A holnap nagyon más lesz

A lapzártánk után sorra kerülő skót népszavazás mekkora lendületet adhat az európai függetlenségi, illetve autonómiatörekvéseknek?
– Ezt nehéz bemérni, nagyon fontos a szavazás eredménye is. Ha a nemek kerülnek többségbe, Skócia akkor is messze nagyobb autonómiát kap, mint amivel eddig rendelkezett, könnyen lehet, hogy csak a külpolitika, a hadügy és persze a királynő személye lesz közös a britekkel. Ezzel egyben maradna Nagy-Britannia, viszont létrejönne egy működőképes – vagy legalábbis annak gondolt – autonómia. Ha csupán ez a verzió valósul meg, már az is bátoríthatja a nemzeti kisebbségeket. A spanyol kormány nem véletlenül tart a katalánok novemberre tervezett „félillegális” népszavazásától vagy a baszk törekvésektől. A tanulság az, hogy azok az államok, amelyeket nagyon megszoktunk, mégiscsak a történelem termékei, és mint ilyenek, átalakulhatnak, elveszíthetik a mostani alakjukat – még ha ennek nem is mindenki örül.
Érdekes kettősség, hogy miközben a globalizáció erősödik, egyre nagyobb jelentősége lesz az etnikai, nemzeti-kisebbségi identitásnak. Ez nem ellentmondás?
– Nem feltétlenül, hiszen ismert a mondás, miszerint „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan”. Persze az mindig erősen függ a kontextustól, hogy mit tekintünk lokálisnak. Az viszont kétségtelen tény, hogy a globalizáció megerősítette azokat a közösségeket, amelyeknek van valamilyen történelmi gyökere – mint például a nemzeti kisebbségek. Mégpedig azért, mert ezek a közösségek joggal mondhatják azt, hogy a hagyományos nemzetállam intézménye mindeddig megvédett bennünket a külvilágtól, ám a globalizáció erősen csökkentette ezek szerepét, erejét, így a saját érdekeinket helyi szinten sokkal jobban tudjuk érvényesíteni. Ebből következik, hogy ezek a lokális-regionális identitások sokkal nagyobb politikai tartalmat kapnak, mint korábban, még az olyan szuperközpontokkal szemben is, mint Párizs, London, Róma vagy éppen Brüsszel.
Pedig az Európai Unió elvileg mindenki Európája. Sokszor hangoztatott gondolat, hogy például Trianon tragédiáját az uniós csatlakozás tudja majd orvosolni. Úgy tűnik, ezzel a székelyek nem elégedtek meg.
Alighanem ezek már kezdetben is hamis remények voltak. A kisebbségekkel szembeni politika egyébként tagállami kompetencia, ebbe Brüsszel nem kíván beleszólni, az EU-tól független Európa Tanács maximum javaslatokat tehet. Ugyanakkor az EU 500 millió polgárából 8-9 millió nem tudja használni saját anyanyelvét a hivatalos ügyintézés során, ami szerintem valódi probléma. Hollandiában a 600 ezer fríz hosszú ideje vívja a harcát, és értek is már el részsikereket, de a nyelvük nincs az unió hivatalos nyelvei között, mint ahogy a walesieké sem.
Mégis, mintha lenne egy különbség abban, hogy Brüsszel miként ítéli meg az autonómiatörekvéseket a kontinens nyugati, illetve keleti felében. Ennek mi az oka?
– A nyugati autonómiatörekvések meglehetősen régiek, erős gyökerekkel rendelkeznek, az érintett nemzetállamok pedig megbízható demokráciák az unió szemében. A posztkommunista államokkal szemben azonban van egyfajta bizalmatlanság. Sokak számára például Jugoszlávia szétesése és a balkáni háborúk azt bizonyítják, hogy ebben a térségben veszélyes teret adni a nemzeti kisebbségi törekvéseknek – ez a távolságtartás az orosz–ukrán válság megítélésében is megmutatkozik. A kilencvenes években például minden valamirevaló amerikai újságíró írt arról, hogy hamarosan kirobban az etnikai háború Magyarország és Románia között. Ez persze nem történt meg, mindenestre a nyugati szemléletet jól illusztrálja ez a megközelítés.
