hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ahol egész évben szezon van
Többgenerációs pihenőhely

2017. 04. 27.
Napjainkra már érvényét vesztette az a nézet, miszerint Hévízre főleg idősek és betegek járnak fürdőkúrára, kezelésre. Hazánk második legnépszerűbb települése évről évre látványosan fejlődik, egy lüktető mediterrán tengerparti városkához lehetne leginkább hasonlítani, melyet a Balaton közelsége, a környékbeli kirándulóhelyek, az ingyenes koncertek és a tartalmas programok még vonzóbbá tettek. Tény ugyanakkor, hogy a fürdőváros természeti környezete, a világ legnagyobb természetes tőzegmedrű gyógy-tavával, és az azt védő mocsári cipruserdővel egyedülálló. Mindenesetre a visszatérő lelkes vendégek szerint: így vagy úgy, de itt mindenki megújul, megfiatalodik.

Hévíz legalább kétszáz éve ismert fürdőhely, a Tófürdő létrehozásában Festetics Györgynek óriási szerepe volt: ő kezdte a fürdőházak építését. 1865-ben külön női és férfi részleggel bíró tükörfürdőt építettek. Mivel helyben kevés volt akkoriban a szállás, a vendégeket Keszthelyről társas-kocsival szállították. 1964 és 1968 között épült meg hazánk legnagyobb és legmodernebb fedett fürdője, a Termálfürdő. Lovassy Sándor biológus honosította meg a tóban a szubtrópusi klímát kedvelő vörös színű indiai tündérrózsát, mely a város címerében is belekerült.

Napjainkra a nemzetközi vendégkörrel bíró kisvárost több millió ember keresi fel. Tavaly mintegy ötven országból, több mint kétszázezer turista érkezett ide. A magánszálláshelyek forgalma már 2015-ben is nőtt 29%-kal és ez a pozitív trend tovább erősödött 2016-ban is. A 2015-ben tapasztalható orosz forgalom csökkenésére gyorsan reagáltak a szolgáltatók, összhangban a városmarketinggel, így többek között ennek is az eredménye a 2016. évi növekedés.

A fürdőváros gyógy tava a világ legnagyobb vulkanikus eredetű, tőzegiszapos, biológiailag is aktív természetes termáltava: vize három és fél naponként teljesen kicserélődik, így folyamatosan tiszta marad. A tavat több forrás is táplálja, ezért folyamatos mozgásban van. Kellemes, meleg vize egész évben alkalmas kinti fürdőzésre, most épp a tavasszal nyíló tavirózsák között. Azonban a vízhőmérséklet télen sem csökken 24-26 C fok alá, de nyáron is kellemes: 36-37 C fokos. A helyiek szerint a tó télen a legszebb, amikor „a tó pipál”, párafüggönyt vonva maga köré. Azt is mondják, hogy kihagyhatatlan élmény olyankor a tó meleg vizében ellazulni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!