A világ összes haltermelése – beleértve az édesvízi és tengeri fogásokat, továbbá az akvakultúrából származó termelést – megközelítőleg 121 millió tonna. A világ népességének az egy évre jutó átlagos halfogyasztása pedig mintegy 13,5 kg. A halászatban is felerősödött a tenyésztésre, termelésre való áttérés folyamata, a hagyományos „vadászattal, gyűjtögetéssel” szemben. Japánban például az egy főre jutó évi halfogyasztás 71 kg, míg a Maldív-szigeteken eléri a 130 kg-ot. Európában Izland vezet 92 kg/fő éves halfogyasztással, melyet Norvégia (69 kg/fő/év) és Portugália (59 kg/fő/év) követ. Említést érdemel, hogy a természetes vizekből származó halaknak csak kétharmada szolgálja közvetlenül az emberi fogyasztást, míg a többi halliszt és halolaj formájában, haszonállatok takarmányozására és egyéb ipari alapanyagként kerül felhasználásra. Az akvakultúra elterjedésével lehetségessé vált a halak és egyéb vízi élőlények olyan földrajzi régiókban való tenyésztése, ahol addig a szűkös (természetes) vízkészletek korlátozták a hagyományos haltenyésztést, illetve halászatot.
Sajnálatos tény, hogy Magyarországon a halfogyasztásnak igazán kiemelkedő szerepe a középkorban volt utoljára. Az egy évre jutó halfogyasztás manapság 1-2 kg között mozog, ezzel a ranglista alsó részébe tartozunk. A halak az éves húsfogyasztásunknak csupán 4-5 százalékát teszik ki. Felmérésekből származó érdekes adat, hogy a lakosság 77 százaléka úgy gondolja magáról, hogy alapvetően szereti a halat, bár a halfogyasztás népszerűsége régiónként eltérő képet mutat. Nem meglepő, hogy a nagy halászati hagyományokkal rendelkező Baján és környékén az átlagnál jóval többen (a megkérdezettek 92 százaléka) szeretik a halételeket.
A halhús kémiai összetétele nagymértékben függ a hal fajtájától, korától és az elfogyasztott táplálékától egyaránt. Egy ivadék ponty húsának körülbelül 3 százalékos a zsírtartalma, amely négyéves korára 14 százalékra is növekedhet, miközben víztartalma fokozatosan csökken. A halfajok hagyományos csoportosításának alapja a húsminőség és a zsírosság. Az édesvízi halak közül zsíros húsú halként tartjuk számon például a pontyot, a harcsát és az angolnát, míg száraz húsú halként az amurt, a fehér busát és a süllőt. A túlhizlalt, úgynevezett „tógazdasági” ponty zsírtartalma a 22 százalékot is meghaladhatja. Zsíros húsú tengeri hal például a tonhal, a makréla, a lazac, a hering, ugyanakkor a tőkehalat, a hekket, a lepényhalat „száraz halként” emlegetjük.
2014. 12. 19. (XVIII/51)
