hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Évezredek mérlege

1999. 12. 11.
Fejtő Ferenc Párizsban élő író, történész, századunk kiváló ismerőjeKialakulóban egy világkormány

1. Három kérdése közül erre tudok a legegyértelm?bb választ adni: a kereszténység
megjelenése, kialakulása, valamint annak napjainkig tartó hatása. Ebben benne van Jézus
Krisztus, az apostolok, benne van az egyház – sajnos az inkvizíció is – és sok
minden más.

2. Ez a kérdés már sokkal komplikáltabb. Talán Newtont és fizikus társait mondanám,
mert az ő felfedezésük volt az, ami – hogy is mondjam – planetáris öntudatot
adott az emberiségnek. Ez volt a fizikának mint tudománynak az első zseniális
megjelenése, amelynek következményei elvezettek a fizika mai állapotához.

3. A következő évszázad a nagy választások százada lesz. Azok a problémák,
melyeket nem tudott e század megoldani, örökségül maradnak a következőre. Az örökség:
egy egyensúly nélküli, destabilizált világ. Az a kérdés, kialakul-e majd egy új,
egyensúlyban lévő világrend vagy pedig jön az anarchia, a káosz. Az egyensúly
kialakulása ugyanaz, mint a béke fenntartása. Új harcok indulhatnak a hegemónia körül.
Mind a két világháború a hegemónia kérdésén múlott. Mellesleg mind a két esetben
a németek akarták magukhoz ragadni az európai és a világhegemóniát. Az, hogy most
egyetlen szuperhatalom van, amely abszolút törvényes hatalommal rendelkezik, minden téren
komoly problémákat vet föl. Ha ez a hatalom egyensúlyozott világrendet teremt, ha
okosan gyakorolja a hegemóniát, akkor kialakulhat egy világkormányzat a különböző
nagyhatalmak együttműködésével. Ha rosszul csinálja, ha ezt kétségbe vonják, megkérdőjelezik
más, rohamosan növekvő hatalmak – például Kína –, akkor komoly konfliktusok elé
nézhetünk. A legkomolyabb konfliktusforrás nyilván Kína és Amerika között lesz. A
jövő egyik nagy kérdése az lesz, hogy Kína ezt a hatalmas ugrást – amelyre elvileg
már készen is áll – hogyan fogja megcsinálni 1,5 milliárd emberrel. Lehet-e sokáig
kormányozni feudálisan egy 1,5 milliárd lakosból álló országot? Úgyszólván
csoda, hogy eddig is sikerült. Hogy lehet a zsarnokságot – ami politikailag most is fönnáll
–, a katonai–rendőri diktatúrát öszszepárosítani egy féktelenül gyorsan fejlődő
hadigazdasággal? Aztán bejön a képbe majd Oroszország is, hiszen nyilvánvaló, hogy
pár évtized múlva valamilyen úton-módon meg fog erősödni. Nehéz öröksége lesz a
XXI. századnak, de ez már legyen az Ön vagy az Önök problémája. Én 2000-ben belépek
a tizedik X-be.


Horn Gyula exminiszterelnök

Gőzgép és internet



1. Az emberiség szereti dátumokhoz kötni még a saját életútját is, pedig a valóságban
nincsenek éles határvonalak. Amerika felfedezését azért tartom jelentősnek, mert ez
a kezdete a föld

– és tágabban az egész világegyetem – tudatos felfedezésének, birtokbavételének.
Technikailag pedig a gőzgép megalkotása indította el a gépesítés–gépesedés
folyamatát.

2. Mint minden kommunikációs eszköz alapját megteremtő feltaláló Gutenberg
gyakorolta a legnagyobb hatást. A könyvnyomtatás tette lehetővé, hogy az emberiség
felhalmozódó ismeretanyaga, kultúrája elpusztíthatatlan és továbbörökíthető
legyen. Minden mai kommunikációs eszközünk ezen alapszik.

3. A szemléletmódban. A nagy találmányok mai sorsa – példa rá az internet
hallatlan sikere – az, hogy először inkább csak játékszerek. A politikusok, a
hadvezérek többsége is jobbára csak Csernobil után döbbent rá, hogy többről és
veszélyesebbről van szó, mint játékszerről. Legyen az bomba vagy akár erőmű.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!