hetilap

Miután a kozákokat a fegyverek sem győzték meg, Oroszország közönyös
hallgatással próbálta elhatárolni magát a régiótól. Azonban ez a taktika sem vált
be: a Kaukázus mindig gondoskodott arról, hogy ne tűnjön el a köztudatból, (valamint
arról, hogy a helyi és orosz bűnüldöző szervek folyamatos munkát kapjanak).
Oroszországnak egyre kevesebb érdeke fűződik ahhoz, hogy továbbra is ragaszkodjon a
zűrös országrészhez.

Valóban: demokratikus szemszögből nézve nehezen lehet megemészteni azt, hogy
Csecsenföldön olyan személyek foglalhatnak el magas politikai beosztást, akik közül
az egyik még nem is olyan régen gyermekek és nők háta mögött keresett menedéket a
golyózápor elől, míg egy másik teljes zavartalanságban szervezi és irányítja az
orosz buszok és pályaudvarok elleni merényleteket grozniji irodájából. Az is
elgondolkodtató, vajon miért nem képes a biztonsági őröktől és különféle
bűnüldüző szervezetektől hemzsegő állam hathatósabban fellépni az emberrablás
ellen. Igazából mégsem a "csecsen problémáról" van itt szó, hanem inkább
arról, hogy két különböző fejlettségi szinten álló civilizáció él együtt egy
politikai keretbe szorítva, és ez már önmagában is elegendő ok a konfliktusokra.

Dagesztánban, Ignusetiában és a többi szomszédnál sem túl rózsás a helyzet: a
demokratikus választásokat csak hírből (vagy még úgysem) ismerik. Amíg ezek az
államok Oroszországhoz tartoznak, addig súlyos koloncként fogják visszahúzni a
múltba. A világtörténelem sajnos azt támasztja alá, hogy az egymástól idegen
kultúrák találkozása szinte minden esetben tragédiával végződik. (Elég csak az
amerikai indiánokra gondolni, vagy napjainkban a dél-afrikai helyzetre).

Észak-Kaukázusban még nincs szó európai értelemben vett nemzetekről – inkább
kialakulófélben lévő, félig feudális, félig törzsi jegyeket viselő népek ezek.
Az államhatárok pedig szinte sehol sem követik pontosan az etnikumok kiterjedését –
így gyakorlatilag elkerülhetetlen, hogy már a közeljövőben kirobbanjanak helyi
háborúk.

"Amíg a férfi kezében van fegyver, addig nem hal éhen a családja"– errefelé
teljesen gyakorlati módon érvényesül ez a nagy tradícióval rendelkező elv. A
csecseneket már a legrégebbi földrajzkönyvek is igen harcias népként jellemzik:
"mikor éppen nem háborúznak, akkor rablással múlatják az idejüket". Sajnos ezt
mindmáig ajánlatos figyelembe venni: ezért, bárhogy is alakul a jövőben az
orosz–kozák kapcsolat, az már biztos, hogy a közlekedési és szállítási
útvonalak messze elkerülik majd a régiót.

Úgy tűnik, Oroszország számára egyetlen esély van arra, hogy ne süllyedjen el: ha
ugyanúgy leválasztja magáról a "kaukázusi koloncot", mint ahogyan ő maga is
kilépett 1991 decemberében a Szovjetunió köztársaságai közül. Ez több
szempontból is indokolt: a történelmet nézve itt az ideje, hogy Oroszország
megszabaduljon a még cári időkben véres harcok árán megszerzett kolóniáitól.
Sokan úgy vélik, hogy ez politikai szempontból is kedvező lépés lenne: mivel az
orosz központi hatalom képtelen itt rendet teremteni, s ez kedvezőtlenül üt vissza
mind a belpolitikában, mind a többi tagállammal való viszonyban. Ezenkívül
Oroszországnak nem kellene többé szégyenkeznie az olyan kaukázusi
"nevezetességek" miatt, mint a nyilvános kivégzések és az emberrablások. Végül
az orosz államkassza is fellélegezne, hiszen jelenleg éppen ezek a tagállamok
igénylik a legtöbb támogatást. (Igen nagy összegekről van szó: Dagesztán esetében
például az összes bevétel 84 százalékát teszi ki a moszkvai segély). Csecsenföld
és Ignusétia gyakorlatilag nem rendelkezik iparral, de őszintén szólva
mezőgazdaságra sincs túl nagy szükségük: fő bevételi forrásuk – az állami
támogatáson kívül – az illegális vodkakészítés.

Az elszakadást azonban az orosz hatóságok a mostani adminisztratív belső határnál
kézzelfoghatóbb válaszvonallal kívánják bebiztosítani: a tervek szerint ezen a
bizonyos 1500 km-en épülne fel a "Kaukázusi Nagy Fal". Az építkezést
villámgyorsan kell majd véghezvinni, és ez nem olcsó beruházás: előzetes becslések
alapján legalább 600 millió dollárt emésztene fel a betonmonstrum. Más választás
azonban nincs: ellenkező esetben Oroszországot egy szempillantás alatt elárasztja a
fegyver- és kábítószer-áradat. Az ember- és jószágrablás pedig tömeges
méreteket öltene, hiszen a kaukázusiak számára nem marad más lehetőség a
létfenntartásra, miután elveszítik a támogatást – még ha cserébe meg is kapták
a hőn áhított függetlenséget ...

A gyorsaság valószínűleg nem okoz majd gondot, mint ahogy annak idején Berlinben sem:
egyetlen éjszaka alatt felhúztak egy szögesdrót-határt, s rövid idő múlva
felépült a 107 kilométer hosszú, 4 méter magas betonfal is. Mellette húzódott a
kivilágított "halál-zóna" – akit itt találtak, figyelmeztetés nélkül
lelőtték.

A Kaukázustól való elválás egyetlen akadálya egyelőre csak a Független Államok
Közösségének alkotmánya lehet, amely nem számolt a tagálla-mok kilépésével.
Törvénymódosításra azonban van mód – mindez csupán politikai akarat függvénye.

Faltól falig

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek