hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jégesőkárosultaknak segített a HISZ

2016. 06. 23.
Több települést is komoly jégverés sújtott a hét elején, Magyarország legkeletibb csücskében, az ukrán–román–magyar hármashatár térségében. A baj ezúttal nem járt egyedül: az almányi méretű jég több épületnek is szó szerint letarolta a tetejét, az ez után hullámokban érkező csapadék miatt pedig több otthon is beázott.

Az elsők között siettek a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatának aktivistái az ország keleti sarkát letaroló jégverés után az ott élő bajbajutottak megsegítésére. A budapesti központ azonnali készpénztámogatást nyújtott a katasztrófaelhárítási munkálatok beindításához, a nyíregyháza-orosi önkéntesek saját munkaerejükkel, valamint több mint kétezer négyzetméter fóliával segítették az ottélőket.

„Kedden a kora reggeli órákban egy nagyon heves zivatar érte el az ország legkeletibb csücskét. Az első csapadékhullámmal jégverés is érkezett, több helyütt baracknyi, almányi méretű jégdarabok hullottak, ami komoly károkat okozott a termésben, főként a gyümölcsösökben, de az ingatlanokban, lakóházakban is” – foglalta össze a természeti katasztrófa által okozott károkat Pályi Zoltán, aki önkéntes társaival közösen személyesen is részt vett a mentési munkálatokban.

A nyíregyháza-orosi HISZ vezetője azt is elmondta: azok az otthonok, melyeket vékony, négyzet alakú palatető borított, gyakorlatilag teljesen tető nélkül maradtak. A jégverés erejére jellemző volt, hogy több helyütt nemcsak a cserepeket, de az azokat tartó vékony cserépléceket is összetörte. Emellett erős szélviharral is járt, volt olyan épület Gacsályban, melynek a tűzfalát a szél bedöntötte. A legsúlyosabb kár Rozsály, Méhtelek, Zajta, valamint Garbolc, Nagyhódos és Kishódos településeket érte. (Mérsékelt, illetve csekélyebb kár keletkezett Gacsályban és Tisztaberken.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!