hetilap

Ez az indoklás azonban többszörösen is téves. Az ünnep kialakulására, történetére
vonatkozó tények a mondottaknak épp az ellenkezőjét bizonyítják. Lényegét
tekintve ugyanis itt egy ősi pogány ünnep továbbéléséről van szó, amelyet az
addigi keresztény hitgyakorlattal alapvetően szemben álló vallási újításként
terjesztettek el. Az ősi keresztény gyakorlat ugyanis épp az volt, hogy a Biblia
kijelentéseivel ellentétes ünnepeket nem fogadtak el. Épp ezért nem találunk semmiféle
utalást a legkorábbi századokból a mindenszentek napjára vonatkozóan, mivel ilyen ünnep
egyszerűen nem létezett.

Csak több mint fél évezreddel az első apostolok után, a hetedik századtól jelennek
meg az első adatok arra vonatkozóan, hogy egyes helyeken elkezdtek ünnepet tartani az
elhunyt valamennyi katolikus szent tiszteletére. A legkorábbi ilyen tudósítás a Würzburg
grófja által az egyházi ünnepekkel kapcsolatban készíttetett összeírásban található.
Azt, hogy az ünnep még ekkor is csupán a formálódás állapotában volt, jól
mutatja, hogy időpontját tavaszra helyezték, a húsvét utáni első vasárnapra.

A november elsejei dátum csak a következő században jelenik meg az ünneppel
kapcsolatban. A szentképek kultuszában is élenjáró III. Gergely pápa (731–741)
ugyanis e napon szentelte fel a római Szent Péter bazilikában az összes szentek
tiszteletére emelt kápolnát. Habár a század végén a Karoling Birodalom kulturális
virágzásában meghatározó szerepet játszó angolszász tudós és főpap, Alkuin,
szintén november elsején tartotta a mindenszenteket, az ünnep még korántsem vált általánossá
az egész katolicizmuson belül. Sőt, maga Alkuin sem vette fel az általa kibővített
egyházi szertartáskönyvbe. Csak a következő században, 837-ben tette egész
felekezete számára kötelező jelleg? ünneppé IV. Gergely pápa a mindenszentek napját.
November elsejét azonban csak a 12. századra sikerült általánosan elfogadtatni a
mindaddig sok helyütt dívó tavaszi időpont, május 13-a helyett. A görögkeleti egyházban
azonban továbbra is ragaszkodtak a májusi időponthoz, s ott mindmáig ez maradt a
mindenszentek napja.

Az ünnep közvetlen előzményének az összes keresztény mártír tiszteletére tartott
megemlékezéseket tekintik. A legelső századokban azonban még ilyen ünnepet is hiába
keresnénk. Csak a 4. század során, a katolicizmus államvallássá válásával párhuzamosan
végbemenő gyökeres szellemi fordulat során erősödött meg a mártírkultusz. Együttes
ünnepnapjukat sohasem tartották novemberben, de még csak ősszel sem, hanem a tavasz különböző
időpontjaiban került megrendezésre. Megjegyzendő, hogy a mártírok kapcsán egy
sokkal szűkebb és több szempontból is más jelleg? csoportról szólt a megemlékezés,
mint a mindenszentek esetében. Ez utóbbi ugyanis kiterjedt olyan nem vértanúként
meghalt katolikus szentek hatalmas tömegeire is, akiknek jelentős csoportjainál az
egyes személyek tényleges történeti létezése nemcsak megkérdőjelezhető, hanem számos
esetben tényszerűen cáfolható is.

