Idősebbjeink mesekönyvbe illő történeteket tudnak az eredeti langalló készítési módjáról. A már közel kilencvenéves Ica néni mesélte nekem gyerekkori élményét, hogy amikor eljött a kenyérsütés napja, testvéreivel együtt alig várta, hogy kisüljön a kenyérlángos. A megkelt kenyértésztából szakított ki édesanyja egy sütőlapátnyi adagot, ami a kemencében hamar megsült. A gondos anyuka azzal kente meg a langallókat, amit épp a kamrában talált: kacsazsírral, tejföllel, hagymás feltéttel, de néha szalonnapörc is került rá.
Az igazi langalló tehát akkor élte a virágkorát, amikor a kenyeret még otthon sütötték, és volt megmaradt kenyértészta. A langalló történetét könnyű párhuzamba vonni a szegények konyhájából elinduló és mára világszerte ismert olasz pizzáéval. Mindkettő kenyérhelyettesítőnek született, és feltétnek az került rájuk, ami éppen akadt a ház körül.
A kenyérlángos ma újra nagy divatját éli: vásárokon, szabadtéri rendezvényeken lehet kapni, illata már messziről csalogat. A választék pedig határtalan: szalonnás, kolbászos, kapros-túrós, sajtos-tejfölös langalló. A kenyérlángost otthon is el lehet készíteni, ami egy kiadós téli sport után hamar visszapótolja a kalóriákat.
2019. 02.01.(XXIII/5)
