hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kő olaj?
Alternatív autók a gyakorlatban

2008. 02. 13.
Kína és India rohamos gazdasági fejlődése következtében igencsak megugrott a kereslet a kőolaj iránt, ez az egyik oka a felfelé kúszó benzináraknak. A Német Gazdaságkutató Intézet előrejelzése szerint 2018-ig akár 4 euróba, azaz ezer forintba is kerülhet 1 liter benzin, s az ilyen hírek mindig lendületet adnak a kőolaj alternatíváinak a kutatására. Lehet, hogy tíz év múlva már cseppfolyós hidrogént, sűrített levegőt, áramot, esetleg egy új napcellát is kérhetünk a töltőállomásokon?

A tisztán akkumulátoros hajtású autókkal kapcsolatban hosszú évtizedek óta
nagy reményeket táplálnak, és a sci-fi filmekben például már beváltak. Ferdinand
Porsche kezdeti munkája is egy elektromos autó volt, melyet az első kerékagyba
szerelt villanymotorok hajtottak. Az 1900-ban készült masinával 80 kilométert
lehetett újratöltés nélkül kocsikázni. Az elektromos autókkal két probléma van:
egyrészt az alacsony hatásfok, másrészt az akkumulátorok feltöltéséhez szükséges
áramot is többnyire környezetszennyező technikával állítják elő. A kör bezárult,
mivel a legtisztább áramot termelő atomerőművek építése világszerte egyre
nagyobb ellenállásba ütközik. Annak ellenére, hogy az utóbbi években az
elektromotorok, az akkumulátorok és az áramátalakítók jelentős fejlődésen mentek
keresztül, egy másik probléma is megoldásra vár. Míg a benzin 10 kWh energiát
képes tárolni kilogrammonként, addig korunk akkumulátorai csak 0,3-at, vagyis
egyelőre körülbelül 33 kilogrammnyi akkumulátor tudja csak azt a mennyiséget
tárolni, amit 1 liter benzin (50 liter benzin = 1,6 tonna akkumulátor)

Átmeneti lehetőségként már forgalomban vannak a benzin-elektromotor kombinációjú
hibrid autók, melyek meg sem bírnak moccanni benzin hiányában. Egy dologban
viszont verhetetlenek: példaértékűen alacsony a károsanyag-kibocsátásuk. Annak
ellenére, hogy fogyasztásuk alig alacsonyabb, mint egy korszerű common rail
dízelmotorral felszerelt autóé, a közeli jövőben ez lehet az első számú
alternatíva. Hazánkban a Honda és a Toyota forgalmaz ilyen járműveket.

Sűrített levegő és bioetanol

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!