Sok szent élettörténetével, legendájával kapcsolatosan nem egyszer? hiteltelenségről
van szó, hanem egy sajátos formaváltásról, amelynek során egy ízig-vérig pogány
mitológiai alak keresztény külsőt ölt magára, s így "szentesítve" önmagát,
nemcsak személyét építi be a katolikus egyházba, hanem többnyire a hozzá kapcsolódó
egész mítoszrendszert is. Így lett a kelta Brighid istennőből Szent Brigitta, pogány
mitológiai hagyományából pedig egy "szent" legendája. Hasonló dolog történt Sárkányölő
Szent Györggyel is. Tiszteletére templomok sokaságát emelték, szobrok, festmények tömegét
készítették. Ereklyéinek megszerzéséért fegyveres harcok dúltak. Nevét évszázadokon
át segítségül hívták a csatákban, Anglia mindmáig védőszentjeként tiszteli. A történeti
kutatások azonban egyértelműen bebizonyították, hogy Szent György a valóságban nem
létezett, hanem egy pogány istenség hagyománya élt tovább neve alatt. Mindezek nyomán
az illetékes pápai bizottság 1969-ben törölte Györgyöt a szentek sorából. Hasonlóképpen
törölték Szent Kristófot, s rajtuk kívül még további 180 szentet.

A mindenszentekhez szorosan kapcsolódik a következő napon, november 2-án ünnepelt
halottak napja, s a kettő együtt alkot egységet. A katolikus felfogás szerint a
mindenszentek a mennybe került tökéletes szentek ünnepe, míg a halottak napja az úgynevezett
tisztítótűzben, purgatóriumban szenvedő hívek ünnepe. Érdemes talán újólag
utalni arra, hogy amiként a szentek kultusza, éppúgy a purgatóriummal kapcsolatos tanítások
sem összeegyeztethetők a bibliai kijelentésekkel. Épp ezért minden bibliai alapokon
álló keresztény megújulási mozgalom már a 12. századtól következetesen elutasította
mindkettőt. A valdensek éppúgy, mint az angol Wyclif és követői, a lollardok, majd a
cseh husziták és az egész Európát megrázó reformáció különböző irányzatai.
Ezt követően pedig minden későbbi neoprotestáns irányzat, beleértve napjaink pünkösdi-karizmatikus
mozgalmát is.

Miként a mindenszentek, ugyanúgy a halottak napja is csak hosszú századokkal az
apostolok kora után jelenik meg egyházi ünnepként, s kezdetben még szintén nem
novemberben, hanem – például a 7. századi Spanyolországban – sajátos időzítéssel
pontosan pünkösdhétfőn tartották. A november 2-i ünnepnap széles kör? elterjesztése
a cluny-i bencés kolostor apátjának, Odilónak a nevéhez fűződik. A 998-tól
kifejtett ebbéli erőfeszítéseit nagyban segítette, hogy Cluny egy egész Nyugat-Európára
kiterjedő kolostorhálózat irányítójaként működött, s az alárendelt kolostorok
sokasága köteles volt követni a tőle kapott utasításokat. Miután ily módon sikerült
Európa-szerte meghonosítani ezt az újabb ünnepnapot, végül az egész római egyházban
bevezetésre került.

Az eddig elmondottak is jelzik, hogy a két halotti ünnep egyike sem származott sem a
Biblia szövegéből, sem az apostolok hagyományaiból. Valójában mindkét ünnep Európa
erős pogány tradícióinak látványos továbbélése. Ha forrásvidéküket szeretnénk
némiképp pontosítani, a kelták szokásait érdemes megvizsgálnunk. Ennek során
meglepve láthatjuk, hogy amit a kelták ünnepeltek ezekben a napokban több mint kétezer
esztendővel ezelőtt a brit szigeteken, a Szajna és a Loire völgyében vagy a Kárpát-medencében,
ugyanazt, sőt nemegyszer ugyanúgy napjainkban is – sőt már évszázadok óta – megünneplik
az ott élő angolok, franciák vagy épp magyarok. Jelen esetben ez a kelta Samhain, a
november elsején megtartott halottak napja, a két fő kelta ünnep egyike. Ilyenkor szokás
volt a mágikus tűzgyújtás is, melynek eredményeként az egyes vidékek, domboldalak,
hegyek megteltek kisebb-nagyobb tüzekkel, lángokkal, sokban hasonlítva napjaink
november eleji magyar temetőinek képéhez, melyek messzire világítanak a halottak
napja alkalmából meggyújtott gyertyák és mécsesek ezreinek fényétől.

(A szerző történész)

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek