David Blaine illuzionista egy hattonnás jégtömbben. Két nap után elege lett Fotó: Reuters
Nem éppen új ötlet, hogy az embereket egy későbbi időpontban történő fölélesztés érdekében lefagyasztják. Már az ókorban tudták, hogy a halak némely fajtái felolvadás után életre kelnek. A 17. század közepétől az effajta kísérletek köre tovább bővült (próbálkoztak földigilisztákkal is), a 18. század második felében pedig egy John Hunter nevezet? sebész kifejtette véleményét, miszerint az ember életének idejét tetszőleges időre meg lehet hosszabbítani olyan módon, hogy néha lefagyasztják, majd újra felolvasztják.
Oroszországban a 20. század elején a krioanabiózis eszméit Porfirij Bahmetyjev fizikus propagálta, aki pillangók lefagyasztott bábjait próbálta föléleszteni. Ugyanekkor írta Vlagyimir Majakovszkij a Poloska cím? színdarabját, melynek hősét 1929-ben "tették hűvösre", majd 1979-ben felélesztették. Az első "mirelit ember" majdnem Lenin lett – a vezér halála után ezt a lehetőséget komolyan tárgyalta a kommunista párt vezetősége.
Első ránézésre az ötlet őrültségnek tűnik: a fagyasztás során ugyanis az emberi szervezetben lévő víz kitágul, aminek következtében szétszakadnak a sejtfalak, és roncsolódnak a szervek. A negyvenes években azonban a tudósok felfedezték, hogy némely anyagok (úgynevezett krioprotektorok) gátolják a jégkristályképződést és annak következményeit – ilyen például a glicerin. A vízzel kevert glicerin vitrivizálódik, vagyis egy sajátos, amorf, üvegszer? állapotot vesz fel.
1962-ben vált bestsellerré A halhatatlanság perspektívái cím? könyv, melynek fizikus szerzője azt fejtegeti, hogy a jövőben a tudomány bizonyára megtalálja a módját azok fölélesztésének, akik most gyógyíthatatlan betegségben halnak meg – például úgy, hogy a halott testet konzerválják addig az ideig, míg az orvostudomány eljut arra a szintre, hogy fel tudják éleszteni (és persze meggyógyítani).
Az ötletet több tudós és kalandor magáévá tette, és a lefagyasztásokkal foglalkozó egyesületek gombamód kezdtek szaporodni Amerikában. Az emberi történelem első ilyen célú lefagyasztása 1967-ben történt Kaliforniában: James Bedford rákban elhunyt pszichológus profeszszor volt az első páciens. Testét először glicerinnel töltötték fel, majd lehűtötték, és egy folyékony nitrogénnel töltött speciális konténerben helyezték el: itt van a mai napig, mínusz 196 fokon.
A hetvenes évek végéig mindössze húsz ember került "mélyhűtőbe". Az üzletág a nyolcvanas évek közepén kapott új impulzust, amikor egy olyan speciális mikroszkópot találtak fel, amely által lehetővé vált a molekuláris, sőt atomok szintjén található anyagokkal való kutatómunka, továbbá aktív fejlődésnek indult a nanotechnológia.
A mélyhűtésélettan fő problémája a mai napig is abban áll, hogy szinte lehetetlen a biztonságos kiolvasztás: még a legeslegkorszer?bb krioprotektorok használata során is a sejtek mintegy 10 százaléka károsodik. A helyzet javulását az úgynevezett molekuláris nanorobotoktól remélik, melyek létrehozásához már elközelített a tudomány. Ezek a komputerek által irányított, testen kívül működő robotok nemcsak felfedezik, hanem ki is küszöbölik a sejtkárosodásokat, sőt gyógyítják, fiatalítják is a sejteket. Óvatos becslések szerint 2040-ben, az optimistábbak szerint már 2010-ben használhatunk effajta szerkezeteket.
Ilyen tudományos-fantasztikus prognózisok után a fagyasztásos élethosszításnak meglehetősen sok követője akadt. Jelenleg száz – más források szerint 120 "mirelit ember" várja feltámasztását az erre a célra kialakított depolzitáriumokban, köztük Walt Disney és Salvador Dali is, a várakozólistán pedig több mint másfél ezer ember neve áll (és ezenkívül háziállatok).
