Kathy, nekem leginkább az tetszik a munkásságodban, hogy szakmai sikereid ellenére sem lettél elitista, lenéző, a hétköznapi valóságtól elidegenedett divatdiktátor, hanem nagyon barátságosan útbaigazítod a „mezei” anyukákat is, ha szeretnének igényesek lenni a megjelenésükben. Ennek gyakorlati megvalósulása a tőled személyesen is igénybe vehető egyéni, személyre szabott arcápolás-szépítés tanácsadás. Ez a kilencvenperces találkozó mit foglal magában?
– Sokféle helyzet van, amivel megkeresnek. Igyekszem teljesen az egyéni és pillanatnyi igények szerint lefolytatni a találkozót, de azért van egy kerete. Első részben az arcápolást beszéljük át. Kikérdezem, hogyan zajlik a napi tisztítás, hidratálás és tanácsokkal szolgálok. Sokakban még harmincévesen sem tudatosult, milyen kategóriába is tartozik a bőre, ezért csak próbálgatva a különböző krémeket, nem valósul meg a bőr rászabott gondozása. Erre pedig nagy szükség van, mert ha egy bőr nem megfelelően ápolt, akkor a smink sem tud rajta segíteni. A második részben rátérünk az arcfestésre, ami szintén többféleképpen történhet. Van, aki elhozza a már meglévő anyagait, és én azt is szívesen átnézem, mi az, ami használható és hogyan. Nem titkolom azonban, hogy még a lehetőleg keveset költeni szándékozókat is rábeszélem a profi alapozó beszerzésére, mert anélkül nem lesz jó. De olyan is van természetesen, aki megengedheti magának, és vagy egyszerre, vagy fokozatosan, de megvásárolja az összes általam javasolt terméket. Azt szoktam mondani, hogy szeretem beoltani a hölgyeket. Az a célom, hogy akit megtanítok, az utána napi szinten alkalmazza is a tanultakat, és ahogyan mindennap felöltözik, és a haját megcsinálja, ugyanúgy az alkalomhoz megfelelő smink is felkerüljön.
Itt eszembe jut egy eset, amikor felkeresett egy minisztériumban, magas beosztásban dolgozó harminc év körüli hölgy. Arról panaszkodott, hogy bár sok ember fölött diszponál, még mindig vannak kollégák, akik egyetemista diáklánynak nézik. Már beszerezte a megjelenéséhez szükséges komoly kosztümöket, és mindent megtett, amit a tipikus bussiness-look megkíván, de még mindig hiányzik valami. Mondtam neki, hogy jó helyen jár, valóban a smink az, amire még szüksége van. Nagyon lelkiismeretesen megtanulta a saját arcát „felöltöztetni”, és pár hónap múlva telefonált, hogy mennyire hálás, mert elérte a célját.
Nagyon fontosnak tartom, hogy ne riasszam el a nőket, ezért legtöbbször egy teljesen natúr, épp csak a hibákat elfedező és az előnyöket kihangsúlyozó hétköznapi smink kerül fel. Igyekszem ráérezni az adott személy karakterére, gondolkodásmódjára, belelátni picit az életvitelébe – erre szolgál a beszélgetős rész –, hogy amikor a tükörben meglátja a kisminkelt arcát, ne érezze idegennek, csak azt lássa, hogy sokkal szebb lett.
Valóban fontos, hogy a profi smink ne csak az elit kiváltsága legyen, hanem minden nő élhessen vele.
Egyszer felkeresett egy több mint százkilós menyasszony, akit szó szerint a székembe sem tudtam beültetni, mert széttört volna alatta. Nagyon örült a szíves fogadtatásnak, és beszámolt arról is, hogy már több helyen járt, hogy a menyasszonyi sminkjét elkészítsék, de sajnos mindenhonnan megvetően kinézték az alkata miatt. Nálam is volt egy kis gubanc ugye a szék miatt, de áthidaltuk a problémát, és megkapta, amit szeretett volna. Nagyon szép lett az esküvőjére.
Azért fontos, hogy egy make-up stylist kellő empátiával viszonyuljon a vendégéhez, mert a nem megfelelően megválasztott smink nem természetes. Pedig a jó smink alapvető követelménye, hogy mások számára szinte teljesen észrevétlen legyen, a viselője pedig nagyon komfortosan érezze magát benne.
Hogyan találtál rá erre a pályára?
– Az anyukám díszítőművész, úgyhogy a körülmények adottak voltak, hogy a művészetekkel ismerkedjem, és volt is bennem egy nagyfokú érdeklődés. Sokat rajzoltam, festettem, agyagoztam, korongoztam, képzőművésztáborokba is eljártam.
Manapság általában úgy lesz valakiből sminkes, hogy eljön hozzám, az iskolába.
