hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mit kíván a nemzeti érdek?
Béklyóbürokraták és zsebpolitikusok

2005. 07. 19.
Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor múlt heti tévévitája után joggal merül fel a kérdés: milyen állam kell nekünk, magyaroknak? Mindenható, atyáskodó, vagy távolságtartó, semleges? Egyáltalán, van-e lehetőségünk választani valamelyikből, vagy végeredményben mindkét politikai oldal kis eltéréssel ugyanarról beszél, miközben cseppet sem érdekelt a kialakult struktúrák újragondolásában. Sőt lehet, hogy Európa is így van ezzel?



Dán fiatalok tüntetnek az Európai Unió ellen Koppenhágában. Elégedetlenek Fotó: Reuters

Amit ma látunk Magyarországon, az Tamás Gáspár Miklós szerint Marx Károly szavaival adható vissza leginkább: a "régi vacak", vagyis a monarchiák által kialakított állami szerepek elegye. Azóta lényegi változás nem történt, még a kommunistáknak sem sikerült átütő reformot elérni, hacsak annyit nem, hogy a párt és az állami bürokrácia között immár nincs különbség. Ez az európai tradíció – tartja a filozófus –, amelyre még egy jól körülírható szakszó sincs. Ezért blődli liberális vagy atyáskodó államról beszélni szerinte, mert a magyar politikában egyik sem jelenik meg. Mindkét oldal ugyanarról beszél, árnyalatnyi eltéréssel. 

Ezen a véleményen van Tamás Pál szociológus is, amikor azt állítja, hogy az ilyen vagy olyan hatalmi berendezkedés a modernizáció korábbi fázisának kérdése volt. Jelenleg az a helyzet, hogy miközben a Kelet-Európában modernizálók szeretnek államtalanító liberális színben feltűnni, valójában eszük ágában sincs az állam funkcióit visszanyesni. A szociológus szerint ennek egyik oka az, hogy nincs az a hatalom, amelyik kihúzná a szőnyeget legkeményebb holdudvarának lába alól. Tudniillik mindenütt az állam marad a legnagyobb értelmiségi munkaadó, így színezettől függetlenül, bármely politikai oldal értelmiségiei számára élet-halál kérdése a pozíciók megőrzése. 

"A neoliberalizmus a hülyeség modellje" – vallja Tőkéczky László történész, hiszen szerinte tartózkodó állam nem létezik. Mint mondja, az unió válságának is elsősorban az az oka, hogy megkísérli átvenni azt az amerikai típusú neoliberális modellt, amely a tengerentúlon 45 millió ember társadalombiztosítás- nélküliségét jelenti például. A multinacionális tőke "szégyentelen nyomulása" az egyetemi tanár szerint körülbelül 120 évvel vetette vissza az európai fejlődést, hiszen a kommunizmus is a maihoz hasonló folyamatból, a "manchesteriánus kapitalizmusból" született: a "nagytőke által hirdetett hamis szabadság" egyre nagyobb, veszteni való nélkül élő, reménytelen tömegeket hozott létre a 19. század végén, akiknek nem volt nehéz eladni az egyenlősdi eszméjét. Tőkéczky úgy érzékeli, hogy a mai Magyarországon már hallható az értelmiségi proletárok, vagyis a munkanélkülivé váló diplomások elégedetlensége, akikből egy évszázada a hivatásos forradalmárok élcsapata verbuválódott. 



Tamás Gáspár Miklós 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!