Szép lehet, de okos nem

Lamperth Mónika. "A férjemmel mindent megbeszéltünk." Fotó: MTI

Neményi Mária szociológus, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének munkatársa lapunknak elmondta, hogy ez – az előző korokhoz hasonlóan – most sem a társadalmi elithez tartozó nők számára jelenti a legkomolyabb kihívást. A megfelelő anyagi háttérrel rendelkező, illetve a magas beosztású hölgyek meg tudják vásárolni a segítséget a háztartáshoz. A családjukért felelős, ugyanakkor a család számára forrást biztosítani kényszerülő nők számára a legnehezebb mindenre időt találni, megfelelni az elvárásoknak a családban és a munkahelyen egyaránt. "Erről elsősorban a három műszakban dolgozó ápolónőket, az óvónőket, a takarítónőket kellene kérdezni. Régen nővérnek lenni önfeláldozó, egész embert kívánó foglalkozás volt, ám amióta civil polgári foglalkozássá vált, olyan nők végzik, akiknek vannak családi feladataik is" – fejtette ki Neményi Mária.

Az üvegplafon

Véleménye szerint azt a néhány biológiai funkciót leszámítva, amit természetesen nem lehet átadni, mint például a terhességet, a szülést, a szoptatást, már a családon belül el lehetne kezdeni a "tehermentesítést", aminek haszonélvezői lennének a gyerekek is. "Másmilyen felnőtt férfi lesz egy olyan családban nevelkedő fiúgyermekből, akivel az apja is sokat foglalkozott. Egész más egy olyan családban felnőni, ahol kettős szülői felelősség van, mint egy olyanban, ahol az apa gyakorlatilag láthatatlan. Kicsit álszent dolognak tartom a régi polgári családmodellt felemlegetni – a férfi a kenyérkereső, a nő pedig a család melegét biztosítja –, hiszen ezalatt a parasztcsaládokban, a kisiparos- és munkáscsaládokban a feleség is dolgozott a férj mellett. Nem beszélve arról, hogy az akkori polgári családokban nem az anyák dolga volt a gyermeknevelés, hanem a nörszé" – magyarázta a szociológus.

A nemek közötti különbségek nem a munkavállalásnál jelentkeznek először. Már a felsőoktatásban elindul egyfajta szegregáció: vannak nagyon is elnőiesedett egyetemek, főiskolák, amelyek általában olyan foglalkozásra képesítenek, amelyeknek alacsonyabb a társadalmi presztízse. Ugyanakkor, amikor bizonyos szakmák felértékelődnek (jogászok, közgazdászok, pénzügyesek), akkor hirtelen megjelennek ezeken a már elnőiesedett területeken a férfiak. A szociológus a hagyományos családi munkamegosztás leképeződését látja ebben, ami azonban megváltoztatható. Ehhez azonban le kell győzni a nők "önakadályozó" mechanizmusát is; azt a női kisebbrendűségi érzést, amit a szakirodalomban úgy hívnak, hogy üvegplafon: egy láthatatlan plafon, ami nem engedi a nőket még a vágy szintjén sem tovább emelkedni karrierjükben. Tehát van egy önkéntes visszavonulás is: "úgysem jutok tovább, úgy- sem fog sikerülni".

Láthatatlan férfiak

Neményi Mária elképzelhető megoldásnak tart a nők esetében egy kétciklusú munkavállalási periódust: a tanulmányok elvégzése után elkezdi a karrierjét, 28–35 év között szül, neveli az (ideálisnak tekintett három, a valóságban két) gyereket, és ezután még mindig van jó 20 éve folytatni a karrierjét. Véleménye szerint sokfajta segítséggel, anyagi háttérrel ez akár nyolc gyerek mellett is megoldható. A megvalósításra nem csupán a nők, hanem a férfiak részéről is érzékelhető a törekvés. A férfiak is megragadják azokat a lehetőségeket, amelyeket a társadalom felkínál arra, hogy jobban kivehessék részüket a család, a gyerekek életéből. Példa erre a 10-15 éve még ismeretlen apás szülések rendkívül gyors népsze-rűsödése. "Egészen biztos, hogy azok az apák, akik több időt töltenek már a kicsi gyerekükkel is, máshogy lesznek apák" – hangsúlyozta a szociológus.

