hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Sovány vigasz
Kitiltották az anorexiásokat a madridi divathétről

2006. 10. 04.
A női modellek közül ötöt kitiltottak, néhányan pedig maguk mondták le szereplésüket a múlt héten megrendezett, nagyszabású madridi divathétről. Erre azt követően került sor, hogy az esemény szervezői eltiltották a kifutótól, illetve orvoshoz küldték a túl sovány modelleket, mondván: a divatiparnak nagy felelőssége van abban, hogy a fiatalok ma tömegméretekben küzdenek súlyos táplálkozási zavarokkal. Az, hogy egy ilyen rangos világesemény is felvállalta a csontsovány szépségideálokkal szembeni küzdelmet, része egy hosszabb ideje tartó, kiterjedt tiltakozásnak, amit többek között a Dove-nak a hétköznapi szépségért indított kampánya is fémjelez.

„Női szépségideálként mi nem egy anorexiás, heroinfüggő képet akarunk közvetíteni a világnak, hanem egy egészséges mintát” – jelentették be a nemzetközi divatvilág egyik legfőbb eseményének számító madridi divathét, a 44. Pasarela Cibeles szervezői. A múlt héten zárult esemény kapcsán a világsajtót ezúttal nem annyira a bemutatott kollekciók foglalkoztatták, sokkal inkább az a párját ritkító intézkedés, melynek alapján a „csontkollekciókat” nem engedték föl a kifutókra. Az előzetes kötelező vizsgálatok során az orvosok a 68 manöken egyharmadát ítélték alkalmatlannak a fellépésre. Az engedélyezett alsó súlyhatár a WHO által megállapított BMI-index szerinti 18-as érték volt, ami például 175 cm magasságnál minimum 56 kilót feltételez.
A korlátozó intézkedésre az esemény fő szponzorának számító madridi polgármesteri hivatal, valamint a Spanyol Divattervezők Szövetségének kezdeményezésére került sor.
„A divat egy tükör, és az ott látható szépségikonokat kívánja akaratlanul is követni minden fiatal nő, ezért a divatipar felelőssége óriási abban, hogy milyen mintákat közvetít” – hangoztatta Concah Guerra madridi önkormányzati képviselő. Francia szakemberek szerint a nyolcvanas évek óta vált szembeötlő tendenciává, hogy a modellek egyre soványabbak és alulöltözöttebbek: a divatmagazinok lapjain a csontváznők előfordulási aránya 20 év alatt ötszörösére ugrott. „A mai 15-20 éves fiatalok, amióta az eszüket tudják, mást se látnak maguk körül a magazinokban vagy az utcai óriásposztereken, mint soványabbnál soványabb modelleket. Az eszeveszett diétázás vagy koplalás azonban sokak számára végzetes fizikai és pszichikai következménnyel járhat” – állítja Annie Laciusse-Chabot gasztroenterológus a spanyol anorexia- és bulimiaellenes szövetséggel karöltve, amely a kórosan sovány modellek médiában való szerepeltetését éppen olyan károsnak tartja, mint mondjuk a dohányreklámokat.
Persze az sem véletlen, hogy éppen Spanyolországban kerülhetett sor ilyesmire. Divatszakemberek szerint a csontsovány modellek Dél-Európában vagy a Közel- és Távol-Keleten köztudomásúan eladhatatlanok, mert ott a nőiesebb formák dívnak. Franciaországban, Angliában vagy az USA-ban azonban a 180 centis „deszka” az uralkodó stílus.
A nagy divatházak is ennek megfelelően reagáltak a spanyol divathétre: a milánóiak követendő példának tartják a divattervezők egészségpárti, felelősségteljes önkorlátozását, míg az amerikaiak például diszkriminációról, a személyiségi jogok és az alkotói szabadság sérelméről beszélnek. „Ugyan már! A divat nem szabályozható jelenség – nyilatkozta a minap Didier Grumbach, a Francia Divattervezők Szövetségének elnöke. – Ha Franciaországban egy madridihoz hasonló intézkedést hoznának, mindenki jót derülne rajta.”
Derültség ide vagy oda, a soványságkultusz elleni harc egészségügyi és divatszakembereinek nyilatkozatai szerint a spanyolországi esemény nagy és precedensértékű áttörésnek számít.

Az elhízás fokozatai

Atesttömegindex (BMI, body mass index) révén kiszámíthatjuk, mennyire vagyunk érintettek a kövérség-soványság problémában: a testsúlyt osszuk el a méterben megadott testmagasság négyzetével. A normál tartomány 18,5–24,9 között van, és extrém az elhízás 40 fölött.

 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!