Luc Montagnier, Françoise Barré-Sinoussi, Harald zur Hausen
1981-ben Kaliforniában észleltek először egy korábban ismeretlen
megbetegedést egészséges fiatal férfiakban, akik hirtelen életveszélyesen
megbetegedtek, mindenféle előjel nélkül. Az amerikai járványügyi hivatal a
szimptómák alapján szerzett immunhiányos megbetegedésként (AIDS) osztályozta az
új járványt, amely az azóta már ismertté vált módokon gyors terjedésnek indult.
A betegség felfedezésekor még nem volt egyértelmű, hogy egy betegségcsoportról
van szó, vagy az összes tapasztalt tünet ugyanannak a betegségnek az eredménye.
1982 végén több kutatócsoport is nekilátott, hogy megkeresse az AIDS okát. A
francia kutatók alapfeltételezése az volt, hogy a rejtélyes betegség oka
valójában egy vírus, ezért mintákat vettek azoknak a betegeknek a
nyirokcsomóiból, akiknél az AIDS jelei mutatkozni kezdtek. Montagnier és
munkatársai egy francia divattervező, Frederic Brugiere nyirokcsomóiból vett
mintából izoláltak végül egy vírust, amelyet akkor LAV-nak neveztek. A HIV
felfedezése után derült ki, hogy ez a vírus valójában a HIV-I.
Mindeközben az amerikai Robert Gallo a humán leukémia vírusait (HTLV) kutatta,
azt feltételezve, hogy az AIDS mögött egy addig ismeretlen típusú HTLV áll.
Gallo 1984-ben izolálta a HTLV-IIIB-nek elnevezett vírust, amelyről
bebizonyította, hogy az AIDS kialakulásáért felelős. Mindkét esetben kiderült,
hogy valójában a ma HIV-nek nevezett vírust sikerült izolálniuk. A két
kutatócsoportnak 1983 és 1984 során több törzset is sikerült izolálnia – Gallo
pedig az Egyesült Államokban szabadalmaztatta a vírus jelenlétét kimutató
antitesteket.
1985-ben váratlan meglepetés érte mindkét csoportot, kirobbantva egy hosszú
éveken keresztül tartó viszályt, amelyet végül a legfelső államvezetői szinten
kellett kezelni. A két csoport ugyanis közzétette az izolált vírusok genetikai
kódját, amelyek azonban mindössze két százalékban különböztek. Ez kellemetlen
fordulat volt, mivel a vírus rendkívül gyorsan esik át különböző mutációkon,
vagyis a két csoport által izolált törzs forrása egy és ugyanaz. Mivel
Montagnier többször küldött mintákat Gallónak, rögtön felmerült a gyanú, hogy az
amerikai kutató a francia kutatók mintáiból izolálta a HIV-vírust. A Pasteur
Intézet ezt követően az amerikai kormány segítségét kérte, hogy Gallo
szabadalmát vonják vissza, arra hivatkozva, hogy a tőlük kapott mintákból
izolálta a HIV-vírust.
1986. szeptember 22-én Gallo és Montagnier Lasker-díjat kaptak a vírus
felfedezéséért, 1987-ben pedig Jacques Chirac és Ronald Reagan védnöksége alatt
jött létre az „entente cordiale” ennek megfelelően az európai szabadalmat a
Pasteur Intézet kapta meg, az amerikai szabadalmon pedig megosztozott a két
kutatócsoport. Az ügy ezzel azonban korántsem zárult le. 1989 novemberében a
Chicago Tribune egy tizenhat oldalas cikkben arra a megállapításra jutott,
hogy „misztérium az, ami Gallo laborjában történt 1983–84-ben, és talán sosem
fog teljes egészében napvilágra kerülni
azt azonban sikerült bizonyítani, hogy
vagy baleset vagy lopás történt”. Gallo a lopás vádját visszautasította,
1991-ben azonban a Nature című tudományos hetilapnak írt levelében elismerte,
hogy az általa izolált vírustörzsek valóban a francia kutatóktól kapott
mintákból származtak, amelyek a tárolás során szennyezhették saját törzseit. Az
ügy csak évekkel később zárult le megnyugtatóan: az amerikai Nemzeti
Egészségügyi Hivatal (NIH), a kongresszus és az ügyészség felmentette Gallót a
lopás vádja alól.
Úgy tűnik, a Nobel Bizottság döntése ezúttal nem fog vihart kavarni, annak
ellenére, hogy a sajtótájékoztatón az újságírók kérdőre vonták a bizottságot,
hogy nem járna-e a díj Robert Gallónak is. Gallo maga azonban közleményben
méltatta francia kollégáit, ezzel tehát elmaradt a 2003-as díjkiosztáshoz
hasonló botrány, amikor a Nobel Bizottság döntését követően – melyben a díjat az
MRI felfedezéséért ítélték oda – Raymond Damadian több újságban, többek között a
The New York Timesban és a Washington Postban egész oldalas hirdetésben
tiltakozott a döntés ellen, mondván, hogy az alapfelfedezés az övé.
Az orvosi Nobel-díj másik felét a bizottság Harald zur Hausen német kutatónak
ítélte, aki a dogmával szembemenve bebizonyította, hogy a humán papilloma vírus
(HPV) a felelős a méhnyakrák kifejlődéséért. Az összes rákos megbetegedés
mintegy öt százalékát kitevő méhnyakrák esetében a betegségben szenvedő nők 99,7
százalékánál sikerült kimutatni a HPV jelenlétét. Zur Hausen kutatásai tehát
jelentős áttörést hoztak a méhnyakrák megelőzésében, felfedezése lehetővé tette
a HPV elleni vakcina kidolgozását, amelyet ma már tinédzser lányok milliói
kapnak rutinszerűen a megelőzés érdekében.
2008. 10. 10. (XII/41)
