Harle Tamás újságíró és médiatanár új kötete a szakma közvetítő, a világ dolgait elmagyarázó folyamatát elemzi többféleképp hasznosítható módon. Erős szerkesztői tudatosság jellemzi a könyvet, amit a szerző több területen szerzett gyakorlata hitelesít. Az újságírás mestersége és művészete hadra fogható tankönyvként, de a média iránt némi érdeklődést mutató „külsős”-nek is pontosan elmagyarázza hogyan képes hatni és hitetni, informálni és félrevezetni e műfaj. Ami képes hideg fejjel elnököket dönteni – legalább két példánk van erre –, máskor pedig a legszélsőségesebb érzelmeket és indulatokat korbácsolja fel.
Manapság a legtöbb könyv a hasznosság igényének próbál megfelelni. S ahogy találunk fűszernövény-ápolásról, börtön túléléséről részletes szaktanácsadót, Harle Tamás munkája is kézikönyv jellegű; kicsit lexikon, cseppet munkatankönyv, és legalább felerészben szöveggyűjtemény. A tényfeltárástól a bulvárig mindenféle cikket megtalálunk itt, köztük a Hetek egyik írását is az egyes műfajok bemutatására. Amit e tárgyban fontosnak lát, négy nagy fejezet alá rendezi a szerző. Az alap – akár a klasszikus újságíró-iskolában – persze a hír, ennek fajtái, ismérvei. Erre épülnek rá a különböző hosszabb írások, mint a tudósítás és a riport a maguk ágazataival. Aztán az interjú „művészetéhez” érkezünk, ami úgy tűnik, nagy kedvence a szerzőnek. A véleményműfajok is kellő teret kapnak a kritikától a jegyzetig, a kommentártól a glosszáig. Mindent az odaillő példával tárnak elénk, melyek nagyjából lefedik a magyar sajtó színes palettáját. Végül a gyakorlati újságírás kap teret, stílszerűen ábécé szerint végigmenve az A (mint anyaggyűjtés)-tól az X (X-es, vagyis reklámcikk)-ig, oly lényegi témákat is érintve, mint a korrektúrajelek vagy a szerkesztőség felépítése. E példacikkeknél magyarázó ábrákat, nyilakat találunk és igényes grafikákat, mindez Mező Imre Zsolt munkája.
2012. 09. 28. (XVI/39)
