hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Wellness hétvége az agynak
Már egy erdei séta is gyógyíthat

2017. 08. 13.
A mai urbanizált, mesterségesen felépített civilizáció az emberek többségét teljesen elszakította a ter­mészettől, annak valóságától és jótékony hatásaitól. Nem tudjuk már, milyen a természetben egy fa alatt elmerengni, nem érezzük már orrunkban a virágok, a fák illatát, nem cseng már fülünkben a madarak hangicsálása sem. Pedig ha nem csak a természet­fil­mekből ismernénk ezt a világot, akkor egészségesebbek lennénk, több nyugalom, kevesebb stressz, nagyobb önkontroll, figyelem és jobb kognitív teljesítmény lehetne az osztályrészünk.

Ma már vannak olyan természetkutatók és természetpszichológusok, akik a természetes környezetet és annak ránk gyakorolt hatásait vizsgálják. Richard Louv újságíró alkotta meg 2005-ben megjelent könyvében a „természethiány-zavar” (nature deficit disorder) fogalmát, melynek ugyan nincs tudományos alapja, de nagyon jól kifejezi, hogy kevesebb a kapcsolatunk a természettel. Ez az elidegenedés pedig nincs jó hatással az emberi szervezetre, és a kapcsolatainkra sem. Nagyon jó, ha a városokban is vannak természetközeli helyek, ám nagy valószínűséggel a városban élők jelentős része már képtelen lenne tanyákon, a pusztában élni.

Amikor felvesszük a túracipőnket, és kilátogatunk az erdőbe, különbséget tudunk tenni a mesterséges és a természetes között, mivel a természeti formák ritkán olyanok, mint a mesterségesek: nincsenek például derékszögek, kevésbé írhatók le a geometria fogalmaival. Ez a látvány olyan idegrendszeri kódokat ad az agynak, amelyek spontán természetélményt okoznak.

A különféle hangok, tapintások, szagok az épített környezettől eltérő érzelmeket váltanak ki. Ezek azok az élmények, melyektől az ember sokkal jobban érzi magát a természetben. A fizikai élményhez ilyenkor szimbolikus élmény is társul. A kalandparkok lényege is hasonló: olyan helyzeteket kell megoldani, amelyek javítják a problémamegoldó képességet, a túlélőösztönt, a másokkal szembeni toleranciát, mert az én-élmény megváltozik, ha érzi az ember, hogy milyen apró a természet erejéhez képest. A természetben az emberek nagy része a friss levegőn új erőre kap, motivációt nyer, míg a városi szmog és a számtalan inger leszívja az ember energiáját – ezért fáradnak el sokan.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!