„Megszoktam azt, hogy minden a terveim szerint történik. A karrierem és az életszínvonal, amit elértem, mind engem igazoltak vissza. Szülés után viszont minden kicsúszott a kezem közül. Úgy éreztem, hogy a legalapvetőbb dolgoknak sem tudok megfelelni; a lakás rendetlen volt, sokszor még zuhanyozni sem volt időm, nemhogy vonzóan kinézni. Úgy éreztem, hogy anyaként sem tudok megfelelni. A férjem sem tudott velem mit kezdeni, nem tudta, hogy mi lett azzal az életvidám nővel, akibe beleszeretett. És ráadásul a testem sem engedelmeskedett, tragédiaként éltem meg, hogy a szoptatás sem ment úgy, ahogy elterveztem; a kislányom és én is sokat kínlódtunk, ahelyett, hogy élveztük volna az együtt töltött perceket” – meséli Zita.
A teljesítménycentrikus gondolkodás a magánéletben is elhatalmasodott, s ez pontosan az ellentéte annak, amire egy kisgyereknek szüksége lenne. Az újszülöttnek az a jó, ha szeretetteli, nyugodt, biztonságot nyújtó környezet veszi körül, ahol az anyuka – akinek az érzelmeit a baba gyakran indigószerűen lemásolja – nyugodt, kiegyensúlyozott. De az anyukák ezt a biztonságot nem mindig tudják nyújtani, aminek számtalan oka lehet, például instabil kapcsolat, anyagiak, lakáshelyzet, érzelmi labilitás, a külsővel való elégedetlenség állhatnak a hátterében. Emellett irreális elvárások is nehezedhetnek az anyákra, olyanok is, amiket esetleg a nők saját maguknak kreáltak.
„A nők önmaguknak harcolták ki, hogy tanulhassanak, dolgozhassanak, de az derült ki, hogy karrier és gyerek nagyon nehezen megy együtt,
2009. 04. 30. (XIII/18)
