Fekete lyuk Afrika szívében

Választási bizottság vizsgálja a szavazólapokat

Fotó: O. P.

„Fekete lyuk Afrika szívében” – egy diplomata így jellemezte Kongót. Önnek
mik a tapasztalatai?

– Egy olasz képviselőtársam már több mint húsz afrikai országban járt az
elmúlt tizenöt évben. Szerinte Kongó a legszörnyűbb az összes közül. Ez a
kontinensnyi, hazánknál huszonötször nagyobb ország a belga gyarmatosítók
1960-as kivonulása óta folyamatosan halad a leépülés útján. A Mobutu-diktatúra
több mint harminc évig tartott, de az utóbbi tíz év is meglehetősen zűrös volt:
kiskirályok és hadurak rémuralma nyomta rá a bélyegét erre az időszakra.
Kongóban jelenleg szinte nincs közszolgáltatás, tulajdonképpen anarchikus
állapotok vannak.

Ez azt jelenti, hogy nincs egészségügyi ellátás, oktatás vagy rendvédelem?

– Pontosan. Vannak iskolák, de a tanárok nem kapnak fizetést, így vagy
tanítanak, vagy nem, a gyerekek pedig általában dolgoznak, vagy próbálnak
valahogy megélni, tehát iskolába nem sokan járnak. Ennek megfelelően az
írástudatlanság egyre emelkedik – sokan a szavazás során sem tudták leírni a
nevüket, ehelyett az ujjukkal pecsételték le a szavazólapot. A katonaság és a
rendőrség is anarchikusan működik: fegyveres erőknek csak azért nevezhetők, mert
vannak fegyvereik, de ha nem kapnak fizetést vagy éheznek, akkor egész
egyszerűen a lakosságot kezdik fosztogatni. Katasztrofális az egészségügyi
ellátás is, aki komolyabban megbetegszik, az sajnos meg is hal. A háborúk és az
AIDS miatt a negyven év feletti kort nagyon kevesen élik meg, idősebb embereket
alig látni. A belga infrastruktúra még nyomokban megtalálható ugyan, de az
intézményrendszer romokban hever, a közigazgatásnak csak a morzsái maradtak meg.
A választás kapcsán került sor hosszú idő óta először népszámlálásra. Amikor a
belgák kimentek, tizenöt millió lakosa volt Kongónak, ma hatvanmillió.

A hatvanmillió lakosból azonban csak huszonöt millióan szavazhattak. Ez azt
jelenti, hogy a lakosság többi része fiatalkorú?

– Így van. Rettentő fiatal a társadalom, rengeteg a gyerek, akik közül sokan
árvák. A kongóiak túlnyomó többsége számunkra elképzelhetetlen nyomorban él, egy
nyírségi cigány putri nekik már luxusnak számítana. Van ugyanakkor egy nagyon
vékony rétege a társadalomnak, pár ezer fő, amely iszonyú gazdag. Ez az ország
ugyanis bővölködik nyersanyagforrásokban. Itt található az egyik legnagyobb
gyémántlelőhely a világon, de bányásznak aranyat, rezet és olajat is. A
kitermelést azonban nem az állam, hanem különböző fegyveres csoportok
felügyelik, a befolyó összeg pedig a hadurak magánvagyonát gyarapítja.

Lehet-e kiút mindebből? Mi adhat reménységet az ott élőknek vagy akár a külső
szemlélőnek?

– A legfontosabb, hogy a demokratikus rendszer kiépüljön Kongóban, hiszen a
Világbank, az Európai Unió vagy az ENSZ addig nem ad további komoly pénzügyi
segítséget az országnak, amíg fennáll a veszélye, hogy a Mobutuhoz hasonló
diktátor veszi át a hatalmat. A helyi politikai elit hozzáállása azonban sok
esetben még mindig az, hogy „adjátok ide a pénzt, mi majd tudjuk, hogy mit
csináljunk vele”. A nemzetközi szervezetek természetesen erre nem hajlandóak. A
nagy kérdés tehát az, hogy sikerül-e a demokratikus átállás. Reméljük, hogy
igen, de nagyon elgondolkodtató, hogy nincs egyetlen afrikai ország sem, ahol ez
sikeresen lezajlott volna.

Mi erre a magyarázat?

