Ennyi maradt a tengerparti autópálya egyik szakaszából. Évekbe telhet a helyreállítás Fotók: Reuters
A kísértetiesen kiüresedett tengerparton egy homokba fúródott színes táblácska hirdette rendületlenül: "Szerencsés az az ember, aki tengerparton lakhat". A nem sokkal korábban még valószínűleg egy konyha falán díszelgő felirattal azonban tulajdonosai most már aligha értenek egyet. Katrina hétfőn hajnalban ugyanis több mint 230 kilométeres sebességgel rontott neki Louisiana partjainak a Mexikói-öbölben. Bár a New Orleans-iak megkönnyebbülésére némileg keletebbre húzódott a várakozásokhoz képest, és így a vihar középpontja és veszélyesebb keleti fala a városközpontot elkerülte, az igazi dráma csak nem sokkal Katrina elvonulása után vette kezdetét. New Orleans polgárai már éppen fellélegeztek, amikor hirtelen arra lettek figyelmesek, hogy az utcákat kezdi elönteni a víz.
A nagyobbrészt a tengerszint alatt fekvő városban a vízszint rohamos emelkedésnek indult, olyannyira, hogy sokaknak még arra sem volt idejük, hogy felöltözzenek: mezítláb, egy szál ruhában menekültek fel a padlásra és a háztetőre az ár elől. Mint kiderült, a várost körülölelő gátrendszert a vihar megrongálta, és nem sokkal Katrina távozása után a védőfal átszakadt, az utcákat pedig elöntötte a közeli Pontchartrain-tó vize. A több millió dollárt érő szivattyúrendszer felmondta a szolgálatot, mert nem tudta felvenni a versenyt a beáramló vízmennyiséggel. Már a rendkívüli erősség? szél is súlyos károkat okozott, és egész városrészeket rendezett át: pozdorjává zúzott házak, tőből kiszaggatott fák, leszakadt és fákra tekeredett villanyvezetékek, betörött ablakok látványa fogadta a szemlére induló hatóságokat. Katrina játszi könnyedséggel hajigálta félre útjából még a betonból készített védőbarikádokat is. A halottak számát egyelőre senki nem tudta megmondani. Mississippiben a helyzet olyan súlyossá vált, hogy a hatóságok egyelőre csak fekete kereszttel jelölik meg azokat a házakat, ahol tetemeket találtak, mert nincs elég jármű, amivel el tudnák szállítani őket.
2005. 09. 02. (IX/35)