Bethlen Anna, a Szociális és Családügyi Minisztérium Nőképviseleti Titkárságának munkatársa szerint a nők társadalmi szerepvállalásának kérdését két oldalról lehet megközelíteni. Meg lehet vizsgálni, hogy számban és minőségben hány nő van jelen a közéletben. Az eredményt befolyásolja egyrészt a "hosszú haj, rövid ész" felfogás, ami konokul tartja magát a modern társadalomban is. Társadalmi akadályként tornyosul a nők elé saját, esetenként csekély hajlandóságuk is a felelősségteljes feladatok felvállalására. "Ösztönösen felmérik a lehetőségeket, és már kislánykorukban ahhoz mérik a vágyaikat, amit a társadalom megenged számukra. A szocializációs út ma még evidencia a társadalomban. A közéletben egy mindig ráérő, protokollra kész, háttérországgal rendelkező személyre van szükség, ez pedig legtöbb esetben férfi, hiszen nem ő felelős a család körüli apró-cseprő intéznivalókért, a gyerekek ellátásáért."

Bethlen Anna szerint a nyugati minta nem feltétlenül példaadó számunkra. "Nem a Nyugat utánfutója vagyunk, lehetőség van egy új típusú társadalom kialakítására. Hatalmas potenciál van a nőkben, amit a munkaerőpiac nem használ ki. Míg a munkanélküliek aránya nagyjából azonos férfiak és nők között, az inaktivitási ráta nagyobbik részét nők képezik; ők azok, akik nem is pályáznak semmilyen állásra, mivel otthon tevékenykednek. Az ENSZ felmérése szerint a világ fizetetlen munkájának 85-90 százalékát nők végzik el. Az otthoni munkát, a gyereknevelést, a háztartást, a háztáji, családi, mezőgazdasági munkát sokszor maguk a nők is úgy definiálják, hogy »nem dolgozom, otthon vagyok«." Bethlen Anna eloszlatta azt a téves elképzelést is, miszerint a nők tévéznek a legtöbbet. "Felmérések igazolják, hogy a nők kevesebb időt töltenek tévénézéssel, kevesebbet költenek művelődésre, szórakozásra, mint a férfiak; viszont többet dolgoznak az otthonukban, még kétkeresős családokban is. A kérdés úgy vetődik fel, hogy a társadalom melyik munkát hajlandó díjazni. Az otthoni főzés női munka, nem jár érte fizetség, de ha mondjuk a Gundelben kell szép fizetségért megfőzni ezt a vacsorát, akkor máris megjelennek a férfiak mint séfek. A banki munka például a nyolcvanas években elnőiesedett pálya volt, aztán amikor a kilencvenes években nagy pénzek kerültek forgalomba, a férfiak vették át a vezetést."

Az elnyomás hátrányai

Érdekes dologra hívta azonban fel a nőképviselet munkatársa a figyelmet. "A nők amúgy fizetetlen munkáját a férj vállalata végül is látensen megfizeti, hiszen a feleség az, aki felkészíti a férfit a munkára az otthon ellátásával, ingvasalással, főzéssel, gyerekek gondozásával stb. A marxista kitétel szerint a munkabér egyenlő a munkerő újratermelésének árával – ebbe a nő tevékenysége egyértelműen beletartozik." Bethlen Anna szerint egy egészséges munkamegosztás a férfiak javát is szolgálná. "A »férfielnyomásnak« hátrányai is vannak a férfiak szempontjából: nem kellene nekik negyvenévesen infarktust kapni, ha több időt szánnának a családjukra a munka hajszolása helyett."

Lamperth Mónika szerint ugyanazokkal a kihívásokkal kell szembenézni a politikában nőként és férfiként egyaránt. A pártján belül is meghatározó, befolyásos szocialista képviselőnő a különbséget leginkább abban látja, hogy a nőkben több empátia, nagyobb türelem van, hajlamosabbak az ésszer? kompromisszumokra. A képviselőnő ebből a szempontból is jónak tartaná, ha több nő lenne a parlamentben. "Férfi kollégáimhoz hasonló motívumok vezettek politikai pályára, már az egyetemen érdeklődtem a közélet iránt. Bár a hagyományos modell azt diktálná, hogy a férfi dolgozik, kenyeret keres, a nő pedig ehhez a biztonságos, harmonikus, idillikus hátországot biztosítja, neveli a gyermekeket; én azt gondolom, hogy nincsenek eleve női feladatok. Mi a jogi egyetemen találkoztunk a férjemmel, és amikor összeházasodtunk, kialakult köztünk egy olyan munkamegosztás, ami figyelembe vette mindkettőnk hivatását. Emiatt a gyermekvállalást is úgy oldottuk meg, hogy mindketten kivesszük belőle a részünket. Mivel én Budapesten dolgozom, de Kaposváron élek, így a mindennapi munkát – ami egy úgynevezett "normális" családban női feladat lenne – hét közben a férjem végzi. De a férjem nem áldozatként éli ezt meg, nem is szereti, ha a barátai ezzel ugratják. Hétvégén persze én is elvégzem, ami hagyományosan egy feleség feladata. Nagyon tisztelem azokat az asszonyokat, akik azt választják, hogy otthon maradnak, gyerekeket nevelnek; de azt tartom jónak, ha ez szabad választás eredménye."