanra mindössze egyetlen nyitott kérdés maradt: miből fogja finanszírozni az egyébként nyakig eladósodott város a körülbelül 700 millió eurós beruházást?
Magyar vándor
2002. 07. 26. (VI/30)
