Mindenkinek van egy saját konfrontációs stílusa, amely gyakran ösztönös, meggondolatlan reakciókból, beidegződésekből áll. Sokszor ez a problémáknak inkább az elmérgesítését szolgálja, semmint azok eredményes megoldását. A bölcs konfliktuskezelés elengedhetetlen az élet bármely területén, hiszen minden kapcsolatban szükség van konfrontációra. De hogyan közölhetjük kéréseinket úgy, hogy egyfelől megkapjuk, amire vágyunk, másfelől a kifejezésmódunk ne legyen taszító a környezetünk számára? Időnként elég, ha csak nemet mondunk, máskor határokat kell húznunk, vagy pedig arra van szükség, hogy a kapcsolat érdekében tisztázzuk a problémákat. De hogyan?
A megoldáshoz szükséges készségek fejleszthetők, és ehhez nyújt segítséget a könyv. A szerzők szerint a konfliktusok felvállalása és az őszinteség nem mond ellent a szeretetnek, sőt a tisztázó beszélgetések erősebbé és biztonságosabbá teszik a kapcsolatot. Ez akkor is igaz, ha az a személy, aki a probléma forrása, nem vállal felelősséget ezekért. Változás már akkor is bekövetkezik, ha legalább az egyik fél rászánja magát a cselekvésre.
Gondoljunk csak arra a helyzetre, amikor házastársunk vagy főnökünk azzal áll elő, hogy „beszélnie kell” velünk. Nyilván nem az az első gondolatunk, hogy az illető a nagyrabecsülését fogja kifejezni, vagy egy hatalmas fizetésemelést ad, hanem a gyomrunk is görcsbe rándul a kilátásba helyezett „beszélgetés” hallatára. Sokan korábbi rossz tapasztalataik miatt inkább kerülik a konfrontációt, és elzárkóznak a tisztázó beszélgetésektől. Azért nem szánják rá magukat a helyzet megbeszélésére, mert félnek, hogy esetleg elveszítik a kapcsolatot, haragot váltanak ki, vagy pedig megbántják a másikat.
A helyes konfrontáció legfőbb előnye azonban az, hogy jobbá teszi a kapcsolatot, és elindulhat egy jobbító változás. A problémák felszínre kerülése esélyt ad a változásra, hiszen akkor változunk meg, ha ugyanolyannak maradni nagyobb fájdalommal járna, mint megváltozni. Az egymás iránt elkötelezett házastársak kapcsolata folyamatos problémamegoldásról szól – állítják a szerzők.
Mi szükséges az eredményes konfrontációhoz? Elsősorban a barátságos hangnem, hiszen szavainkat nagymértékben árnyalja a viselkedésünk. Ha esetleg úgy érezzük, hogy nehezünkre esne a barátságos hangnem megőrzése, jobb elhalasztani a konfrontációt. A másik nagyon fontos dolog a párbeszéd – lehetőséget adni a másik félnek is arra, hogy kifejtse a nézőpontját. Törekedjünk rá, hogy akkor is megmaradjon a kapcsolat, ha a másik fél ellenállást tanúsít vagy megharagszik ránk. Azt is fontos szem előtt tartani, hogy a konfrontáció bizonyos kényelmetlenséggel fog járni, ezért jobb, ha előre számítunk erre, és felvértezzük magunkat.
Ezenkívül jó dolog, ha beleképzeljük magunkat a másik helyzetébe. Mi sem szeretjük, ha támadnak minket, ha mások akarják szánkba adni a szavakat, vagy ha megmondják, hogy mit kellene éreznünk. „Biztosan te is örülnél, ha ebből meg tudnál változni, ugye?” – mondta Kata a férjének, aki mindig kelletlenül fogadta az efféle megjegyzéseket, hiszen miért is ne dönthetné el saját maga, hogy minek örülne.
Minél inkább tisztázzuk magunkban az elvárásunkat, hogy mit szeretnénk elérni a konfrontációval, annál eredményesebb lesz. Ha arról beszélünk, hogy mi mit szeretnénk, akkor nem tűnik úgy, hogy parancsolgatunk a másiknak, vagy „anyáskodni” próbálunk felette. Mennyivel jobban hangzik, ha így fogalmazunk: „Beszélni szeretnék veled”, és nem úgy, hogy „Beszélnünk kell egymással”.
A szerzők szerint lehetőleg kerüljük a „neked azt kéne tenned” csapdáját. Ehelyett használjuk az „azt szeretném”, „arra van szükségem” kifejezéseket, melyekkel tudtára adhatjuk a másiknak, hogy mire van szükségünk, de egyben azt is tiszteletben tartjuk, hogy ő esetleg másként látja azt. Konfrontáció esetén az egyik legfontosabb dolog az alázat, és hogy tisztában legyünk azzal, hogy nem irányíthatunk másokat.
A konfliktusok tisztázásánál lényeges, hogy egyértelműen fogalmazzunk, hiszen lehet, hogy a másik nincs is tudatában a problémának. Arra is érdemes kitérni, hogy az adott helyzet milyen hatással van ránk és a kapcsolatunkra, és hogy szerintünk hogyan lehet változtatni a helyzeten. Sokszor az ilyen tisztázó beszélgetések azért futnak zátonyra, mert a felek nem tudnak a tárgyra koncentrálni. „Szeretném, ha nem jönnél olyan későn haza mindennap” – mondja Orsi. „Tényleg? Hát te is elég későn jöttél tegnap haza a kozmetikustól” – vág vissza dühödten férje, Kázmér. „Hogy lehetsz ilyen önző? Már azt is sajnálod, ha néha elmegyek kozmetikushoz?” – szomorodik el Orsi, és hirtelen már arra se emlékszik, hogy eredetileg mit is akart megbeszélni a férjével. Érdemes a konfrontációt mederben tartani akkor is, ha a másik fél védekezni kezd, és minket vádol.
A jó kapcsolatban a felek tiszteletben tartják egymás méltóságát, döntési szabadságát, és egyenlő partnerekként tekintenek egymásra. A konfrontációnak nem a kioktatás vagy az irányítás a célja, hanem az, hogy valódi megoldást találjunk a problémára.
A könyv még részletesen foglalkozik azzal is, hogy hogyan készülhetünk fel a beszélgetésre lépésről lépésre, és hogy a különböző társadalmi helyzetekben mi a legcélravezetőbb módja a konfrontálásnak. Nyilvánvalóan másként kommunikálunk a házastársunkkal, a barátainkkal, a gyerekekkel, a munkatársakkal vagy a tekintélyt képviselő személyekkel.
A Cloud–Townsend-szerzőpárosnak ez már a negyedik magyarul is megjelent műve. Első három könyvük (Határaink, Randikalauz és a Gyerekhatárok) mellett a Játszmák nélkül is teljesen új szemszögből vizsgálja a döntéseinket és kapcsolatainkat.
A könyv értékes olvasmány azoknak, akik jobbítani akarnak kapcsolataikon, és elolvasása különösen fontos egy olyan kultúrában, mint a miénk, ahol a legkisebb véleménykülönbségek is sokszor hatalmas konfliktusokhoz és ellenségeskedésekhez vezethetnek.
2011. 09. 02. (XV/35)
