A román oldalon az átkelés zavartalanul folyik, de a magyar oldalon a vámvizsgálat
szigorú. Cigaretta, alkohol, gyógyszerek elvileg nem juthatnak be az országba. A
gyakorlat azonban azt bizonyítja, hogy mégis bekerülnek. A szatyrokat ma reggel azonban
teljesen ki kell üríteni. Előkerülnek a zoknikba csavart Snagov cigaretták, a kínai
bugyogók és elemlámpák közül pedig a Drobeta konyakok. A lefülelt csempészek
minden siránkozásuk ellenére azonnal fordulhatnak vissza. Mindenféle áruval próbálkoznak
a határon átjutni, hogy pénzzé tegyék. A legfurcsább esetek között tartják számon,
amikor egy román asszony 20 kilogramm bélszínt próbált kézipoggyászában átcsempészni
a határon.
A buszok gyors tempóban jutnak át a vámvizsgálaton, ami nem csoda, mert 10 éves
tapasztalatok birtokában vannak. Némelyik hetente 4-5 napot ingázik a határszéli
települések piacaira és vissza. Guiness-rekordot tudnának elérni a buszpakolás területén.
Némelyik buszba 60 személy van bezsúfolva, és ehhez több tonnányi áru társul. A vámvizsgálat
ezeken a buszokon szinte lehetetlen. Tulajdonképpen egyfajta bizalom elvén alapul a sofőrök
és a vámosok viszonya. A bevásárlóturista-utak szervezői nem akarnak kockáztatni,
hiszen ebből élnek. Többüknek 4-5 busza ingázik rendszeresen a határon. Az árusok
útja a határtól szerteágazik. Ki-ki a saját jól kialakított piacára igyekszik,
majd az áru pénzzé tétele után kezdődhet az élelmiszer bevásárlása. Miután a
buszok leadták a fölösleges gázolajat, délután elkezdődik a krumpli-, hagyma-, káposzta-
és répahegyek berakodása. Az alapvető élelmiszerekkel való kereskedés jellemzi
napjainkban a bevásárló turisták többségét. Egyrészt a saját kamrájukat töltik
meg, a fölösleget pedig értékesítik. Nálunk sokkal olcsóbban szerzik be az élelmiszert,
mint odahaza, Romániában.
Az 1989-es népfelkelés óta a rendszer sokat változott, az emberek megélhetése
azonban ugyanolyan nehéz, mint egykor. Az egymást sorra váltó kormányok nem találnak
gyógyírt az égető problémákra.
Felicia évek óta él Magyarországon, de Aradon lakó idős szüleit hetente kétszer látja
el élelmiszerrel. Kettőszáztól ötszázezer lejig (1 Ft=74 lej) terjed a nyugdíj összege,
amit havonta folyósítanak a jogosultaknak. Egy kiló kenyér 9-10 ezer lejbe kerül. Egy
kiló hús 25 ezer, a tojásnak 1500 lej darabja. A tej 6 ezer 500 lej. Tulajdonképpen
van minden Romániában – mondja Felicia –, de egy nyugdíjas ezt képtelen megvásárolni.
A tömblakás fűtése külön fejezetet érdemelne.
Szüleinek nyugdíja a szociális juttatásokkal együtt 1 millió 200 ezer lej (kb. 16
ezer Ft), amiből csak a fűtés, a villany, a meleg víz közel 1 millió 100 ezer lejbe
került a múlt hónapban. A család egyetlen szerencséje, hogy Felicia testvérei segítik
a családot. A húga titkárnő egy vállalkozónál, 800 ezer és 1 millió lej között
keres havonta. A család megélhetése így is szinte a csodával határos. Ha Felicia nem
segítené őket, akkor nem tudnák kifizetni a szolgáltatások díját.
Az országban a téltől milliók rettegnek. Reményük sincs arra, hogy a lakótelepeken
kifűtik a lakásukat. A kormány az állami dotáció mértékét ugyanis szeptemberben
drasztikusan csökkentette. A hőközpontok vezetői bejelentették, hogy ha a lakóközösségek
nem egyenlítik ki korábbi díjhátralékaikat, akkor megszakítják a fűtést és a
melegvíz-szolgáltatást. Az állami lakások eladása után tulajdonosi egyesületek
alakultak, amelyek többségében fizetésképtelenek. A nagyvárosokban sok olyan tömblakás
van, ahol a családoknak az élelemre sem telik, nem hogy a kommunális költségek
kifizetésére. Azok, akik tudnának fizetni, nemigen hajlandók átvállalni a többiekre
jutó közös költségeket.
Az ősszel Bukarestben egy új megoldást találtak ki. A tisztességesebb érzés? fizetésképtelen
lakók maguk kérték, hogy lakásukat kapcsolják le a távfűtési hálózatról.
Kezdetben a szolgáltatók ingyen kapcsolták ki a rendszerből az otthonokat, azonban később
3 ezer forintnak megfelelő összeget kértek fűtőtestenként a kikötésért. A nagyvárosok
lakótelepein már-már luxusnak számít a meleg víz és a fűtés. Mindezek hátterében
a kommunális szolgáltatások drágulása áll. Az energia és a távfűtés díja egy év
alatt megduplázódott, míg a bérek csupán 30 százalékkal nőttek. Nincs miből
fizetni, és ha az adósságok torlódnak, akár a lakásokat is elárverezik a fejek fölül.
Rosszabb, mint Ceausescu idején – hangoztatják egyre többen. Szinte lehetetlen a megélhetés
nyugdíjból vagy munkabérből.
Ion Iliescu volt államfő nemrég a cigányok egyik pártjának gyűlésén kifejtette,
hogy az 1989 decemberében kirobbant népfelkelést a nehéz életkörülmények, a fűtés
és az élelem hiánya robbantotta ki. Ma viszont rosszabb a helyzet, mint 1989-ben. A román
belpolitikai viszonyok legújabb fejleménye, hogy a nemzeti koalíciós kormány tíz
minisztere december 14-én lemondott, lemondásra kényszerítve ezzel Radu Vasile kormányfőt
is.
Pedig a kormányfő a Nemzetközi Valutaalaptól és a Világbanktól a tél átvészelésére
100 milliárd dolláros hitelt kért. Azonban ez csak látszatmegoldás, hiszen a már
eddig felhalmozódott lakossági tartozások ügyét nem rendezi el. A távfűtő vállalat
nem jut a pénzéhez, ezért ő tartozik a gázszállítónak. A gázszállító nem tud
fizetni a villamos erőműnek, így az adósa marad a szénbányának. A szénbányák környékén
pedig mindig feszült a hangulat. Pillanatnyilag a Zsil völgyében sem fűtik a lakótelepeket.
Az elmúlt héten a román vasút dolgozói sztrájkoltak 70 százalékos béremelésért.
Az emberek azonban mégis élni akarnak, ezért a túlélés számos lehetetlen formájával
próbálkoznak. Romániában nemzeti sportnak számít a keleti beszerző utak szervezése.
Törökországból arannyal megrakva térnek vissza a nepperek. Vidéken a kisebb
falvakban mindent maguk termelnek meg az emberek, hogy megélhessenek.
Angela néni a határ közelében, egy elszigetelt faluban él. Elmondása szerint nem jár
boltba évek óta. Kertjében megterem minden, a kenyeret is otthon süti. A havi nyugdíja
220 ezer lej, ami körülbelül háromezer forintnak felel meg. A villanyszámla jelentéktelen,
mert este, ahogy lemegy a nap, lefekszik. A házat télen kályhával fűti. Alapjában véve
elégedett a sorsával, állítja Angela néni. "A lányom Magyarországon él, úgyhogy
az üdülésre sincs gondom" – teszi hozzá nevetve. Ez is egyfajta boldogság, a nem
ismerés boldogsága.
A privatizáció során Romániában is megjelent a vállalkozói réteg. Több állami
tulajdonú üzem került magánkézbe, amelyek ma is jelentős exportot bonyolítanak le.
Ezek közé tartozik a simeriai márványüzem. Az egykor rabokkal dolgoztató gyár
struktúrája mára sokat változott. Kereskednek a világ számos táján, Hongkongig bezárólag.
Dezső 28 éve áll a gyár szolgálatában középvezetőként. A fizetése jelenleg 120
német márka. "Bár márvánnyal dolgoztam világéletemben, a lakásomban még sincs
semmi márványból, nem tellett rá soha. Télen havonta 110 márkát költünk a fűtésre
és a meleg vízre. Még így is örülök, hogy van munkahelyem, így van miből élni."
Mellékállás szóba sem jöhet, hiszen óriási a munkanélküliség az országban. A vállalkozók
legfőbb tőkéje a kapcsolat. A legnagyobb probléma a piac beszűkülése és a rendkívül
magas infláció. Ezt ellensúlyozni csak nagyon jó kapcsolatokkal lehet – állítja
egybehangzóan több vállalkozó.
"Ha valamit el akarsz intézni ebben az országban, akkor ne a hivatali utat válaszd,
hanem keresd meg a megfelelő embert" – mondja Gheorghe, aki öt éve foglalkozik
fuvarozással, szemétszállítással. "Nagyon sok kétes üzlettel kell foglalkozni,
hogy az ember a felszínen maradjon. Az utóbbi években ötszörösére nőttek például
az üzemanyagárak. Lehet most mindent kapni Romániában, nincs hiánygazdaság, csak szűk
az a réteg, aki ezt meg tudja fizetni."
A gazdasági szakemberek véleménye szerint rendkívül nagy energiakincsek vannak Romániában,
és az idegenforgalom is számos kiaknázatlan lehetőséget rejt. Az ország az Európai
Unió felé kacsingat, azonban ehhez a költségvetési deficitet a Valutaalap és a Világbank
által meghatározott szinten kell tartani. Hitelt senki nem akar nyújtani, mivel a
visszafizetésére semmi garancia nincs. Mégis, az emberek többsége évtizedek alatt
hozzászokott már ehhez a sajátos életmódhoz, életvitelhez, a fonák helyzetekhez, és
így képes élni mindennapjait.
Gyulán esteledik. A megrakott buszok lassan kúsznak át a határon. Bennük elégedett
árusokkal, hiszen ez a mai nap is jól sikerült. Holnap újra a határ az irány, hiszen
az élet nem áll meg.
1999. 12. 18. (III/50)
