Az ózonpajzs köznapi neve annak a gázrétegnek, mely a földfelszíntől 10-50 kilométerre helyezkedik el. Az egyébként erősen mérgező ózon szerepe, hogy elnyeli az ultraibolya-sugárzás egy részét. Nem pajzsként, sokkal inkább egy eleve lukacsos, vastag hálóként kell elképzelni, melynek vastagsága földrajzi helytől és évszaktól függően is változik.
Mario J. Molina, F. Sheerwood Rowland és Paul Crutzen rájöttek, hogy az ózonréteg elvékonyodásáért a hűtőgépekben, légkondicionálókban, valamint hajtógázként is használt halogénezett szénhidrogén-származékok (CFC-k) felelősek. E felfedezésükért 1995-ben kémiai Nobel-díjat kaptak.
Mivel az ózon mennyiségének csökkenése egyúttal az élővilágra veszélyes UV-sugárzás erősödésével járt, az 1987-ben született és számos ország által elfogadott montreali egyezmény elrendelte a CFC-k fokozatos kivonását a forgalomból. Az intézkedéseknek meglett az eredménye: az ózonréteg vékonyodása megállt, sőt, ahogyan a kiadott tanulmány beszámol róla, sikerült növekedést mérni az ózonkoncentrációban. Az UNEP ügyvezető igazgatója, Achim Steiner minden idők legsikeresebb környezetvédelmi egyezményének nevezte a montreali megállapodást. A nagy sikert beárnyékolja, hogy a CFC-k helyett használt gázok hozzájárulnak az üvegházhatás kialakulásához.
2014. 09. 26. (XVIII/39)