De régen ez csak kihalásos úton történt. Nem volt iskolarendszer, hanem az emberek bekerültek egy sminkes mellé kvázi figyelni. Egy év múlva már adhatta a szivacsot, újabb egy év múlva már letörölhette a művész úrról a sminket az előadás végén… most kicsit eltúlzom, de tényleg nagyon hosszú folyamat volt, és persze a felvevőpiac is nagyon szűk volt.
Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy nekem nagy szerepem volt abban a kilencvenes évek elején, hogy igyekeztem ezt a szakmát populárissá tenni, tehát a hétköznapi nők felé is publikálni. Illetve a szakmabeliek, mármint a kozmetikusok felé is úgy kommunikálni, hogy ez tanulható és szolgáltatásként adható. A sminkes szakma mára annyira elkülönült, hogy már specializálódnak is a szakemberek: például egy sminkes dolgozhat csak filmeknél, vagy csak divatfotózásokon, vagy szépségszalonban stb. Én igyekszem olyan make-up stylistokat képezni, akik nagy segítségére tudnak lenni a hétköznapi nőknek. Tehát tudják, hogy kinek mit kell ajánlani, és hogyan kell bevezetni egy nőt a sminkelés világába úgy, hogy az szimpatikus legyen a számára. Szeretném elmélyíteni a sminkelés kultúráját Magyarországon. Sok dolgunk van! Tanítványaim közül is egyre többen látják ebben a lehetőséget, de még mindig nem elegen. És nem úgy, ahogy szerintem szükséges. Az úttörőknek mindig egy kicsit nehezebb, mint a követőknek. Mivel sok időt töltöttem külföldön, láttam, hogyan működik máshol, és megláttam azt is, milyen nagy űr van itthon a szépségápolás ezen területén.
Amikor a második kisfiamat vártam, már javában sminkes voltam, ezért teljesem más szemmel jártam be a rendelésekre, ültem a parkban, és mindig azt éreztem: mennyi dolgom van!
Nem a szegénység miatt van szerintem, hogy a nők sokszor igénytelenül, fésületlenül mennek le a parkba a gyerkőccel. Ez szemlélet, és ebből fakadóan jó vagy rossz szokás kérdése.
Röviden ismertetnéd velünk a hétköznapi smink lépéseit?
– Először is hagy oszlassak el egy tévhitet, ami miatt sokan hozzá sem kezdenek. A saját arcunk sminkelése nem egy hosszadalmas, bonyolult, nagy ügyességet és szaktudást igénylő dolog. Ha megtanuljuk a mi egyéni sminkünket, nagyon rövid idő alatt készen tud lenni. Ha beiktatjuk a reggeli fürdőszobai tevékenységünkbe, egyszerűen szokássá válik, és észre sem vesszük.
A tisztítás, krémezés után már jöhet is az alapozó, pirosító, szempillaspirál, szájkontúr egy kis fénnyel, esetleg egy-két árnyalat a szemre, és már kész is.
A nagyon kezdőknek nem is engedek többet vásárolni, mert ha csak az a pár eszköz van a polcán, nem is kell gondolkodni, és néhány hónap alatt teljesen rögzül az a pár mozdulat.
A legalapvetőbb gond szinte minden hölgynél, aki a kezem alá kerül, az alapozás. Még mindig hiedelem az, hogy az alapozó nem jó a bőrnek, eltömíti a pórusokat, hogy az egy maszk. Persze tud borzalmas lenni, ha nem a bőrtípusunknak, bőrszínünknek megfelelő a választás. Viszont ha sikerül megtalálnunk a nekünk valót, az alapozó nem látszik, sőt nem is érezhető.
Milyen problémákkal szoktál szembesülni?
– Amikor elkezdem a tanácsadást, sokszor megkérdezem az illetőt, látta-e a nagymamáját, az anyukáját sminkelni. A válasz legtöbbször nem. És itt van az én nagy kihívásom, ugyanis egy olyan nemzedékkel találkozom, akiknél nincsenek gyökerek ezen a területen. Anyukáik az átlagos dolgozó nők voltak a szocializmus árnyékában. Az a negyven év a vasfüggöny mögött létrehozott egy olyan téves gondolkodásmódot, miszerint a smink valami piszkos dolog, amit a kétes életű nők csinálnak, de a „haza előmenetelét szolgáló tisztességes dolgozó nő” nem él ilyenekkel. Ez volt az ideológiai elnyomás, és persze emellett a háború utáni nagy szegénység miatt sem volt túl sok lehetőség. Most a nagy átlagról beszélek, természetesen voltak kivételek.
