hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bulipest, Bulipest, te csodás

2006. 09. 05.
Még el sem temették az augusztus 20-ai tragédia áldozatait, a sebesültekjelenleg is kórházban fekszenek, mindez azonban nem tántorította el a Budapest Parádé szervezőit a soron következő buli levezénylésétől. A főváros hivatalos nyárbúcsúztató fesztiválján a kultúra jegyében okádtak, vizeltek, székeltek vagy éppen szeretkeztek nyilvánosan a merészebb résztvevők.

„Hiánypótló a tánc és a kollektív vonaglás” – summázta tömören Bulipest
lényegét Till Attila, az idei Új Budapest Parádé reklámarca.

A fesztiválon több mint félmillióan vettek részt, és közel kétszázötven köbméter
szemetet takarítottak el utánuk. Délután fél ötkor, ami még a családos programok idősávja lett volna, már a teljes lerészegedés és önkívület lett úrrá a tömegeken. Ahogy közeledett az este, mind gyakoribb látvány volt az utcai
zugokban és a tereken a vizelés, a hányás, néha egy kis szeretkezés. A
kulturális eseménynek aposztrofált rendezvényen szép számmal voltak jelen
családosok és kisgyerekek is: négy-ötéves kislányok teljes átéléssel utánozták a platókon mozgó nők erotikus vonaglását.

Az Andrássy úton délután már gigászi tömeg hömpölygött, italozó fiatalok és
félmeztelen lányok raja követte a mozgó színpadokat. A dübörgő technozenére
felvonuló huszonnyolc kamionon bikinis táncoslányok tömkelege, a járművek között
még egy-egy vidéki főiskola is képviseltette magát.

18-20 éves fiatal pár a tömegből:

– Jó a buli itt a szabadban, jól érezzük magunkat.

Nem találjátok furcsának, hogy még el sem temették a tűzijáték halottait, és
máris itt tombolnak az emberek?

– Nem találok benne párhuzamot.

Köszi. Sziasztok.

Két tinilány unottan vonogatta a vállát: – Tavaly jobb volt, sokkal
jobbra számítottunk – adtak hangot nemtetszésüknek.

A zömében fiatal közönség és a röviditalok tömegkarambolja délután hatra már
megtette a hatását. A Burger King előtt tizenéves srác fetrengett fakósárga
arccal: a haveri kör szerint nem komoly a gond, csak össze-vissza ivott mindent.
Eközben a közelben posztoló mentőstől azt is megtudjuk: egyelőre nem történt
semmi, de mindjárt fog, és jelentőségteljesen a közeli fa tetejére mutat, ahol
egy kissé illuminált, napszemüveges fiatal járja a technocsárdást.

Lehúzott redőnyök, becsukott ablakok és kapuk sora jelzi: a körút lakói vagy
elrejtőztek, vagy elmenekültek. Egy lány a nagydolgát végzi egy fa tövében, két
fiút támaszként használva, el ne dőljön dolga végezte közben.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!