hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mindent a választókért

1998. 08. 29.
A választási matematika bonyolult számítgatásai közepette a politikai pártok olykor rendkívüli "társadalmi érzékenységről" és toleranciáról is képesek tanúságot tenni. Úgy tűnik, a választási küzdelmek finisében sincs ez másképp Németországban sem, ahol a kampány során szinte nem volt olyan párt, amely a homoszexuális választóknak ne tett volna valamilyen félre nem érthető gesztust. A kispolgári irtózást és finnyáskodást látszólag érdemes félretenni, hiszen a Der Spiegel információi szerint e szavazóréteg aránya mintegy 4-5 százalék, ám nagyvárosokban akár tíz százalék is lehet.

A homoszexuálisok jogaiért küzdő szervezeteknek az elmúlt években-évtizedekben
egyre harsányabban folyó kampánya, úgy tűnik, Németországban is kezdi meghozni
első gyümölcseit. A homoszexualitást nemcsak mint alternatív életformát sikerült
elfogadtatniuk és népszerűsíteniük, hanem mára már szinte a nagypolitikát
befolyásoló közéleti tényezővé kezdenek válni. A homoszexuálisok szokásos évi
felvonulásán Hamburg szociáldemokrata polgármesterének távolmaradása szinte
kisebbfajta botrányt kavart. Aligha véletlen az is, hogy számos – a homoszexuális
párok törvény előtti egyenjogúságát sürgető – törvényjavaslat éppen most, a
választási küzdelmek alatt érkezett.

A kisebb pártok – mint például a Zöldek és az FPD – tüsténkedése e szavazók
körül még csak érthető lenne, ám a Bundesrathoz júniusban benyújtott javaslatával
az SPD is kinyilvánította, hogy e nem jelentéktelen szavazóréteg számára sem
érdektelen. Az utóbbi időben azonban már a kereszténydemokraták sem viszolyognak
annyira. Egyes képviselőik kijelentése szerint a "CDU egykori erős meleg-ellenes
szellemisége már régen oda van", sőt néhány "felvilágosultabb" képviselő
egyenesen a Németországi Meleg Kereszténydemokraták Szövetségének megalakítását
tartaná kívánatosnak. Ez utóbbi persze alighanem még várat magára.

Egykori politikai-erkölcsi elveikkel azonban egyre kevésbé, ám szavazóbázisuk
növelésével annál többet foglalkozó pártok – rózsaszín betűs – hirdetései
egyre többet tűnnek fel utcai plakátokon, valamint e szubkultúra jeles magazinjaiban.
A helyzetre jellemző egyébként, hogy a homoszexuális szervezetek kinyilvánították:
a CDU-FDP koalíció tétova gesztusaitól nem hagyják megtéveszteni magukat. Néhány
széltében-hosszában reklámozott szlogenjükkel – "Világosan, határozottan és
büszkén: a változásért", "Egy más politikát" – Bonn számára egyértelm?
üzenetet kívántak adni. Alighanem a megváltozott idők megváltozott jeleit tükrözi
a CDU félhivatalos reakciója is Wersich képviselő szájából, aki az esetet a
következőképp kommentálta: "Ez kirekesztés, a homoszexuálisok és leszbikusok
éppoly sokszínűen gondolkodnak, mint más emberek."

(B. Z.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!