hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Könnyű célpontok

1999. 11. 20.
"A reklámok olyan rákényszerítősek és néha még agresszívek is" – summázza a hirdetésekkel kapcsolatos véleményét a nyolcéves Dorottya. "És hazudnak, mert az sem igaz, hogy a csokoládé egészséges, mert rontja a fogakat is "– mondja a szintén nyolcéves Gábor. A naponta a média kereszttüzében álló általános iskolások, a huszonegyedik század potenciális fogyasztói teljes mértékben tisztában vannak a reklám küldetésével. A gyermekreklámokat vizsgáló fogyasztóvédelmisek korántsem derűlátóak a helyzettel kapcsolatban. Négy közép-kelet-európai ország bevonásával ugyanis nemrégiben készült egy felmérés, amely számos reklámetikai visszásságra derített fényt.

A kutatás minden országban, így Magyarországon is egyformán zajlott le: a résztvevők
1998 szeptemberében és decemberében 10-10 órányi, gyermekeknek szóló televíziós műsort
rögzítettek (nálunk az RTL Klub és az MTV1 műsorait). A tanulmányban a felvett
gyermekműsorok előtt, közben és után leadott reklámok értékelése szerepel. A
vizsgált országokban az élelmiszerreklámok száma a legjelentősebb a gyermekeknek szánt
reklámok között. Ezek leginkább snackeket, üdítőket, csokoládét és cukrozott
kukoricapelyheket kínáltak fogyasztásra a jobb sorsra érdemes tanulóifjúságnak. A játékok
leginkább a karácsonyt megelőző időszakban kerülnek előtérbe.

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület a különböző játék- és élelmiszerreklámokban
több ízben fedezett fel félrevezető megállapításokat és tisztességtelen
marketingtechnikákat. Nem ritka jelenség, hogy a reklámozott csokoládét és mogyorókrémet
egészségesnek tüntetik fel a reklámban, ezzel hamis illúziókat keltve a gyermekekben
(és a felnőttekben). Egyes reklámok üzenete helytelen és téves asszociációkat
kelthet – jó példa erre a gyógyszeres vitrinben elhelyezett csokoládészelet és a
termékkel nem rendelkező gyermek kiközösítése. A cégek gyakran rajzfilmfigurák
felhasználásával népszerűsítik termékeiket, gyakran ígérnek ingyenes ajándékokat
kis vásárlóiknak. Gyakorinak számít az is, hogy gyermekműsorok között rendre
megjelennek a nem gyermekeket célzó hirdetések, így a telefonos szolgáltatások, a
horoszkópok és a fogyókúrás reklámok. Ez utóbbi különösen veszélyes, mert már
tizenegy-tizenkét éves korban sztereotipizál, hiszen hamis ideált tár a kamaszlányok
elé.

A televíziós hirdetések a játékok bemutatásában sem korrektek. Mesebeli hátterek
és számítógépes effektek segítségével gyakran keltenek ésszerűtlen elvárásokat
a termékekkel kapcsolatban. Sűrűn előfordul, hogy nem tüntetik fel azt, hogy a játék
mellett bemutatott kiegészítő nem tartozik a termékhez, hanem külön vásárolható
meg. Sok hirdetés hátulütője, hogy veszélyes életszituációkban mutatják be a termékeket,
illetve függőségre bátorítanak.

Érdemes itt megemlíteni azt a – reklámszakemberek körében köztudott – tényt is,
miszerint a különböző reklámok elsődleges fogyasztói a gyermekek. Ennek megfelelően
a felnőtteknek szóló reklámok tekintélyes része a legkülönbözőbb eszközökkel
szintén elsősorban a gyerekeket célozza meg, illetve rajtuk keresztül igyekszik a felnőtteket
is befolyásolni. Nemzetközi szinten komoly gondot okoz, hogy a reklámetikai kódex
gyermekreklámokra vonatkozó passzusai nem egységesek. Számos lobbyérdek pedig nem
szorgalmazza, hogy a közeljövőben hathatós megállapodás szülessen a gyermekreklámok
ügyében.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!