Keletről fúj a szél

Tárgyalnak a kínai és a magyar kormány tagjai. Egymásra hangolnak Fotó: Reuters

Két évvel Medgyessy Péter pekingi látogatása után a jelenlegi magyar kormányfő is ellátogatott Kínába. A kormányfői, illetve minden magas szint? látogatás talán legnagyobb eredménye, hogy a magyar gazdaság politikai támogatást kap Kínában. A mindenkori politikai támogatásra szükség is van ahhoz, hogy kapcsolatok épüljenek és jelentősebb exportlehetőségek nyíljanak meg, mert a kínai szocialista piacgazdaság erőteljesen hatalom által vezérelt. Jól jellemzi ezt az, hogy a kapcsolatokat jelentő kínai szó, a "guanhszi" már a jelentését is túlszárnyaló fogalommá vált a Kínában tevékenykedő külföldiek körében.

A kapcsolatok építése és ápolása során viszont komoly hiányosságok mutatkoztak mindkét részről az elmúlt másfél évtizedben. A rendszerváltásig a szocialista háttér, a közös ellenérzés a Szovjetunióval szemben, majd a hetvenes évek végétől a reformkommunizmus azonos platformra hozta a két országot. A magyarországi rendszerváltást megelőzően a két ország politikai és gazdasági kapcsolatait az uralkodó szocialista berendezkedés határozta meg. A gazdasági kapcsolatok terén ez annyit jelentett, hogy az 1990 előtti kereskedelem a két ország állami tulajdonú gazdasága között zajlott. Ez a kapcsolat magán viselte a politikai-ideológiai befolyást, és a "rossz gazda állam" hatását, amely mindkét fél részére kevésbé gazdaságos kereskedelmet eredményezett. A szocialista elvközösség alapján juttatott megrendelések pedig segítettek mesterségesen életben tartani olyan iparágakat, amelyek később a valódi piaci körülmények között teljesen perifériára kerültek vagy megszűntek.

A kilencvenes évek alapvető változásokat hoztak. Magyarországon végbement a rendszerváltás, liberalizált lett a külkereskedelem, elindult a privatizáció, a magyar gazdaság szembesült a piaci körülményekkel. A kínai gazdaság pedig egy évtizeddel volt az 1979-es reform és nyitás politikájának meghirdetése után, amelynek eredményeként már jelentős külföldi tőke dolgozott Kínában, és bizonyos termékcsoportoknál az ország hatalmas exportkapacitásokkal rendelkezett. A rendszerváltást megelőzően a kereskedelem mindkét ország részéről csak a monopolhelyzetben lévő külkereskedelmi vállalatokon keresztül zajlott. Az ezt követő külkereskedelmi liberalizáció során a külkereskedelem minden jogi személyiség? magyar gazdálkodó szervezet alanyi joga lett. Ez jelentős lépés volt a magyar gazdaság fejlődésében, de a kínai gazdasági kapcsolatok terén ez azzal járt, hogy a megszűnő szakkülkereskedelmi vállalatok kínai kapcsolatrendszere – amelyek az államhatalmi struktúrába voltak ágyazva, és ez Kínában létfontosságú! – szinte semmivé vált. Ugyancsak ennek a folyamatnak a kísérőjelensége az, hogy a Kínából származó könny?ipari import átkerült a Magyarországon megjelent kínai magánkereskedők kezébe, tehát a magyar gazdaság további pozíciókat veszített. A kapcsolatokat ilyen helyzetből kell felépíteni úgy, hogy a rendszerváltást követő első három kormány indokolatlanul elhanyagolta Kínát. Ez a mellőzés akkor történt, amikor más nyugati országok az ideológiai ellentétektől függetlenül kifejezték tiszteletüket Pekingben.

A kínai magánkereskedők magyarországi megjelenésével az általuk hozott mentalitás és üzleti "kultúra" is megjelent hazánkban. A korra jellemző, szocializmusból örökölt áru- és választékhiány miatt a kínaiak szinte mindent el tudtak adni. A Kínát járt utazók és diákok elcsodálkoztak azon, hogy a magyarországi kínai áru minősége milyen silány, összehasonlíthatatlanul rosszabb volt, mint a Kínában általában kapható termékeké. Ennek oka az, hogy a silány áru önköltsége még az alacsonynál is alacsonyabb volt, ezáltal lett a haszon a lehető legnagyobb. A kereskedő pedig a legnagyobb haszonra törekszik. Egyszerűen nem érte meg egy kicsit jobb minőséget hozni, mert nem azon volt a legnagyobb profit, pedig a jobbat is el tudták volna adni. A volt Jugoszláv utódállamok közötti háborúk újabb lendületet adtak a silány áruk importjának. A térségben stabil politikai-gazdasági környezetnek számító Magyarország volt a Kelet-Európába irányuló kínai áruk tranzitállomása. Még mostanában is lehet látni szerb bevásárlóbuszokat a józsefvárosi piacon. A dolog érdekessége, hogy ez a nagy mennyiség? áru a környező szegény országok polgárainak bevásárlóturizmusa révén batyuban, csomagtartóban, kishatárforgalomban elhagyta az országot, miután a magyar költségvetés a bejelentett vámérték után beszedte a rájuk vonatkozó közterheket. Ez a kis potyabevétel viszont nem ellensúlyozza azt a bevételkiesést, amely abból adódott, hogy a kínai kereskedők vitathatóan alacsony számlával vámkezeltették az árukat egészen 2002-ig, amikor is az összehasonlító értéktáblázatokat alkalmazni kezdték.

Az előzőek miatt a magyar vásárló kifejezetten negatív képet alakított ki erről az üzleti kultúráról, és a termékek silány minőségét kivetítette a kínai ipar színvonalára. Pedig napjainkban ez a kép már nem felel meg a valóságnak. A 2002. évben az ide irányuló több mint kétmilliárd dollár érték? kínai export alig egyharmada volt textília és lábbeli, a túlnyomó részét már alkatrészek alkották, amelyek más termékekbe beépítve nagyrészt ismét exportra kerültek. 2003-ban már hárommilliárd dollárt meghaladó kínai termék érkezett, és a ruha, cipő részaránya nem nőtt. Ezzel szemben megugrott az alkatrészek, alapanyagok aránya. Az ezredfordulót követően a forint erősödése és a dollár árfolyamának drasztikus esése következtében – különösen a dollárért értékesített exportbevételekből – jobban megérte Kínából vásárolni alkatrészt és alapanyagot, mert egészen 2005 nyaráig a dollárt változatlan árfolyamon váltották jüanra.

Nagy számok törvénye