A húszas-harmincas években még jelen volt Magyarországon az arcfestés az igényes öltözködés és frizuraviselet mellett. Még a cselédlány is kifestette magát, ha kimenőt kapott. Persze a maga szintjén. Tehát az art deko, szecesszió kora teljesen normális közeget biztosított a nőiesség megéléséhez.
A szocializmus viszont elkezdte a nőt dolgoztatni, sőt voltak kimondottan női brigádok, akik versenyeztek a férfiakkal, hogy ki tud jobban teljesíteni! És hát, ahhoz bizony szürke ruha, meg bakancs kellett…
Nyugatabbra nézve mindenhol van a sminkelésnek kultúrája, ahogy tagadhatatlan, hogy az öltözködésben is fejlődésre szorulunk.
A másik furcsa hozzáállás az, ami a tanult nők körében terjedt el, miszerint csak a butuska nőknek kell a smink. „Köszönöm, de nekem erre nincs szükségem, nekem a fejemben van az érték!” – hát, ezt a gőgös hozzáállást nem is kommentálnám.
Az ellenérzéseket még valami kiválthatja. A rendszerváltás utáni hirtelen dömping, ami beáradt a magazinokon keresztül nagy éhséget generált, de a szakember segítségének hiányában felpakolt arcfestékek tényleg nagyon visszataszítóak tudnak lenni. Ezért aztán sokan a sikertelen próbálkozások miatt feladták. De azért elmondható, hogy a legtöbb magyar nőnél megvan a szép arc utáni vágy, mivel ez a nőiességünk szerves része.
Szerintem nem azzal van a gond, hogy egy tinilány elkezd érdeklődni a sminkelés iránt, hiszen bimbózik a nőiessége, és ha megfelelő segítséget kap, segít az önismeret kialakulásában. Megismeri az arcát, rájön, mi az, ami jól áll neki, és mi nem. Ha elmondjuk neki, hogy a korához, az életviteléhez mi a megfelelő smink, azzal szerintem azt segítjük elő, hogy mire beérik, és interjúra megy, hogy egy állást elnyerjen, vagy férjhez megy, addigra ő már egy önismerettel, önbecsüléssel rendelkező érett személy lehessen.
A legtöbb tinédzser lány nincs kibékülve az adottságaival. Nem szép a szemem, nem szép a bőröm, nem szép a szám és így tovább, csak ezt hallom. Ez mintha folyamatosan belülről fakadna. És ahogy ezeket így belemondják a tükörbe, csak roncsolják az önbizalmukat. Pedig megvannak az eszközök, amivel nagyon ügyesen lehet korrigálni dolgokat, ha tényleg szükséges. Ezek csak optikai csalások. Jó értelemben vett csalások. Azt szolgálják, hogy az esetlegesen tényleg nem túl jó testi adottságokkal született személyek is jól érezhessék magukat a bőrükben.
Nálam is volt számtalan olyan anyuka, aki elhozta a középiskolás lányát, mondván, segítsek, mert a lány már vagyonokat költ a parfümériákban, és mindent magára ken, de egyre rosszabb a kinézete, nemhogy jobb lenne. Legtöbbször, ellentétben az anyukájukkal, tőlem elfogadják, hogy azt ne, meg azt se, majd jövőre gyere, és majd megnézzük. Másrészt ugye a tiltás nem is célravezető, főleg kamaszkorban nem. Ha valamit tiltunk, meg kell mutatnunk, mi az, amit lehet, ami helyénvaló. Úgy gondolom, ha nincs teljesen elnyomva a kamaszok bontakozó nőiessége, hanem megmutatjuk a helyes utat, akkor van esélye a normális fejlődésnek, és elkerülhető a totális belázadás, azaz hogy a harmadikos leányzó koromfekete szemekkel és tűzvörös körmökkel besétál a gimibe.
A cél az, hogy arcunk is kommunikálni tudja azt, kik is vagyunk.
Sikeres kommunikációt kívánok minden hölgynek!
Dévényi Kathy
– sminkmester, Guinness-rekorder (2007), make-up stylist
– eredeti szakmája kozmetikus
– sminkről publikál szakmai lapokban, magazinokban, televízióban
– sminkbemutatókat, szakmai work-shopokat tart országszerte
– 1992 óta elsőként az országban sminkoktatást kínál a nagyközönség számára is
– 1994 óta televízióműsorok, divat-
bemutatók, magazinok alkalmazzák sminkesként
– elsőként adott ki sminkoktató videót (1997) és CD-ROM-ot (2001)
– 1995 és 2004 között Artdeco és Malu Wilz márkák oktató és bemutató sminkese
– szakoktatói diplomát szerzett a BMF-en (2006)
– a DVNYi Make up Academy alapítója (2000), vezetője
2010. 04. 30. (XIV/17)
