A fenti esemény nem egy sci-fi regény részlete, hanem a január 22-ei napkitörés következménye. A geomágneses vihar intenzitása nagy volt, de szerencsére nem jelentett veszélyt a műholdaknak és az áramszolgáltatásnak. A hatalmas koronakidobódásnak köszönhetően tetemes mennyiségű proton került a légkörbe. Ezek a részecskék jellemzően 100 kilométer magasságban összeütköznek a légkör részecskéivel, ionizálják és gerjesztik azokat, majd a légkör molekulái a napszéltől kapott plusz energiájuktól elektromágneses sugárzással szabadulnak meg és térnek vissza eredeti állapotukba. Kibocsátott fényük az atomra vagy molekulára jellemző színű; elsősorban az oxigén zöld és vörös, valamint a nitrogénmolekulák kékes ibolya vonalai jelentkeznek.
A látható fény tartományába eső rész - a sarki fény - leginkább késő ősztől kora tavaszig figyelhető meg. Formái sokfélék, állandóan változnak, gyakran függönyre, ívelt szalagokra emlékeztetnek vagy sugaras szerkezetűek. Erős naptevékenységet követően, mágneses viharok idején megváltozik a magnetoszféra szerkezete, ilyenkor a sarki fény alacsonyabb szélességi körökön, így nagyon ritkán Magyarországon is látható. Utoljára 2003 novemberében lehetett megfigyelni hazánk felett a fényjelenséget. Sarki fénnyel a déli póluson is találkozhatunk, sőt csillagászok látták már a Naprendszer más bolygóin (Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz) és azok egyes holdjai felett is (Io, Ganümédész).
Sarkifény-vadászat
2012. 02. 03. (XVI/05)
