Pest zajos forgatagát magunk mögött hagyva zötykölődünk a 17-es villamossal Óbuda szűk, macskaköves utcáin. A megállótól sétálva a főváros kevésbé ismert, öreg arcát mutatja: mintha minden vonását más-más évszázad rajzolta volna. Láthatunk középkori templomot, török fürdők roskadozó kupoláját, sváb parasztházikókat, zsinagógát, de modern bevásárlóközpontot is. Ekkor megállunk. Bécsi út 56., helyben vagyunk. A gyönyörűen felújított épület szolid eleganciájával tűnik ki a régi házak sorából, mégis őrzi a hely historikus hangulatát.
Belépve azonban egy másik világ fogad bennünket: a letisztult, modern formák, harmonikus berendezés, a személyzet modora, minden egy luxusszálloda halljára emlékeztet. Miközben magunkban a tervezőhöz méltó dicséret után kutatunk, tekintetünk megakad a járólapba épített kivilágított üveglapon. Ahogy közelebbről szemügyre vesszük, egy sok száz éves mély kutat pillantunk meg közvetlenül a lábunk alatt.
Mintha ez a látvány a múltba röpítene minket: máris egy régi lépcsőn haladunk lefelé. Ekkor még nem is sejtjük, hogy a pár lépcsőfokkal évszázadok határát léptük át. A küszöbön átlépve ugyanis a 220 éves pinceétteremben találjuk magunkat, ahol egyből rabul ejt az ínycsiklandozó magyar, sváb és zsidó étkek illata. Hátat fordítva a Tükörteremnek, ösztönösen erre vesszük az irányt. Hatalmas konyhába érkezünk, itt hol a búbos kemencében piruló ételek látványa, hol a piros zománcú fazekak csengése ragadja meg a figyelmünket - akárcsak dédszüleinknél. Mivel már a látványtól is jócskán megéheztünk, a Festők Termén át eljutunk a titokzatos nevű Fekete Terembe, más nevén az Összeesküvők Termébe. Az asztalnál kényelmesen elhelyezkedve végre jut időnk a látottak (és ízleltek) megemésztésére, és amint a pince falán sorakozó 220-féle magyar bor közül kiválasztottuk a nekünk kedveset, és szájunk íze szerint készült lakománkat várjuk, a termen körbetekintve a falak réges-régi történeteket mesélnek.
2009. 12. 22. (XIII/52)