Milyen nemzetközi jogi háttere lehet a székely autonómiatörekvéseknek?
– A jogi részletek nem annyira fontosak, mert Európában rengeteg autonómiamodell van a szinte teljes belső szuverenitást élvező, a finnországi svéd kisebbség lakta Aland-szigetektől kezdve a szintén jól működő Dél-Tirolon keresztül Belgiumig, ahol a flamandok és vallonok mellett a németek is jelentős jogokkal rendelkeznek. A lényeg a politikai megegyezés, ehhez viszont pontosan meg kell határozni, hogy az adott esetben mit értünk autonómia alatt. Az a benyomásom, hogy Székelyföld esetében maguk a székelyek sem tudják, hogy ez pontosan mit kellene hogy jelentsen. Szó lehet egy részben önálló költségvetésről, a nyelvhasználat kibővítéséről, sőt akár arról is, hogy a gazdasági életben magyarul vagy magyarul is vezethessék a könyvelést. Ez viszont már felveti azt a kérdést, hogy mekkora belső szuverenitása lehet a magyar kisebbségnek, és ez mennyiben sértené a román állam autoritását.
Egyelőre azonban a román politikusok hallani sem akarnak ilyen kérdésekről. Ön milyen fejleményekre számít?
– Évekig tartó huzavonára. A románok valóban visítófrászt kapnak, ha meghallják az autonómia kifejezést. Pedig volt már ilyen a történelmükben: az 1950-es években létrejött a Magyar Autonóm Tartomány. Ráadásul az erdélyi románok sem örülnek a centralizáltan működő román államnak, egyes elemzések szerint ez soha nem is működött jól: az egyes megyék hajlamosak eltérni a központilag kiadott utasításoktól.
Persze egyelőre az is kérdés, hogy magyar részről mit lehet majd sikernek nevezni. Ha csavaros eszű román politikus lennék, azt mondanám, hogy a magyaroknak maradjanak meg azok a jogaik, amelyekkel most rendelkeznek, de az egészet nevezzük el autonómiának. Ezzel a politikai húzással befagyasztanák a jelenlegi állapotot. Lehet, hogy javasolni is fogom ezt az Európai Parlamentben ülő román képviselőtársaimnak (nevet).
Az erdélyi magyarság megmaradásának mennyiben feltétele az autonómiakérdés rendezése?
– A rendszerváltás óta mintegy félmillió magyar „tűnt el” Romániából. A népességcsökkenés szempontjából a legnagyobb problémának azt látom, hogy – leszámítva a Székelyföldet – nincs városi magyar életpályamodell. Ha egy erdélyi magyar faluról bejön a városba, és ott karriert szeretne csinálni, akkor azt magyarul aligha tudja elérni. Vagyis a társadalmi mobilitás elsősorban románul működik, ami viszont erősíti az asszimilációt. Ez nemcsak az autonómia hiányának tudható be, hanem a romániai magyar értelmiség felelősségét is felveti.
Mennyit tehet mindebben az anyaország, milyen eredményei voltak azoknak a kezdeményezéseknek, amikor magyar politikusok a székely autonómia ügyét Brüsszel figyelmébe ajánlották?
– A legnagyobb eredmény talán az volt, hogy más kisebbségi csoportokkal közösen sikerült valamennyire napirenden tartani a témát. Azt azonban túlzás lenne állítani, hogy Brüsszelben komolyan mertek ezzel a kérdéssel foglalkozni.

Névjegy

A 75 éves Schöpflin György 1950-től 2004-ig az Egyesült Királyságban élt. A politikatudományok doktora, tanított többek között a Londoni Egyetem Kelet-Európai Intézetében, valamint igazgatója volt a Nacionalizmus Elméletek Központjának. Fő kutatási területe a politikaelmélet, ezen belül a nacionalizmus, a nemzeti mivolt, illetve a nemzeti kisebbségek kapcsolatrendszere, valamint a posztkommunizmus. 2004 óta az Európai Parlament tagja a Fidesz delegáltjaként.

Erdélyi autonómiavariációk