A vállalkozók közül sokan látnak fantáziát az új bizniszben: nem is csoda, hiszen a "kezelés" nem olcsó mulatság: a lefagyasztás és határidő nélküli őrzés díja 30-150 ezer dollárba kerül. Egy angol milliomos nemrégen egymillió dollárt fektetett be a szolgáltatás Angliában való bevezetésébe, amerikai kollégája pedig egy erre a célra kialakított szanatórium építését tervezi Arizonában. Az új létesítményt olyan kliensek számára alakították ki, akik itt szándékozzák eltölteni életük utolsó napjait – ugyanis minél gyorsabban fagyasztják le a testet a halál beállta után, annál több sejtet sikerül megmenteni a károsodástól.
Egy halott test feltámasztása a korszer? fiziológia szerint teljességgel lehetetlen. Korunk tudósainak nagy része ezért meglehetősen szkeptikusan viszonyul a lefagyasztás kérdéséhez. Szvjatoszlav Medvegyev, az orosz Agykutató Intézet igazgatója így nyilatkozott: "Természetesen lehet hinni a nanorobotok varázserejében. A fő kérdés azonban abban rejlik, lehetséges-e büntetlenül megszakítani az agyfunkciókat? Hiszen ha csak néhány percre is megengedjük az agy halálát, a benne tárolt egyéni személyiséginformáció elveszhet – valószínűleg örökre. A változtatások ezért visszafordíthatatlanná válhatnak, így a tudomány szempontjából nagyon sok kérdés merül fel ezzel a módszerrel kapcsolatosan."
A "védelem" táborából Mihail Szolovjov erre a következő választ adta: "Több olyan eset ismeretes, amikor a szívverés megszűnte után tíz perccel sikerült föléleszteni az embert, és az agyműködésben nem fedeztünk fel jelentős változásokat. Igaz, ez akkor történt, amikor az ember például hideg vízben fulladt meg. Azonban, még ha a hőmérséklet nem is ennyire megfelelő, az emlékezet, szerintem, megmarad. Tisztázzuk először is, hogy mik azok a »visszavonhatatlan változások«, amelyekre hivatkoznak a fagyasztás ellenfelei. Visszavonhatatlan változás például az, ha a vér az agyi erekben kicsapódik. A neuronok agysejtek, melyekben az emlékek, és gyakorlatilag az ember személyisége van, az anaerob metabolizmus állapotában még néhány tucat órát tudnak létezni."
Egyébként emberi magzatokat már néhány éve sikeresen lefagyasztanak, majd "feltámasztanak". Az Egyesült Államokban napjainkban is él egy olyan ikerpár, akik közül az egyik nyolc évvel fiatalabb a másiknál. Ezeket az éveket ugyanis embrióként fagyasztóban töltötte. 1992-ben a BioTime egy babuinmajmot fagyasztott le mínusz két Celsius-fokra. Ötvenöt percnyi fagyasztás után felengedték, és a majom élve maradt. 1995-ben pedig egy házinyúl agyvelejének metszeteit fagyasztották le, és felengedés után az agyhártya megőrizte bioelektronikus aktivitását.
A sejtregeneráló nanorobotok létrehozásának ötlete nem tűnik őrültségnek az orosz tudósok előtt, főként manapság, amikor már a végéhez közeledik az olyan fajta nanorobotok megalkotása, amelyek képesek felvenni a harcot a vérrákkal szemben (a nanobombák a rákos sejteket belülről fogják felrobbantani). Igaz, az orosz tudósok ennél nagyobb lehetőségeket is látnak a dologban: a nanotechnológiai intézet igazgatója, Viktor Bikov szerint: "Természetesen fel lehet használni az ilyesfajta robotokat a felélesztéshez. De minek? A jövő a klónozásé. Még az ember élete során a kvantumkomputerek és nanorobotok segítségével az agyáról endogrammákat lehet levenni, megkettőzve ilyenformán a személyiségét. A halála után aztán egyetlen sejtből is létre lehet hozni ennek az embernek az egész szervezetét, és az információ másolatát átírni az agyvelejébe
"
2000. 12. 16. (IV/51)
