hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hogyan altatják el  a Nyugatot?
Tízéves program a kalifátus kiterjesztésére (2. rész)

2012. 10. 19.
Múlt heti számunkban bemutattuk azt a kevéssé ismert, ám az utóbbi években rendkívüli befolyást elérő nemzetközi szervezetet, amely a világ iszlám országait képviseli diplomáciai, gazdasági, kulturális és vallási téren. Az Iszlám Konferencia Szervezete (Organization of Islamic Conference – OIC) 2005-ben elfogadott cselekvési programja megalapozta a hat évvel később megindult „arab tavasz” eseménysorozatát. Nyugaton az iszlám világgal való együttműködést várják a szerve­zettől, miközben az OIC nem titkolt célja az iszlám világközösség, az umma képviselete, a saría jogrendszerének világméretű elfogadtatása és a kalifátus helyreállítása.

AZ OIC befolyását jelzi, hogy állandó megfigyelői státussal rendelkezik az ENSZ-ben. Figyelemre méltó, hogy a világszervezethez delegált jelenlegi OIC-nagykövet, Ufuk Gokcen szintén török diplomata, csakúgy, mint a szervezet főtitkára, Ekmeleddin Ishanoglu. Az OIC által elfogadott dokumentumok az ENSZ közvetítésével nemzetközi jogi érvényt kapnak, és alapvetően befolyásolják a világszervezet határozatait. Múlt heti cikkünkben bemutattuk az OIC által 1990-ben Kairóban elfogadott Iszlám Emberi Jogi Deklarációt, amelynek záradéka kimondta, hogy a „kiáltványban szereplő minden szabadságjog és emberi jog alá van rendelve az iszlám saríának… amely az egyetlen értelmezési alap [a szabadságjogokkal kapcsolatban]”.

Az OIC 2005-ben elfogadott, tíz évre szóló cselekvési programja egy külön fejezetben rendelkezik az „iszlamofóbia” elleni harccal. A dokumentum súlyát jelzi, hogy az OIC rendkívüli közgyűlésén fogadták el, és mind az 57 államfő aláírása szerepel rajta. Ez többek között kimondja: „Kezdeményezzük, hogy az ENSZ nemzetközi határozatot fogadjon el az iszlamofóbia ellen, és kötelezze valamennyi tagállamot, hogy törvényekkel, köztük elrettentő büntetésekkel lépjenek fel ezzel szemben.” (VII. fejezet 3. cikk)

Az OIC célja tehát, hogy az „iszlámellenes rágalmazást” nemzetközi szinten bűncselekményként fogadtassa el. A kezdeményezés nem elégszik meg azzal, ahogyan a demokratikus jogrendekben a rágalmazást és a kisebbségek elleni gyűlöletkeltést szankcionálják. Látva azt, hogy a különböző liberális emberi jogi mozgalmak milyen sikereket értek el a „homofóbia” fogalmának bevezetésével, az OIC tudatosan kezdte használni határozataiban és kommunikációjában az „iszlamofóbia” kifejezést. Azáltal, hogy követelik a iszlám elleni rágalmazás büntetőjogi kategóriájának bevezetését a nyugati jogrendbe, valójában a saríát fogadtatják el a nem muzulmán országokkal. Az ilyen jelenségek leleplezésére és dokumentálására kormányközi megfigyelőbizottságok felállítását kezdeményezik, és az OIC maga is évente jelentést készít az iszlámot ért sérelmekről a világon.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!