Nem járják le a lábukat Fotó: Somorjai László
– Mindenféle emberek járnak ide – válaszolja kérdésünkre az egyik büfés
eladó, Jenő, az egyik bevásárlóközpontban. – Sok a fiatal, természetesen. A
gyerekek, akiknek nincs pénzük, a földszinten szoktak gyülekezni, leginkább a jégpályánál.
Ha ide feljönnének, akkor itt költeniük kéne, különben nemigen maradhatnának sokáig.
Ide inkább azok járnak, akiknek több pénzük van.
– És ők ott lent a jégpályánál mit csinálnak?
– Itt találkoznak, vannak, akik az egész napot itt töltik. Csak lébecolnak.
– És a vevők milyenek?
– Vannak ilyenek is, olyanok is. Van aki például idejön, kér egy italt, de nem
köszön.
– Én ezt nem várnám el a helyedben.
– Hm
– méricskél szigorúan. – Mindenkit másképp neveltek.
– Értem.
Három emelet, minden emeleten folyosók, utcák, ezek mentén pedig végig üzletek,
boltocskák, kávéházak. Mozi is akad, játékterem és ehhez hasonlók. Itt a lift nem
csak fizikálisan emeli fel az embert. A földszinten botorkáló emberek másodpercek
alatt csupán picike hangyáknak tűnnek az emeletre liftező szemében. Egy szelet New
York, Párizs, Róma, London, Hongkong, főleg New York, de legesleginkább mégiscsak
Budapest.
– Ti mit csináltok itt? – kérdezünk két baseball sapkás fiatalembert (mintha
egymás tükörképei lennének, ahogy ülnek egymással szemben a gyorsbüfé
asztalánál, a korlátnál).
– Ülünk – mondja az egyik unottan.
– Beszélgetünk, és várjuk a haverokat – avat be minket a másik.
– Hogy tetszik nektek ez az "intézmény"?
– Jó. Kicsit kicsi.
– Ha megjönnek a haverok, akkor mihez fogtok?
– Elmegyünk valahova.
A fent idézett beszélgetés is azt bizonyítja, hogy az ilyen "intézmények" nem
csupán a nyers árucsere lebonyolításának a helyszínei, hanem egy már meglevő
kulturális réteg tagjainak a kedvelt előfordulási helyeivé is váltak. Nemcsak gazdasági,
hanem szociális szempontból is jelentős szerepet töltenek be. Fotózás közben egy
marcona külsej? fiatalember lépett hozzánk. Mint utóbb bebizonyosodott, valóban ott
volt ő is a képmezőben, mikor villant a vaku. Követelte, hogy húzzuk ki a filmet a gépből,
tekintettel arra, hogy valamilyen – általa magánügynek definiált – okból nem kívánta
képmását a rendelkezésünkre bocsátani. Rövid sajtójogi vita után, végső érvként
– nyomdafestéket nem tűrő szavakkal tűzdelve – fizikális erőszak alkalmazását
helyezte kilátásba, és megfenyegette munkatársunkat. Az emeleti eladó szavai
visszhangzottak fülemben: "Mindenkit másképp neveltek". A mindenhol jelenlevő
biztonságiak azonban a rendre is felügyelnek.
Köztudott, hogy az ilyen bevásárlóközpontok sok vásárlót vonzanak. Ebben nagy
szerepe van annak, hogy ezekben az épületekben a vevők kulturált körülmények között,
kényelmesen intézhetik a költekezést. Ki ne ismerné a széleskör? bevásárlási körutak
kálváriáit. "Jaj, lejártam a lábam" – szokták mondani. Akinek már volt ebben
része, az könnyen megérti, hogy az amúgy is kevés szabadidővel rendelkező emberek,
ha elindulnak vásárolni, miért döntenek gyakran úgy, hogy szuper- és hipermarketeket
céloznak meg. Csak elmennek, akár autóval, ha van, hiszen a parkolás sem probléma a külön
erre a célra épített közeli parkolóházban. Ezekben az intézményekben olyan szolgáltatások
is üzemelnek, amik máshol nemigen, például a hétnapos bankfiók. Vagy ha szeretne a
vevő ebédelni is, akkor sem kell messzire mennie, éttermet is talál az épületben.
