hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Történelmi lecke bukott tanároknak

2001. 12. 23.
Az újsütet? nemzeti ünnep, a "hűség napja" alkalmából ismét színre lépett a magát kereszténynek és nemzetinek nevező jobboldal kedvelt fia, a kakastollas csendőr. A tévéhíradó tanúsága szerint ott állott jelképes egyszál magában a nyolcvan évvel ezelőtti soproni népszavazás évfordulóján megtartott ünnepségen, és ott sorakozott mellette a Horthy-hadsereg egyenruhájában néhány ugyancsak jelképesen felvonultatott katona.



Hűség napi ünnepség Sopronban Fotó: MTI

Másnap – ezt is láthattuk a híradóban – Jánosi György, az MSZP választmánynak az elnöke minősítette ezt a Horthy- és csendőrkultuszt. Tökéletesen érdeme szerint. Mire az M1 híradó szerkesztősége jónak látta megszólaltatni R. tanár urat, aki olyasvalamit mondott, hogy Horthy és hadserege (persze csendőröstől) a nemzeti történelem része. Csak a rabszolganépeknek nincs történelmük, nekünk van, és ápoljuk is – sugározta a tanár úr, szemlátomást teljes összhangban az M1 szerkesztőivel.

Ady sorai jutnak eszembe: "Hódították ez országot / Derék, lelkes, úri szittyák / Jótevői szegény népnek / Iskolában így tanítják." De nem így volt ezer évig! – kiáltott fel a költő.

Igen, Horthy rendszere, hadserege és csendőrsége része a magyar történelemnek. Ám nem az a része, amelyet a magunkének vallunk, és amelynek a hagyományait folytatni kívánjuk. A Horthy-hadsereg, amely elbitorolta a "honvédség" elnevezést a 48/49-es elődöktől, nem a haza és a szabadságjogok védelmében tűnt ki, hanem abban, hogy a királyi román hadsereg és az antant kegyelméből a magyar nép ellen vívott hadjáratot 1919-ben, majd Hitler szolgálatában a szovjetellenes rabló hadjáratban szerzett "érdemeket" 1941-től. A népnyúzó hatalom csendőrségét meg egyáltalán nem kell bemutatni – bemutatják olyan kiváló írók, mint Móricz Zsigmond vagy Nagy Lajos annak, aki életkoránál fogva nem ismerheti a maga tapasztalatából. 

Ami pedig a népek felosztását illeti "rabszolganépekre" meg olyanokra, amelyeknek "történelmük van", hát rasszista szaga van ennek. R. tanár úrral és az M1-gyel szemben én inkább arra a Petőfi nev? liberálbolsi felforgatóra hallgatok, aki ezt írta: "Ha majd minden rabszolganép / Jármát megunva síkra lép…" Amiből kisejlik, hogy rabszolganépnek lenni nem örök sors, nem faji adottság: lehet tenni ellene a szabadság nevében. 

Hogy summázzam: szép dolog a hűség, ünneplésre is érdemes, arra kell csak vigyázni, hogy kihez és mihez akarunk hívek maradni. Nehogy végül a "Hűség Házához" jussunk, mely az Andrássy út 60-ban működött 1945 előtt, ablakain jókora nyilaskereszttel.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!