hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mi lesz 2009-ben?
Választások, évfordulók, legek és díjak

2009. 01. 07.
Január

Az Európai Unió soros elnöke Csehor­szág lesz január 1-jétől. A váltás izgalmasnak ígérkezik, hiszen Vaclav Klaus cseh államfőt az integráció bírálójaként tartják számon, aki ellenzi – az unió intézményeinek legfőbb reformjait tartalmazó – lisszaboni szerződés ratifikációját. A hírek szerint a csehek arra törekednek, hogy Prágában kerüljön sor – Barack Obama beiktatása után – az első EU–USA csúcstalálkozóra.

A környezetvédők számára nagy siker, hogy az újév első napján életbe lép a hagyományos villanykörték tilalmáról szóló uniós rendelet. Elsőként Írország szünteti meg az energiapazarló égők gyártását, de 2011-ig a többi országban is le kell cserélni a 100 wattnál erősebb izzókat takarékosabb modellekre.

George W. Bush elnök január 20-án végleg távozik az Egyesült Államok elnöki székéből, és helyét Barack Obama foglalja el. Obama beiktatására – ami a Capitolium lépcsőjén fog megtörténni – közel ötmillió látogatót várnak, a ceremónián pedig többek között fellép Aretha Franklin soulénekes, Rick Warren lelkész és Yo-Yo Ma kínai származású francia csellista. (A Demokrata Párt ultraliberális szárnya a hírek szerint „kiakadt” azon, hogy a kaliforniai Warren lesz a „felszentelő” lelkész, mert a Saddleback evangéliumi keresztény megagyülelekezetet vezető prédikátor több esetben éles kritikát fogalmazott meg az abortusszal és a homoszexuális házassággal szemben.) Aki tanúja akar lenni a beiktatás történelmi pillanatainak, és látni is akar valamit, legalább 7 ezer dollárt (1,3 millió forintot) kell kicsengetnie egy-egy jó helyért. Az ünneplésre külön repülőjáratok indulnak Washingtonba.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!