hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Sikerül-e a kormánynak a „nagy ugrás”?
Meglepetéscsomag

2011. 03. 03.
Munkaerőpiac, nyugdíjrendszer, gyógyszertámogatás, oktatás, közösségi közlekedés, állam és önkormányzat, bürokrácia és adminisztráció: e hét terület igényel átfogó szerkezeti átalakítást, jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kedden, a sokak által megszorító csomagnak, hivatalosan Széll Kálmán Programnak nevezett tervsorozat ismertetésekor. A Hetek által megkérdezett szakemberek szerint a tervek súlyos társadalmi következményekkel járnak - már amennyiben egyáltalán megvalósulnak. Úgy tűnik ugyanis, hogy sok részletbe még az érintett minisztériumok vezetőit sem avatták be előzetesen, az egyeztetések tehát még csak ezután kezdődnek.

A közgazdászszakma tíz éve szerkezeti reformokra vár, ám ezzel kapcsolatos konkrétumok hétfőn sem hangzottak el, ezért számomra csalódást jelentett a Matolcsy György által ismertetett terv - mondta a Heteknek Pogátsa Zoltán közgazdász, a Nyugat-Magyarországi Egyetem docense. Pogátsa szerint a Fidesz a 8 év ellenzéki korszakban és az elmúlt 9 hónap kormányzási időszakában felkészülhetett volna a lényegi átalakításokra, ám úgy tűnik, az eddigi időhúzást újabb félévvel fejelik meg, ami „nem szerencsés". Már csak kormányzástechnikai szempontból sem: a sokszor népszerűtlen, ám szükséges átalakításokat ugyanis a ciklus elején szokták véghezvinni, hogy a hosszabb távon jelentkező pozitív hatások még a következő választás előtt érzékelhetővé váljanak. (A népszerűtlen intézkedéshez nevüket adó politikusokat menet közben le szokták cserélni.)

A Széll Kálmán Tervben ismertetett számok alapján ugyanakkor megállapítható, hogy a kormány a szegényebb rétegekre ró újabb terheket - szigorítja például a munkanélküli segélyezés feltételeit ­-, miközben megpróbálja megerősíteni a középosztályt - tette hozzá Pogátsa. Arra a kérdésre, hogy valójában megszorító intézkedéseket jelentett-e be Matolcsy György és Navracsics Tibor, Pogátsa Zoltán azt mondta, a konkrét intézkedések ismerete nélkül nehéz erre válaszolni. A rokkantnyugdíjazás átalakítása szerkezeti átalakításnak tekinthető, a munkanélkülieket érintő változások viszont megszorításnak, emelt ki két területet a közgazdász.

Rokkantnyugdíj: miért éppen 100 ezer?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!