hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Közeleg a nagy adok-kapok
Tegyük a rutint örömforrássá!

2011. 09. 16.
Nem minden rutin rossz. Sőt, vannak kifejezetten kellemes rutinok is. Nyakunkon a karácsony, és bizony túl kell lépnünk a „jaj, ne!” állásponton. Ha ezzel megvagyunk, gyorsan tegyük is fel a kérdést magunknak: miért is ne intézhetnénk úgy az év végi ajándékozást, hogy abban ne csak kapni legyen öröm?

Tetszőleges sorrendben, de a család mellett illő azokra is gondolni, akik a cégünk sikerében tevékenyen részt vettek az adott évben. Kik ők? Az alkalmazottaink és a (leg)fontosabb vevőink, akiket illő megajándékozni, mert hálásak vagyunk nekik. Ők nem akarnak bóvlit kapni, nem akarnak egyformát kapni, és leginkább nem akarják azt érezni, hogy „essünk túl rajta” ajándékot kaptak. A tömeges testre szabás korszakában, amikor a fogkefénk is lehet névre szóló a gravírozási és nyomtatási technológiák alkalmazásával, ezen az akadályon hamar átlendülünk. Egy utolsó pillanatban meghozott döntés azonban könnyen eredményezhet plusz költséget, sőt rosszul megválasztott ajándékot is, amivel mindent szerzünk az „áldozatnak”, csak örömöt nem. Érdemes már most elgondolkodni az ajándékon és az ajándék személyességén.
A reklámajándékkal – ha jól megválasztjuk – értéket adunk, személyeset, de semmiképpen sem személyeskedőt, amely jó esetben örömet szerez az ajándékozottnak. De ne legyünk képmutatók, a kifejeznivalók kifejezésén túl az is célunk, hogy cégérünk bevésődjön, és ehhez azért választunk személyre szabott ajándékot, hogy a cégünk a megajándékozottban pozitív emóciók társaságában és révén égjen be. Gondoljunk csak bele, hogy a legegyszerűbb használati tárgyak, amelyeket naponta többször is a kezünkbe veszünk: egy naptár, egy toll vagy egy bögre is lehet ilyen csatorna. Mivel ezek az említett tárgyak hosszú ideig használatban vannak, aktuális üzenet hordozására éppen nem, de cégünk, márkanevünk közvetítésére jó hatékonysággal alkalmasak lehetnek. Fontos, hogy ne csak megszokásból vagy más cégekhez alkalmazkodva ajándékozzunk, hanem tudjuk pontosan, hogy konkrétan mit is szeretnénk elérni vele, még akkor is, ha céljainkat nem mindig lehet közvetlen pénzügyi terv formájában megfogalmazni. Ha egy nagyobb célcsoportnak adunk ajándékot és nem ismerjük személyesen a megajándékozottakat (például egy rendezvényen), célszerű lehet olyasmit választani, amiről tudjuk, hogy közkedvelt, trendi, cool dolog. Vagy megcélozhatjuk egy jól körülhatárolható társaság esetében (pl. ahol a jelenlévők túlnyomó többsége biztosan szülő) azok gyermekeit is, és az ajándék inkább nekik szól, mondjuk egy társasjáték, amely még erősíti is a kötődést, és ezzel a szándékával jó fényt vet az ajándékozóra.
Egy nemzetközi szinten végzett felmérés szerint az emberek nagy része, több mint 70 százaléka sokallja a tv-, rádió-, mozi- és internetes reklámokat. A postaládába bedobott szórólapokat még ennél is többen tartják kifejezetten zavarónak, idegesítőnek. Ezzel szemben reklámajándékokat a megkérdezetteknek közel 80 százaléka szívesen fogad és használ. Ennek alapján túlzás nélkül megállapíthatjuk, hogy napjainkban a reklámajándékok tekinthetők a legjobban elfogadott reklámeszköznek. A 2008 ősze óta tartó gazdasági válságban különösen felértékelődött a reklámajándékok elfogadottsága, és ha a mi cégünk is nehezebb időket él, még inkább érdemes elgondolkodnunk azon, mire is költsük a kicsit szűkösebb marketing­keretünket.
Egy kérdés maradt tehát nyitva: mi lehet erre a célra a legjobb választás? A jövő héten hasznos tanácsokkal, ajándékozási ötletekkel várjuk e hasábokon. (x)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!