A tradicionális gyógyítás diagnosztikus, vagyis a betegségek azonosítására szolgáló és gyógyító eljárásait csak akkor vezethetik be, ha azok pontosságát, illetve hatékonyságát tudományos igénnyel igazolták. A gyógyító eljárások alkalmazásával járó esetleges veszélynek kisebbnek kell lennie a beavatkozás várható hasznánál, illetve nem lehet a kezelés veszélyesebb, mint a kezeletlen betegség maga. Gyógyszerek alkalmazása a betegellátásban kizárólag etikailag szigorúan ellenőrzött kutatómunka és igazolt hatékonyság után lehetséges. Az ilyen elveken nyugvó gyógyítást bizonyítékokon alapuló orvoslásnak nevezzük.
Azonban számos diagnosztikus és gyógyító eljárás, illetve gyógyhatásúnak tartott készítmény nem ment át ilyen szigorú tudományos ellenőrzésen, noha volna rá lehetőség. Például vannak, akik azt állítják, hogy a szem szivárványhártyájának bizonyos jellegzetességeiből különböző betegségekre lehet következtetni, ezt íriszdiagnosztikának hívják. Az ilyen vagy más hasonló, alternatívnak tartott diagnosztikus eljárást alkalmazóknak nem kellett bizonyítaniuk módszereik megbízhatóságát, megállapításaik igazságát. Mód lenne a hagyományos medicina diagnosztikus pontosságával való összehasonlításra is.
Ha a terápiás oldalt vizsgáljuk, hasonló eredményhez jutunk. Egy növényi főzetről, mágneses karkötőről vagy bármi egyébről – a lehetőségek tárháza kifogyhatatlan – azt állíthatja bárki, hogy az valamilyen betegség (gyakran egyszerre több betegség) kezelésére alkalmas, és senki nem kötelezi őt arra, hogy ennek a kezelésnek a hatékonyságát igazolja, pedig ennek vannak kidolgozott, a betegek érdekeit is védő orvosi szabályai. Kissé érthetetlen az, hogy senki nem kéri számon az alkalmazott eljárások és készítmények hatékonyságának igazolását és az eljárást alkalmazók alkalmasságát, pedig, ahogy ezt az orvosoktól elvárják, tőlük is el kellene várni.
Mondják, hogy azért lett újra népszerű az alternatív medicina, mert a hagyományos orvoslás több területen megbukott, nem hozott megoldást. Ez nem igaz: a modern medicina kifejlődéséhez éppen az járult hozzá, hogy az emberek kutatták, hogyan lehetne sikeresen gyógyítani. Ha a füvesasszonyok, sámánok, varázslódoktorok stb. hatékonyak lettek volna, ilyen inspiráció nem lett volna. Sőt, most is azt állíthatjuk, hogy ha valamely országban jók az egészségügyi mutatók, ott a hagyományos orvoslás is fejlett.
Másik vád a hagyományos medicinával szemben, hogy nem holisztikus, nem veszi figyelembe az ember összetettségét, teljességét. Ezzel szemben több évtizede tanítják már világszerte az orvosi egyetemeken, hogy az ember bio-pszicho-szociális lény. Vagyis az ember nemcsak egy halom molekula vagy milliárdnyi sejt, hanem lelki folyamatai és társadalmi kapcsolatai is meghatározzák az egészségét.
Gondolkodott már valaki azon, hogy miért csak orvosi ügyeletek vannak sürgős ellátást igénylő betegek számára? Ki hallott már szellemsebész, bioenergetikai, jádeköves, akupunktúrás,
reiki stb. ügyeletről? Hogyan lehetséges az, hogy az alternatív medicinában a gyógyítók sürgősségi betegellátást nem vállalnak? Elviselhetetlen mellkasi fájdalommal például még senki sem fordult hozzájuk, tegyük hozzá: érthető okból és jogosan. Ha sürgős betegségeket nem tudnak és ezért nem is akarnak gyógyítani, akkor joggal merül fel a kérdés: a többit tudják?
Elterjedt jelenség az is, amikor valaki egy alternatív gyógyítótól hozott papír alapján további orvosi vizsgálatok elvégzését kéri. Ezek gyakran kifinomult, nagy technikai igényű, ezért drága, hagyományos orvosi képalkotó vagy laboratóriumi eljárások. Persze felmerül a kérdés: ha az alternatív diagnoszta szerint a saját módszerével igazolva van a betegség, akkor minek a további vizsgálat? Ha viszont az alternatív gyógyító szerint valami oknál fogva ez mégis indokolt, akkor miért a hagyományos medicinára kényszerül támaszkodni, és miért nem maga szervezi meg az ajánlott vizsgálatokat? Ez a betegek egyértelmű megtévesztése. Ne próbálja meg senki a felelősséget a becsapott betegen keresztül az orvosokra áthárítani! Az orvosok csak a saját szakmájuk szabályai szerint fognak elrendelni vizsgálatokat. A betegség gyanújának felvetéséhez pedig nem is kell orvosi ismeret, hiszen azt a beteg a tünetei alapján maga is könnyen megteszi, nem kell hozzá semmilyen tudománytalan külső „segítség”.
A legveszélyesebb talán mégis az, ha valaki kaphatna hatékony gyógyítást, de azért nem azt veszi igénybe, mert azt gondolja, hogy az általa választott alternatív eljárás is kellően hatékony, ám végül maradandó károsodást szenved, vagy rosszabb esetben meghal. Itt már komoly büntetőjogi felelősség is felmerül, mégsem hallani arról, hogy orvosokon kívül más gyógyítókat – legalább ilyen esetben – perbe fognának. A címben feltett kérdésre a válasz az, hogy bár biztos követnek el hibát a hagyományos orvoslást gyakorlók is, bizonyítottan hatékony munkájukra mégis szükség van.
2011. 08. 12. (XV/32)
