hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Világdemokraták seregszemléje
Millenniumi ENSZ-közgyűlés

2000. 09. 09.
Minden idők eddigi legnagyobb szabású világdiplomáciai eseménye, az ENSZ millenniumi csúcstalálkozója zajlott New Yorkban a héten. A háromnapos rendezvény résztvevői – több mint százötven ország vezetője – megvitatott egy ambiciózus akciótervet a gazdag és a szegény országok közötti szakadék áthidalására. Ismét előtérbe kerültek a világszervezet reformjára, hatáskörének kiterjesztésére vonatkozó tervek. Sokan meg sem állnának a világkormány felállításáig, amelytől a glóbusz égető problémáinak megoldását, békét és biztonságot várnak. A bírálók szerint viszont a "globális demokrácia" egyet jelent a nemzeti szuverenitásról és a személyes szabadságjogokról való lemondással. Mindenesetre a világszervezetben most napvilágra került sikkasztások és csalások sorozata megkérdőjelezi az ENSZ rátermettségét a globális vezetői szerep betöltésére.



Josiro Mori japán miniszterelnök beszédet mond az ENSZ millenniumi közgyűlésén. A
világszervezet "globális demokráciát" sürget    Fotó: Reuters

A sajtó legélénkebb figyelme a millenniumi csúcson talán "az ősz szakállú öregembert",
Fidel Castro kubai államfőt kísérte, aki az Egyesült Államok legádázabb külföldi
ellenfelei közül egyedül jelent meg New Yorkban, "az imperializmus központjában".
Az amerikaiak és Castro közötti ellenszenv mindenesetre nem egyoldalú: Rudolph
Giuliani New York-i polgármester szerint a kubai vezető valóságos gyilkos, és óva
intette honfitársait, hogy azt véljék: csupán "egy jóindulatú" diktátor. "Arafatról
is ugyanez a véleményem" – tette hozzá a polgármester.

Nem jelenhetett meg a csúcson Szlobodan Milosevics jugoszláv és Szaddám Huszein iraki
elnök, nem volt viszont indokolt Kim Dzsong Il észak-koreai vezető távolmaradása,
hiszen Washington és Phenjan viszonyában óvatos közeledés tapasztalható. Kim Dzsong
Il elküldött ugyan maga helyett egy delegációt, de annak tagjai a frankfurti repülőtérről
felháborodottan visszafordultak, miután az American Airlines légitársaság biztonsági
emberei alapos testi motozásnak vetették alá őket – nem kímélve a legérzékenyebb
területeket sem. A biztonsági emberek nem törődtek a diplomáciai szokásokkal, hanem
sokkal inkább az amerikai hivatalos listákon "lator államként" számon tartott
országok polgáraival szemben kötelező bánásmódra hagyatkoztak.



A U2 rockzenekar énekese, Bono egy petíciót ad át Kofi Annan ENSZ-főtitkárnak. Adósságeltörlő
határozatot várnak a legfejlettebb országoktól    Fotó: Reuters

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!