Sokan vannak, akiket már pusztán az efféle szolgáltatások jelenléte az épületekbe
vonz. Az üzletek, boltok árairól pedig elmondható, hogy nagyjából ugyanazt kérik el
ott is, mint máshol a városban. Egyszóval megéri.
Csöbönyei Attila, a budakalászi Cora Hipermarket tartós élelmiszer-főosztályának
vezetőhelyettese elmondta, hogy áruházukban 110 ezer terméket árusítanak. Ezek
lehetnek élelmiszer és nem élelmiszer, "food" és "non-food" termékek. A Cora
a legolcsóbb akar lenni, ez a stratégiájuk. Nagy mennyiségeket forgalmaznak, 10-15
ezer vevő fordul meg náluk naponta. Nagyjából 550 főt foglalkoztatnak, eladójuk
nincsen, csak árufeltöltőik. Ők nem hangsúlyozzák a közönségükkel való személyes
kapcsolatokat. A mennyiségre és az olcsóságra mennek. A magyar vevőket nem zavarja a
távolságtartó bánásmód a jó árak fényében.
Minden árut – néhány élelmiszer kivételével – nyolc napon belül minden kérdés
nélkül visszavásárolnak, vagy visszacserélnek a megfelelő értékben. Akkor is
hajlandóak visszaadni a vételárat, ha mondjuk az összes probléma csupán az volt,
hogy a portéka színe nem ment a polchoz.
Panaszkönyvükben az új automata üvegvisszaváltó lassúságával kapcsolatos panaszok
voltak többségben. "Ha a kiszolgálás udvariatlansága miatt került bele panasz, reméljük,
hogy a bepanaszolt kolléga már nem itt dolgozik" – mondta Csöbönyei. "A
kereskedelmet súlyosan érintő sérelemről nem tudok" – tette hozzá.
Náluk mindenki árufeltöltéssel kezdi, és nincs túl sok fok a szamárlétrán. A kezdő
fizetés bruttó 55 ezer forint átlagosan. Rövid próbaidő után ez 60 ezerre
emelkedik. Egy fokozattal feljebb, osztályvezető-helyettesi szinten ez már a duplája.
A munkaidő heti öt nap, negyven óra, azaz napi nyolc. Előlépésre csak 5-10 százalékuknak
van esélye, mivel ez végzettségtől, képességtől, szorgalomtól, rátermettségtől
is függ. Jelenleg a Cora még egy terjeszkedő hálózat, így nagyobb karrierlehetőségeket
kínál. Az, hogy egy dolgozó meddig van munkaviszonyban, az – Csöbönyei elmondása
szerint – nem a Corán múlik.
A biztonságot biztonsági őrök hálózata és kamerák vigyázzák. Van egy verseny a
tolvajok és az őrök között. Az előbbiek mindig újabb lopási technikákat és
profilokat "kénytelenek" kidolgozni, az utóbbiak pedig – ennek megfelelően – új
és új védelmi eljárásokat. Mostanában az apróbb áruk, amik tömegesen könnyen
eladhatók – borotvák, rágók és társaik – a legnépszerűbb áldozatai az áruházi
tolvajoknak.
Az üzlet sikere nagyon sok mindentől függ. Ilyen például az ajándékozási ünnepek
felvásárlási láza, konkrétabban a karácsonyi hullám. Egy bevásárlóközpontnak
egyébként a rossz idő is kedvez. Az üzemeltetők persze nem csak a decemberből élnek.
Korán nyitnak és későn zárnak, ez is hatalmas előny számukra a kicsikkel szemben.
