– Mióta foglalkozik közélettel és politikával?
– Amióta az eszemet tudom. Emlékszem rá, hogy otthon a családban és
persze mindenhol másutt is, folyamatosan figyelemmel kísértük a közügyeket és a közéletet.
A családomban mégsem volt tradíciója a párttagságnak, nem is volt senki párttag. A
rendszerváltás előtt, még az egyetemi éveimben, viszonylag aktív közéleti szereplő
voltam Szegeden a JATE-n. Akkoriban éppen a KISZ-szel háborúztunk, hogy képviselheti-e
a tagságot vagy sem. Feleségemmel együtt, akit akkor ismertem meg, aktívan részt vettünk
a közéletben. Amikor megalakult Békéscsabán az SZDSZ, ő rögtön belépett. Én
egyetlen ok miatt nem léptem be, mert a nyolcvanas évek legvégén elkezdődött a
Magyar Közigazgatási Intézet megbízásából egy országos önkormányzati kutatás,
amelynek keretében a tanácsrendszerből az önkormányzati rendszerbe való átmenet időszakában
mi az ország több területén figyelemmel kísértük az átalakulást. Rögtön az
egyetem után ugyanis a Regionális Kutatások Központjában kezdtem el dolgozni.
Folyamatosan az volt a kérdésük felém, hogy én melyik párthoz tartozom. Egyszerűen
szükséges volt, hogy azt tudjam mondani: nem léptem be egyetlen politikai pártba sem.
A függetlenségemet demonstráltam ezzel. Természetesen követtem a politikai eseményeket,
minden választáson, népszavazáson részt vettem, és mindig a meggyőződésem szerint
szavaztam.
– Hogyan lett végül SZDSZ-tag?
– Az SZDSZ-be 1994-ben léptem be egy nagyon egyszerű, és hétköznapi ok
miatt. Úgy gondoltam, hogy az önkormányzati kutatásaim kapcsán elért elméleti
konzekvenciákat ki kell próbálni a gyakorlatban. Kíváncsi voltam, hogy milyen messze
van az elmélet a gyakorlattól. A békéscsabai szabaddemokraták, akik már ismertek a
90-es évek legelejétől kezdve, kértek is, hogy induljak. A rendszerváltás folyamatát
szemlélve arra a meggyőződésre jutottam, hogy igazán befolyásolni a dolgokat csak
akkor lehet, ha az embernek politikai szerepe van. Kívülről nem lehet, mert mindig csak
vendég lesz. Ezért a kampány előtt beléptem. Egyszerűen ki akartam próbálni, hogy
a gyakorlatban megvalósíthatók-e azok a dolgok, amelyeket én megtapasztaltam és kitaláltam
a munkám kapcsán. Szembesültem azzal, hogy nagyon sok elméleti szakember van.
Tulajdonképpen tele van a világ töménytelen jó szakcikkel, amit a gyakorlati
szakemberek általában nem olvasnak el. Úgy láttam, hogy abban az időszakban – mivel
minden átalakulóban volt – a gyakorlati cselekvésnek volt az ideje, nem pedig a
kritikának.
– A késői kezdés ellenére azonban hamar a helyi döntéshozói mechanizmus
kellős közepén találta magát.
– Igen, az elméletből hamar a gyakorlat talaján találtam magam. Bekerültem
az önkormányzatba, ahol rögtön az SZDSZ helyi frakcióvezetője lettem, majd bizottsági
elnökké léptem elő.
– Véleménye szerint az országos vagy a helyi politizálás a meghatározó a
fejlett demokráciákban?
– Azt gondolom, hogy a politika igazi terepe egy jól működő demokráciában
a lokális szint. Ott lehet igazán az emberek életét befolyásoló jó döntéseket
hozni. Nálunk még a keretek feszegetésének és kialakításának időszaka van. Az a
decentralizációs folyamat, amely a fejlettebb nyugati államokban már előrehaladott,
az Magyarországon igencsak megkérdőjelezett, sőt ellentétes tendenciák is érzékelhetők.
– Azonban az országos politikai szereplés most megadatott, hiszen az SZDSZ
vidéki jelöltjeként az ügyvivői testület tagja lett.
– Ez a mostani tisztújítás kapcsán alakult így. 1998 nyarán a megyei
szervezet elnöke lettem, s így automatikusan az országos tanács tagja. Kezdeményezést,
illetve támogatást kaptam az ügyvivői jelölésre. Nagyon sokat dilemmáztam rajta,
hogy képes vagyok-e erre, és hogy lehetséges-e helytállni ilyen nagy távolságra
Budapesttől, a parlamenten kívülről. Elgondolkodtam, hogy ha támogatást kapok, akkor
egy ilyen időszakban egyszerűen kötelességem csinálni, akkor is, amikor a státus önmagában
nem jelent tovább építhető pozíciót, ugyanis lesz még egy tisztújítás a
parlamenti választások előtt. Azonkívül pedig mikor politizáljon az ember, ha nem
akkor, amikor nagyon komoly a tétje. Az elkövetkezendő másfél évben rendkívül nagy
a tétje annak, hogy mi történik, és nemcsak az SZDSZ szempontjából, hanem az egész
hazai politikai demokrácia szempontjából is.
– Milyen a Velkey Gábor által megálmodott SZDSZ?
– Számomra realitás van, nem álom. Mindig abból kell kiindulni, ami van,
és azt kell megpróbálni – ha csak egy kicsit is – jobbá tenni. Ha a gyakorlati
cselekvést nézzük, akkor nem álmokról szól a történet, nem ideákról, hanem arról,
hogy jó adottságai vannak az SZDSZ-nek. Ma is nagyon sok ember gondolkodik úgy, ahogy
az SZDSZ vezető testületei, tagjai, alapdokumentumai fogalmaznak. Történtek persze hibák
az elmúlt évek politizálásában, ez nem kétséges, és sajnos, bizonyos fokig
hiteltelenné vált az SZDSZ. Nem akarok azzal foglalkozni, hogy ez jogos-e vagy sem.
Egyszerűen azt gondolom, hogy a hazai politikai rendszer működése szempontjából az
országnak szüksége van egy erős, határozott, működőképes, jól szervezett liberális
pártra. Ez pedig senki más nem lehet, csak a Szabaddemokraták Szövetsége.
– Sokan azt vetik az SZDSZ szemére, hogy nem tud kommunikálni a társadalommal.
A mostani tisztújítás eredményeként több önkormányzati politikus került be az ügyvivői
testületbe. Javulni fog a társadalommal folytatott kommunikáció minősége?
– Mindenki arról beszél manapság, hogy jól kell tudni kommunikálni. Én
egy kicsit megcsavarnám ezt a dolgot. Sokan, amikor azt mondják, hogy kommunikálni,
akkor igazából a manipulálni szóra gondolnak. Arról szól a világ, és különösen
Magyarország, hogy megpróbálják manipulálni az embereket, én pedig azt gondolom,
hogy a legjobb kommunikáció az eredményes, valós tettekben mérhető tevékenység.
Innentől kezdve pedig nem manipulálni kell, hanem a dolgunkat végezni becsülettel,
rendesen, határozottan, és ennek kell aztán hangot adni. Aki manipulálni akarja a társadalmat
– szerintem ez a többség –, aki kommunikációról beszél – lehet, hogy durván
fejezem ki magam –, az hülyének nézi az embereket. Információkat kell közvetíteni
töménytelen mennyiségben, ugyanis fel kell készülnie a társadalomnak arra, hogy
komoly, felelős döntéseket hozzon. Nekünk az a dolgunk, hogy korrekt információkat
nyújtsunk az embereknek, lehetőleg a legtöbbet és a legérthetőbb módon, nem pedig
az, hogy manipuláljuk őket. Az emberek ugyanis tisztában vannak vele, hogy ki az, aki
manipulálni akarja őket. Ezzel a módszerrel csak rövid távú sikereket lehet elérni,
hosszú távút nem. Meggyőződésem ezért, hogy hosszú távú politizálást kell
folytatni.
– A 98-as választásokon vereséget szenvedett az SZDSZ. Az Ön véleménye
szerint képes felállni a párt a padlóról?
– A 98-as parlamenti választási eredmény tényleg vereség. A vereségnek
nagyon sok oka van. Nehéz ezt megmondani, de azt gondolom, hogy a vereség egy hosszú
folyamat eredménye, amely már 1992-1993-ban elkezdődött.
– Elemzések alapján Budapestre szorult vissza az SZDSZ, és a fővárosi önkormányzat
az utolsó fellegvára. Ezen a nyomvonalon továbbhaladva, van-e beleszólása a vidéki
SZDSZ-nek az országos közéletbe?
– Az élet Magyarországon Budapest centrikus, ez tény. Sokan direkt módon
és sokféle érdekből szítják a főváros-vidék ellentétet. Én vidékiként azt állítom,
hogy nekem igenis érdekem, hogy metró legyen Budapesten. Egyszerűen azért, mert én
sem tudok másként közlekedni. Nem hiszem, hogy ez az ellentét lenne az SZDSZ-en belül,
aki ezt szítja, az nagyon rosszul gondolkodik. Tény és való, hogy az ellenzéki
szerepben fontos jelentőséggel bír minden olyan város, ahol SZDSZ-es vezetés van, és
különösen a főváros. Szerencsére azonban még elég sok az ilyen település. A
helyi politizálás a helyi társadalomban gyökeredzik, attól nem tud eltávolodni, és
csak hiteles emberek képesek helyben jól politizálni. Ezeket pedig meg kell nyerni.
– Az SZDSZ politikájának szerves része volt a kisebbségek érdekképviselete.
Úgy látszik, hogy ezzel a gyakorlattal kezd felhagyni a párt. Az új politikai struktúra
része lenne ez?
– Hitelesen egy politikai párt csak akkor tud hosszú távon működni, ha
elvhű. Ha ragaszkodik az elveihez, persze nem doktrinálisan. A pragmatikusság soha nem
mehet el odáig, hogy holmi rövid távú érdekek miatt az elveinket feladjuk, mint ahogy
ezt sokan mások megtették. Nem szabad ideológiai, politikai vitákba bonyolódni, mert
a liberalizmus elveit és gondolatait a gyakorlati politizálásban kell megvalósítani
és képviselni. Nem beszélni kell a kisebbségek védelméről, hanem ha támadják őket,
meg kell védenünk őket. Nem szlogenekben kell gondolkodnunk, hanem a gyakorlati politizálásban
kell megjeleníteni a liberális eszméket. Itt van az ideje a gyakorlati munkának, mert
felhígul a politika, egyre több az egyéni ambíció és egyre kevesebb a tisztesség, a
becsület.
1999. 12. 04. (III/48)
