hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mozdulj rá!

2012. 02. 16.
Míg autónkat ellenőriztetjük, mivel „törvény írja elő", addig magunk felhangolása, egészségünk állapotának feltérképezése gyakran elmarad. Csupán akkor szembesülünk azzal, hogy nem vagyunk erőnk „teljében", mikor felrobogunk gyalog egy-két emeletet, és levegő után kapkodunk, vagy amikor cipőnk bekötése is erőfeszítést igényel. A fizikai edzettség, fittség elérése nem egy ráérős luxus, hanem szükséges plusz mind testünk, mind lelkünk számára. A folyamatos fáradtság sok esetben a kialvatlanságon túl a mozgásszegény életmódnak, edzetlenségnek tudható be.

Dr. Pikó Bettina egészségszociológus szerint a hedonizmus mítosza, a fogyasztási kultúra, a „carpe diem" szemlélet (egyél, igyál, fogyasszál) nem kedvez a lemondásnak, a mértékletességnek, míg a másik oldalon egyidejűleg ott van az ellentmondó parancs is, miszerint légy visszafogott, vékony, úgymond ideális, vagyis mértékletes. Ez az ellentmondás, a vonzás és taszítás mindenképpen belső konfliktusokat szül, mivel képtelenség egyszerre mindkét igénynek megfelelni. Éppen a mérték helyes megtartásával kapcsolatos problémák vezetnek számos olyan kórállapothoz, amelyek civilizációs betegségnek tekinthetők, mint például az elhízás, a vastagbélrák, a puffadással járó krónikus emésztési zavarok vagy az anorexia és a bulímia. A mértékletességhez azonban a lelki egyensúly is hozzátartozik.

A probléma már kisgyermekkorban kezdődik, amikor a televízió, a számítógépes játékok a mozgásigényükkel ellentétes fizikai passzivitásra szoktatják a gyerekeket. Gyermekpszichológusok szerint ezért válnak gyakran megmagyarázhatatlanul agresszívvé, nem tudnak koncentrálni, szétszórtak, és nem képesek elviselni a nehézségeket. Kutatások azt is bizonyítják, hogy azok a fiatalok, akik rendszeresen sportolnak, kevésbé hajlamosak a káros szenvedélyekre (drog-, illetve alkoholfogyasztásra), ugyanis belsőleg kontrollált viselkedési formák jelennek meg náluk. Időskorúaknál azt figyelték meg, hogy a testedzés lelassítja az alkalmazkodóképesség beszűkülését, elősegíti a regenerálódást. Jó hír az is, hogy az öregedés testmozgással késleltethető. Például ötvenöt és hetven év közötti embereken végzett vizsgálatok igazolták, hogy egy tizenkét hetes tréning után állóképességük megegyezett egy húsz évvel fiatalabb, de edzetlen személy állóképességével.

A késői korban elkezdett testedzés meglepő eredményeket produkálhat. Erre élő példa Szőnyi Ferenc komáromi vállalkozó, aki negyvenes éveiben úgy érezte, öregszik, kellene valamit edzeni. Még nem tudott biciklizni és úszni sem, de pár év múlva egy mexikói nemzetközi ultratriatlon világbajnokságon, ahol csak tíz személy vállalta a megmérettetést, 5. helyezést ért el. Összesen 4500 kilométert tett meg 481 óra 54 perc 10 másodperc alatt, melynek során 3600 kilométert kerékpározott, 76 kilométert úszott és 844 kilométert futott.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!