hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Fejkendőtörvények Európában

2005. 11. 15.
A török miniszterelnök úgy véli, hogy a franciaországi rendbontások összefüggésbe hozhatók a Franciaországban és általában Európában érvényben lévő "fejkendőtilalommal" – véleményének hivatalos németországi látogatása során adott hangot, egy újságíró kérdésére válaszolva.

Recep Tayyip Erdogan szerint a Franciaországban élő muszlim fiatalok tiltakozásának hátterében ott lebeg a fejkendőtilalom is, amelyet Európában talán Franciaország alkalmaz legszigorúbban. Mint ismeretes, Franciaországban az iskolákban és több hivatalos helyen törvény tiltja a muzulmán vallás által a nők számára előírt fejkendő viselését. 

A török miniszterelnök állítását Villepin, a francia miniszterelnök 24 órán belül cáfolta; szerinte Franciaország tavaly megnyugtatóan megoldotta a fejkendőkérdést. Mindenesetre nem szabad elfelejteni, hogy a fejkendőtilalom, amely Európában több országban is érvényben van, évek óta az egyik központi témája az iszlám körül zajló vitáknak.

Érdekes módon a közéletben a fejkendő viselésének tilalmát Törökországban vezették be először, ahol a lakosság 95 százaléka iszlám hitű. A szekuláris jelleg? török alkotmány egyértelműen vallási jelképnek tartja a fejkendőt, így a török állami munkahelyeken, bíróságokon, iskolákban a 20. század harmincas éveitől kezdve nem szabad viselni azt.

Törökországban az iszlám alapokon politizáló mozgalmak alapkérdésnek tekintették a fejkendőtilalom feloldását. A Recep Tayyip Erdogan vezette Jog és Igazságosság Pártjának is ez volt a legfontosabb választási ígérete, amelyet nem sikerült beváltania. 

A szabad fejkendőviselést követelő török civil mozgalmak ez ügyben tavaly az európai emberi jogok bíróságához is fordultak, de sikertelenül, mivel a strasbourgi székhely? intézmény szerint a tilalom nem sérti az európai normák szerinti emberi jogokat. Többszörös tárgyalás után 2005. november 10-én született erről jogerős döntés. 

Azóta újabb lépésekre került sor Európában. Franciaországban ez év márciusában az elemi és középfokú állami iskolák után az újabb kormányrendelet a kórházakból is kitiltotta a fejkendőt.

Németországban is hasonló döntés született: 2004–2005 folyamán egymás után több szövetségi tartományban, Berlin, Bajorország, Baden-Württemberg, Hessen, Saarland és Bréma után utoljára Észak-Vesztfáliában is megtiltották a fejkendő viselését.

A nagy-britanniai gyakorlat viszont eltér az európaitól: a 2005 májusában egy londoni bíróságon született döntés szerint a 16 éves bangladesi Sabina Begüm fejkendőben folytathatja iskolai tanulmányait. Az angol bíróság döntése precedens jellegű.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!