hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ne ess pánikba!

2015. 12. 11.
Beköszöntött a december. Karácsonyi vásárok, zenék, fények és illatok, mind azt hirdetik, hogy mindjárt itt van a szünidő, hóesés, móka és kacagás. Mindenki izgatottan várja, tervez és visszaszámol. Ám e boldog nyüzsgés közepette minden egyetemista fejében megszólal a vészharang:  „vizsgaidőszak”. Hiszen mielőtt még boldogan nekifognánk a karácsonyi ebéd elfogyasztásához, bizony meg kell birkózni jó néhány zárthelyi dolgozattal, vizsgával, feleléssel. Éppen ezért egy kisebb összefoglalóval készültünk azoknak, akik ilyesfajta kihívás előtt állnak.

Első lépésként érdemes tudatosítanunk magunkban, hogy pontosan hány hét, nap van még a vizsgaidőszak kezdetéig. Vagyis nézzünk szembe a közelgő kihívással. Ne odázzuk el, még gondolatban sem. Ugyancsak fontos konkrét célokat kitűznünk magunk elé, hosszú és rövid távon egyaránt. Ezeket pedig pozitív formában fogalmazzuk meg, mivel az ösztönzőleg fog hatni ránk. Ne így fogjunk hozzá: „nem szeretnék semmiből sem megbukni”, hanem így: „át akarok menni minden vizsgán!”

Mindenképpen célokkal induljunk neki ennek az idő­szaknak, hosszú távú célként tűzzük ki, hogy átmenjünk minden vizsgán. Ha pedig szeretnénk majd tanulmányi ösztöndíjat kapni, akkor jó jegyeket kell szereznünk.

A rövid távú célok minden vizsga előtt valószínűleg ugyan­azok, vagyis megfeleljünk az adott tárgyból. Persze ennél lehetnek magasztosabb céljaink is, mondjuk, hogy sze­retnénk jó jegyet kapni, és ha nem túl nagy igény, akár ötöst is!

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!