A szénhidrátanyagcsere-zavarokat többféleképpen csoportosíthatjuk, de a legismertebb felosztás az 1-es és a 2-es típusú diabétesz megkülönböztetése (nevezik még fiatalkori és időskori, illetve inzulinos és tablettás cukorbetegségnek is). Mindkettőre jellemző a magas vércukorszint, de kialakulásukban alapvető különbségek vannak. A fiatalkori vagy 1-es típusú diabétesznél a hasnyálmirigy inzulintermelő sejtjei károsodtak, ezért nincs, vagy nem elég az inzulin a szervezetben. Az idősebb kori vagy 2-es típus esetén viszont van inzulintermelés, de az nem tudja betölteni a szerepét, mert a szövetek úgynevezett inzulinrezisztens állapotban vannak. Ez egy komplex folyamat eredménye, amelyben óriási szerepe van az elhízásnak és az egészségtelen életmódnak. A betegség legtöbbször a metabolikus szindróma talaján alakul ki, ami a jóléti államok járványszerű méreteket öltő betegsége. A cukoranyagcsere zavarán kívül jellemző még a törzsre lokalizálódó elhízás (azaz a pocak), a magas koleszterin- és trigliceridszint, valamint a magas vérnyomás.
A kialakulás mechanizmusából következik, hogy az 1-es típusban szenvedők kezdettől inzulinra szorulnak, míg a 2-es típusnál eleinte tablettás kezeléssel igyekeznek a páciens saját inzulintermelését, illetve az inzulinra való érzékenységét fokozni. Ha azonban végleg kimerül a a hasnyálmirigy, ezek a betegek is inzulinos kezelést igényelnek.
További különbség, hogy az 1-es típusú cukorbetegség rendszerint elég markáns tünetekkel jelentkezik ahhoz, hogy hamar észleljük, a 2-es típusú diabétesz azonban lassan, észrevétlenül alakul ki, és gyakran csak más okból végzett rutinvizsgálatok során, mintegy „mellékesen" derül rá fény.