"A kis boltok nyitvatartási idejének a kora lejárt" – állapította meg Fábián
Attila, az Europark vásárlóközpont vezetője. Mostanra kezd az eredeti tőkefelhalmozás
megvalósulni Magyarországon, kialakultak az egészséges piaci verseny feltételei. Fábián
a "kicsi"-ket sem látja halálraítélteknek. Szerinte nem karba tett kézzel kéne várni
a felszámolást, hanem meg kéne találni azokat a helyeket a piacon, ahonnan ki tud magának
hasítani egy részt, és abból jól tud élni. A kicsiknek megvan az az előnye, hogy
– a nagy áruházakkal szemben – a mélyebb igényeket is be tudja tölteni. Úgy véli,
ebben rejlik a gombamód szaporodó központok környezetében a szatellit-áruházak
lehetősége.
Míg Ausztriában három nagy áruházlánc létezik, addig kis hazánkban van tíz –
tudtuk meg Fábiántól. Ami a fejlett kapitalista országokban húsz év alatt játszódott
le, az nálunk valószínűleg pár év alatt lemegy. Az áruházláncoknál összeolvadások
lesznek. Amerikában is a családi vállalkozások, a specializálódott kereskedők és
termelők tudtak csak megmaradni ezek közelében. A tömegigényeken túl ugyanis a vásárlók
feléjük fognak fordulni áruért.
A centerek pályáján hamarosan bekövetkezik egy telítettség a piacon. Ez valószínűleg
a mostanában épülő vásárlóközpontok elkészültével és beindításával végbe
is megy. Már mostanában is tapasztalható volt, hogy eredetileg bevásárlóközpontnak
épült létesítmények bizonyos kapacitásait más célokra, más szolgáltatásokra,
sport és kulturális célokra adták át. Ez így teljesen normális, a kínálatnak a
lehetőségekhez, az igényekhez kell igazodnia.
Kézdy György, a West End Kft. és a Trigránit Rt., a West End központ építőjének
értékesítési igazgatója sem látja, hogy befellegzett volna a boltosoknak, akik a
kereskedelmi központoktól függetlenül akarnának érvényesülni. Szerinte márkaboltokkal
lehet piacot fogni. Ő egyébként a központok létrehozását – akár magyar, akár külföldi
tulajdonú legyen az, bár többségében külföldi tulajdonú – egyértelműen pozitív
jelenségnek, gazdaságilag is jó üzletnek látja az egész ország számára. "Rengeteg
munkahelyet hoztak létre, nagyon megsegítve ezzel a foglalkoztatási politikát. Ha az
általuk alkalmazottak nem dolgoznának, akkor az ő szociális ellátásukról is az államnak
kéne gondoskodnia"– mondta. Ezen vállalatok több mint kilencven százaléka
Magyarországon van bejelentve, azaz fizetik az összes adót, helyi iparűzési adót, társadalombiztosítási
és nyugdíjjárulékot és társait.
Ráadásul az önkormányzatok olyan feltételekkel engedték csak az építkezéseket,
hogy elvégeztettek velük egy sor olyan fejlesztést – csatornázás, telefonhálózatok
bővítése –, amit az önkormányzatok szinte soha nem tudtak volna önerőből létrehozni.
Annyi tőkét hoztak be, amit száz év alatt sem tudnak kivinni. Számos kapcsolódó
infrastruktúrát biztosítanak. Feltörtek egy csomó holt területet, életet lehellve
beléjük. "A megoldás az, hogy olyan feltételeket lenne jó teremteni, hogy a külföldi
vállalkozó a profitját is ide forgassa vissza. Egyébként miért vinné el a pénzét,
ha itt is megkaphatja ugyanazt, amit máshol venne rajta. Egy magyar vállalkozó is
elviheti az országból a jó magyar forintot, ezt nem lehet és nincs is jogunk ellenőrizni.
Sokan vásárolnak külföldi részvényeket, és ezt sem lehet kifogásolni." Ezenkívül
nagy előny, hogy a külföldi befektetőt nem kell féltenünk.
A központok környezetvédelem szempontjából is kedvezőek. Nélkülük egy fuvarnak
50-60 helyre lenne menete, így csak egy fuvart intéz, és miután lepakolt, máris mehet
haza. Ugyanezért logisztikai szempontból is jobb. Jó hír: a centerek működtetésének
eredményessége egyértelműen fogyasztásnövekedést mutat.
1998. 12. 12. (II/50)
