Az áldozat, Alex Jones és oldala, az Infowars az egyik legnagyobb – bár elsősorban Amerikában ismert – alternatív – jobboldali hírbirodalom, amelyet az különböztet meg a műfajban fő konkurenseitől – az elsősorban hírszolgáltatást végző Breitbart Newstól és a Drudge Reporttól –, hogy egy eltéveszthetetlen hangú és karakterű rádiós műsorvezetőre épül, aki a közösségi technológiát felhasználva az utóbbi években többmilliós, elkötelezett közönséget szerzett magának. Egyedül Alex Jones most megszüntetett YouTube csatornájának 2,5 millió feliratkozója volt, és Facebook oldalai, valamint az Apple által forgalmazott audioanyagai is milliós közönséghez értek el.
Most ez az évek alatt szorgos munkával felépített „közösségi médiabirodalom” egy szempillantás alatt semmivé lett. Az első augusztusi hétvégén a három technológiai óriás összehangolt lépéssel eltüntette felületeiről Alex Jones műsorait és termékeit. A YouTube törölte az Infowars videocsatornáit, a Facebook véglegesen megszüntette Jones közösségi oldalait, és az Apple is eltávolította az online formában hallgatható és letölthető adásait (bár az AppStore-ban egyelőre még jelen van az Infowars alkalmazás, amin keresztül elérhetők a máshonnan letiltott videók). A techóriások döntését követte a Spotify audióalkalmazás, a Twitter viszont egyedüliként nem korlátozta Alex Jones és az Infowars fiókját. (Kapott is ezért a cenzúra liberális védelmezőitől, akiknek amúgy is csípi a szemét, hogy Donald Trump a Twittert tette fő kommunikációs csatornájává.)
Vége a csendes cenzúrának