hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Behálózva
Gyermekekre utaznak a kiberbűnözők

2013. 03. 07.
Tavaly az 500 milliót is meghaladta a kiberbűnözők áldozatainak a száma. Az online rosszfiúk a gyermekeket sem kímélik, sőt, a 18 éven aluli korosztály esetében döbbenetesen magas, napi 1,5 millió sértettről beszélhetünk világszerte.

Szakértők a kilenc évnél idősebb, de a tizennyolcadik életévüket be nem töltött fiatalok tájékoztatásának a fontosságára hívják fel a figyelmet az in­ternet veszélyei kapcsán. Mint mondják: a gyerekeknek még a magától értetődőnek tűnő, legelemibb magyarázatokat is meg kell adni. Így nem árt figyelmeztetni őket arra sem, hogy ne tegyenek fel az internetre olyan képeket, melyeken értékes vagyontárgyakkal szerepelnek, mert ezzel felhívhatják magukra a bűnözők figyelmét. A cél, hogy egy-egy feltöltés előtt végiggondolják, hogy az milyen következményekkel járhat.

A gyermekek online zaklatása gyakorlatilag mindennapos je­lenség – mond­ja Krasz­nay Csaba. A HP biztonsági tanácsadója szerint a helyzet különösen aggasztó amiatt, hogy az érin­tettek gyakran fel sem fogják, mekkora veszélyben vannak. A szak­ember szerint elemi érdekünk megtanítani ezt a korosztályt arra, hogy milyen veszélyeket rejt a személyes adatok megosztása a közösségi oldalakon. „Az iskolákat járva, a gyerekekkel beszélgetve megerősödik az emberben az érzés, hogy az internet nekik már több, mint egy egyszerű médium. Amikor online szexuális zaklatásról, vagy az egymás közötti online bántalmazásról beszélünk, mindig látszik néhány arcon, hogy tudják, miről beszélünk” – nyilatkozta Krasznay, aki maga is évente több alkalommal tart előadást a témáról különböző alap- és középfokú oktatási intézményekben.

A 21. század technikai vívmányai nem csak pozitívumokkal szolgáltak. Az internet és a mobilkommunikáció térhódítása az ifjabb generációk számára egyúttal azt is jelenti, hogy a fiatalok immár otthonukban sem bújhatnak el zaklató kortársaik elől. Külföldön egyre többen az öngyilkosságba menekülnek a folyamatos megaláztatások miatt. Szakemberek ezt a jelenséget angolszász mintára „cyberbully”-ként emlegetik, mely­re az egyik tragikus példa Amanda Todd esete. A kanadai tinédzserlány egy chatszobában ismerkedett meg egy idegen férfival, aki hízelgéssel rávette, hogy küldjön meztelen képeket magáról, majd a megszerzett fotó­kat a lány környezetében terjesztette. Todd nem találta a kiutat ebből a megalázó helyzetből, ezért öngyilkos lett.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!