Carlos Menem argentín elnök Londonban. A birodalomnak vége, de a külsőségek maradtak
Fotó: MTI
"Nem leszünk angol nacionalisták" – zárta le beszédét a konferencián
William Hague, a toryk vezetője. "De arra gondunk lesz, hogy Anglia szavazóit korrektül
képviseljék." Bár Hague különálló angol parlament létrehozására való utalása
némelyeknek illuzórikusnak tűnt, el kell ismerni: az ötlet egyben történelminek is
mondható. A középkor óta ugyanis nem volt Angliában olyan parlament, ahol a skótok
és a walesiek ne képviselték volna magukat. Ám a felvetés mögött olyan politikai
megfontolás is meghúzódhat, mint a toryk Európa gazdasági integrációjával szembeni
egyre mélyülő ellenállása.
Mivel a konzervatív ellenzék tömegbázisa gyakorlatilag az angol szavazók köréből
kerül ki, a Tony Blair vezetése alatt végrehajtott alkotmányos reformok kritizálása
is természetes reakciónak tekinthető: az angol sovinizmus ébresztgetése ugyanis
politikai lehetőségeket rejt magában. A fő érvek között szerepel, hogy míg az új
törvényhozás értelmében az angolok beleszólása csökkent a skót, a walesi és az
észak-ír ügyekbe, a kelták továbbra is beavatkozhatnak Anglia életébe, hiszen Skócia,
Wales és Észak-Írország még mindig képviseli magát a londoni parlamentben.
Ám kétkedők még Hague tanácsadói között is vannak, akik szerint az önálló angol
parlament létrehozása túlságosan is a "kis Anglia" elszigetelődési törekvéseként
hatna. Mások szerint ez defetizmus, amely néhány toryt arra késztet, hogy a maga kis
Sinn Fein mozgalmának létrehozását fontolgassa. A Konzervatív Pártot ugyanakkor további
kritikák érik azért, mert a párt nem fogalmaz meg egységes véleményeket. Ráadásul
még azt a bakit is elkövették, hogy a konferencia termét kék, piros, sárga és zöld
IKEA-székekkel és fényeffektusokkal próbálták színesebbé tenni. Úgy látszik,
elkerülte a figyelmüket, hogy az országszerte sugárzott új IKEA-szlogen pontosan arra
szólít fel, hogy: "Ne légy már annyira angol!"
Egy századot látott megtörténni
Beszélgetés a 100 éves Bakó Ferenccel »
Ősi ünnep új ruhában: a Valentin-nap másfél évezredes története
A népszerű ünnep a pogány Római Birodalom Lupercaliájára vezethető vissza »
Magyar hősök, zsidó túlélők: drámai holokauszt-történetek
Akik elmondják az elmondhatatlant »