– Ezek az országok a gyarmatosítás idején gyakorlatilag kőkorszaki vagy
törzsi szinten működtek. A hódítók hozták a saját közigazgatásukat,
fejlesztették az infrastruktúrát, de a helyieket nem vonták be ebbe a munkába.
Így mikor az országok visszanyerték függetlenségüket, egyúttal visszazuhantak,
ha nem is a kőkorszakba, de a korai középkorba. Nekik több száz éves lemaradást
kellene egyetlen ugrással behozniuk, hogy a mai modern demokratikus viszonyokat
meghonosítsák. Ráadásul a világnak ez a része annyira elmaradott, hogy nem tud
beilleszkedni a globalizált környezetbe. A világ egyik felén az internet a
mindennapi életünk része, a másik felében az emberek naponta egyszer esznek – ha
jut nekik.

Az elvi okokon túl miért olyan fontos a helyzet rendezése az EU-nak, amely
csak a választásokra 400 millió eurót költött – többek között a magyar
adófizetők pénzéből?

– Az előbb említett különbségek már eddig is tömegeket késztettek arra, hogy
lakóhelyüket elhagyva a fejlett országok felé vegyék az irányt. Az európai
vezetés úgy érzi, hogy ha ott helyben nem oldja meg a problémát, akkor rohamosan
nőni fog a migráció. A magyarok számára a helyzet nehezen értelmezhető, hiszen
mi nem érezzük ennek a súlyát úgy, mint például a franciák, a spanyolok vagy az
olaszok, ahol naponta csónakszámra szedik ki a vízből azokat a reménytelen
embereket, akik elindultak a Földközi-tengeren keresztül, hogy eljussanak az
„ígéret földjére”. Sajnos úgy tűnik, a magyarok mintha a szemüket is becsuknák,
mondván, amit nem látunk, az nincs is. Márpedig előbb-utóbb mi is szembesülni
fogunk hasonló jelenségekkel. Ezért hasznos lenne, ha nem csak a határainkig
gondolkodnánk. Ha megismerjük ezeknek az országoknak a problémáit, és igyekszünk
megoldást találni azokra, akkor talán könynyebben felkészülhetünk a migráció
kezelésére. Jellemző módon, amíg a többi képviselőtársam állandóan nyilatkozott,
volt akivel külön tévéstáb jött, a magyar sajtót egyáltalán nem izgatta a téma.

Úgy tűnik, a politikusi állás Kongóban is népszerű: harminchárom elnökjelölt
mellett kilencezer képviselőjelölt indult...

– Ez nemcsak a szűkös megélhetési lehetőségek miatt van így, hanem a törzsi
hagyományok miatt is. Megalakultak ugyan a pártok, de itt ennek sok jelentősége
nincs, ugyanis mindenki egyénileg indul. Ha valaki népszerű a falujában vagy a
környéken, esetleg ő a helyi vezető, akkor jelölteti magát, függetlenül attól,
hogy tíz utcával arrébb azt sem tudják róla, hogy kicsoda. Ennek az az
eredménye, hogy például Kinshasában volt olyan választókörzet, ahol nyolcszáz
aspiránst regisztráltak. A szavazólap hat darab B3-as méretű papírból állt,
olyan volt, mint egy telefonkönyv, nevekkel és a jelöltek arcképével. Az
írástudatlanok miatt a tévében olyan hirdetések voltak, hogy szavazzon erre és
erre a jelöltre, aki az 5. oldalon a 458-as számmal van jelölve.

A választások különösebb zavargások nélkül lezajlottak, de mi lesz akkor, ha
nem a jelenlegi kormányfő lesz a befutó?

– Most az elnök személyéről és az ötszáz fős nemzetgyűlés tagjairól
szavaztak a kongóiak. Ha valamelyik elnökjelölt ötven százaléknál több
szavazatot kapott, akkor győztest hirdetnek, ellenkező esetben a két legtöbb
voksot begyűjtő jelölt október végén, a helyhatósági választásokkal párhuzamosan
újra megmérkőzik. Ha a jelenlegi elnök –, az egyik fő esélyesnek számító Kabila
– veszítene, az komoly feszültséget váltana ki. Az elnöknek ugyanis több mint
négyszázezer katonája van, az egyik legjelentősebb ellenzéki vezetőnek, Bembának
valamivel kevesebb. Ez tehát egy puskaporos hordó, sok múlik azon, hogy mennyire
belátóak a felek, és mennyire elszántak a helyzet rendezését illetően. Ha azt
mondják, hogy minden maradjon a régiben, mert köszönik szépen, ők eddig is jól
éltek, akkor nem tudunk mit tenni.