hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az Új Eldorádó

2004. 10. 25.
Egy aranygyűr? elkészítése 20 tonna bányahulladékot termel – tudhatjuk meg Kocsis Tibor legújabb dokumentumfilmjéből, amely a romániai Verespatakról készült. Ahhoz, hogy a környék hegyeiben található 300 tonna aranyat mind kinyerjék, négy – jelentős történelmi múlttal és műemlékekkel rendelkező – falut kell eltüntetni a föld színéről. Helyükön négy darab 300 méter mély, ciános mocsár marad az utókorra. A visszafordíthatatlan környezetkárosítás haszna Románia számára csupán néhány száz millió dollár. Az Új Eldorádó cím? film – amely az aranyat kitermelni szándékozó kanadai nagyvállalat és az azt meggátolni igyekvő környezetvédők, helyi lakosok küzdelmét mutatja be – immár jelentős, nemzetközi fórumokon is vetítésre került. A rendezővel, Kocsis Tiborral készítettünk interjút. 



Sárga a patak Verespatakon Fotó: Somorjai László

– Tibor! Hogy kerültél kapcsolatba Verespatakkal?

– Az elmúlt évtizedben dokumentumfilmjeimben, filmjeimben majdnem kizárólag környezetvédelemmel, természetvédelemmel foglalkoztam. Amikor meghallottam 2000. január végén, hogy a Tiszán nagy baj van, illetve amikor már biztos volt, hogy nem a szokásos szennyező hullám érkezik keletről – ami folyamatosan jön –, hanem annál nagyobb, azonnal a helyszínre siettem. Csernobil óta a legnagyobb európai ökológiai katasztrófa volt a tiszai. A Tiszánál folyamatosan fényképeztem mindent, amit csak tudtam: a halpusztulást, a halgyűjtést, az elszállítást, a halászok síró arcát, az elhullott madarak, állatok tetemeit.

Ott határoztam el, hogy Nagybányától kezdve végigjárom és filmezem mindazokat a potenciális veszélyforrásokat, amik ketyegő bombaként ott vannak Kelet-Európa sok részén. Vannak ilyenek Magyarországon, Szlovákiában, Ukrajnában, de a legtöbb sajnos Romániában. Ez talán a mi szempontunkból a legveszélyesebb, mert minden, ami onnan jön és bekerül a folyókba – alvízi ország lévén –, átfolyik hozzánk, és itt fejti ki hatását. Így bukkantam rá Verespatakra. Korábban hallottam, hogy ott egy elég komoly bányát akarnak létesíteni, de csak később derült ki, nem is akármekkora és akármilyen lesz a tervezett bánya. Arra kaptam fel a fejemet igazán, hogy itt is lesz egy óriási cianidos zagytározó, csakúgy, mint Nagybányán. Azóta szinte több időt töltök kint Verespatakon, mint a szülővárosomban, Pápán.

– A film, légyen az bármekkora siker, nem hiszem, hogy ellensúlyozni képes a mohó aranylázat!

– A 300 tonna arany valóban óriási érték, hiszen többmilliárd dollárról beszélnek. Gigantikus összeg, viszont azt is meg kell jegyezni, hogy ennek csupán a húsz százaléka marad Romániában. Az a néhány száz millió dollár már talán elgondolkodtatja a politikusokat is. A Román Tudományos Akadémia, nagyon sok román politikus, a román közvélemény, az ortodox egyház – mindenki tulajdonképpen, akinek még fontos véleménye lehet – a projekt megvalósulása ellen van. A legutolsó információk szerint nincs még kész a környezetvédelmi hatástanulmány, nem adták még be a román kormányhoz. A román kormány ezért máig úgy beszél a bánya tervéről, hogy mivel nincsen ügy, nincs miről döntsön.



Kocsis Tibor filmrendező Fotó: Somorjai László

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!