hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Minidivat kontra jó ízlés
Ez a maximum

2007. 05. 09.
Úgy tűnik, a divattervezők idén fatálisan mellényúltak, mert a nők tömegesen fütyülnek a trendekre. A kreátorok a nyárra minden eddiginél rövidebb szoknyahosszal botránkoztatták meg a nagyérdeműt, s nem maradt el a szebbik nem reakciója sem: a napokban a londoni nők rohamszerűen vásárolták fel a boltok még meglévő maxiszoknya-készleteit. Ám a tervezőknek nem kell elkeseredniük: ha nyugaton nem is, de Kelet-Európában láthatóan kelendőek lesznek a képtelenül rövid aljak.

Pedig a divattervezők fél éve még meg mertek volna esküdni arra, hogy most
nyáron a miniszoknya és a miniruha lesz a trendi. A hirtelen jött verőfényes,
meleg napokon azonban kiderült, mit vesznek fel idén a hölgyek: a hosszú,
„padlóvédő”, klasz-szikus szoknyákat részesítik előnyben – adta hírül minapi
cikkében a The Guardian brit lap. Különös, hogy a renitens jelenség
erszényvastagságtól, márkától függetlenül ütötte fel a fejét, azaz a Primark
üzletektől a Laura Ashley szalonokig huszonnégy órán belül mindenhol elfogytak a
hosszú hacukák. A hús-vér, dolgozó nők helyett legfeljebb a fiatal, anorexiás
konfekciólányokra marad a miniszoknyák felvásárlása, bár közülük is sokan
meghátráltak az idei hossz elől.

Riadókészültség van, hiszen a ruhaüzletek idejekorán betáraztak a liliputi
darabokból. A tulajdonosok most abban reménykednek, hogy idővel a vásárlók mégis
„rákattannak” a készletekre, ha másért nem, a hőség miatt, bár – magyarok
figyelem! – negyvenéves kor felett még a brit divatszakemberek sem ajánlják a
minit. Nem mintha a többi, kifutón végigvonultatott garnitúra hord-hatóbb lenne:
a turbán, a sztártrekkes ezüst sípcsontvédő és a luxus tréningruhás felhozatal
valószínűleg biztos sikerre számíthat egy-két idelátogató földönkívülinek.
Bizonyára a pénz is ugyanannyit nyom a latban, mint a fenti darabok bármelyike.


Melanie Rickey, a Grazia magazin szerkesztője a téma kapcsán megjegyzi, hogy a
nők nem a kifutók rabszolgái, maguk döntik el, mibe bújnak. Honfitársa, Alison
Edmond, a brit Harper’s Bazaar kreatívosa szerint, mivel lábai nem illeszkednek
a globális női méretekhez, beéri a bokáig érő viselettel, s ezt tanácsolja jó
néhány nőtársnak is. A divatlapok szakírói azt is megfigyelték, hogy a
tengerentúlon, különösen a Los Angeles-i celebek között, meglepően menő most a
hosszú gönc.

Nem úgy Magyarországon, ahol az idei minifelhozatalt örömmel viseli középkorú és
fiatal egyaránt, a szoknya rövidségét – valami homályos eredetű ízléstelenséggel
– combneccharisnyával ellensúlyozva. A divatkreátoroknak tehát semmi okuk a
pánikra: mi szívesen elhordjuk azt, ami máshol messze esik a jó ízlés határától.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!