hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Csemeték a vízben

2000. 09. 02.
Már régen kimutatták, hogy a gyerekeknek szükségük van arra, hogy gyakran és sokat mozogjanak, valamint hogy kiabáljanak, mivel ezen tevékenységek közben az agy vérellátása megemelkedik. Az úszómedence mindezek együttes cselekvéséhez is kiváló.



Az úszásnak örömforrásnak kell lennie    Fotó: Maklári Péter

A víz a test számára egy új közeg, amelyhez alkalmazkodnia kell a szervezetnek, az
agynak ilyenkor összerendezett, új választ kell adnia – ezáltal fejlődik az
intelligencia és a mozgáskoordináció, és a keringési és légzési rendszernek is
jót tesz a vízben történő mozgás. Érdemes megjegyeznünk, hogy asztma esetén
gyermekkorban a legtöbbször az úszás az a természetes terápia, amely maradandó és
teljes gyógyuláshoz vezet. Több kiváló úszó kezdte úgy az olimpiai vagy
világbajnoki dobogóhoz vezető pályafutását, hogy asztmája ellen az orvos az
úszást írta fel "gyógyszerként".

Sokak szerint az olvasást megközelítő fontosságú lehet egy ember életében, hogy
tud-e úszni, már csak azért is, mert ez számos sportág – például a kajak-kenu, a
vízilabdázás, a vitorlázás, a szörfözés, a búvárkodás, a triatlon és az
öttusa – alapja. Így számos örömteli dologból ki van zárva az, aki a hazai
lakosság mintegy feléhez hasonlóan nem tanult meg úszni. Akár életmentő szerepe is
lehet, éppen ezért a gyermekünket is szívesebben engedjük el nyaralni, ha már van
megfelelő vízbiztonsága.

Mindehhez – különösen óvo-dás korban – nem elegendő (bár nagyon jó
szórakozás) egy nyári gyorstalpaló úszótanfolyam, legyen az bármennyire intenzív.
Lehet, hogy egy felnőttnek jóval kevesebb időre van szüksége, hogy egy mozgássort
megtanuljon, de ha kellő időben (különösen 5 és 10 éves kor között) rendszeres
sportolással fejlesztik a gyermek mozgáskészségét, akkor felnőtt korára az ilyen
jelleg? tanulékonysága jóval szélesebb kör? lesz, kevésbé esik nehezére újfajta
mozgásformák, sportok megtanulása.



Babák a víz alatt



A csecsemőúszásnak a vízhez szoktatás a célja, és nem az úszástechnikák
elsajátítása. Aki babaúszásra jár, abból nem lesz könnyebben élsportoló vagy
jobb úszó, mint aki később kezdi el, "csak" a vízhez, az igazi úszáshoz lesz
könynyebb hozzászoktatni.

5 éves kortól kezdődik a vízbiztonság kialakítása, ebben az életkorban fontosabb a
víz megszerettetése, a játékos foglalkozás, mint a technikai oktatás.

7-8 éves kortól már differenciáltabban lehet alaptechnikákat oktatni, hiszen már az
értelemre is jobban lehet hatni, nem csak az utánzásra, de fontos, hogy a játékra
ebben az életkorban is maradjon idő. Ebben a korban a gyermek vizuális, kommunikatív
képességei nem elég fejlettek csapatjátékok űzéséhez, hanem még a saját
testét-lelkét kell megismernie.

8-10 éves korban a további technikai oktatás mellett a versenyzést is el lehet
kezdeni, bár a szakemberek még ezt is inkább csak játékszerűen ajánlják, hiszen a
túl nagy tét viszszafoghatja a teljesítményt.

A játéktól a versenyzésig azonban csak nagyon fokozatosan, hozzáértő
segítségével szabad eljutni, aki nem vár többet a gyerektől – sem fizikailag, sem
pszichikailag – mint amennyi az adott életkorban elvárható vagy megengedhető.

Ahhoz, hogy a gyereknek az úszás örömforrás legyen, akár él-, akár tömegsportról
legyen szó, nagyon fontos a fokozatosság és az erőszakmentesség. Ha ez hiányzik,
kialakulhat olyan sportoló, aki a versenyzés abbahagyása után legszívesebben a
lábát sem tenné be soha többé az uszodába, a vizet szinte még a pohárban is
megutálja. Sajnos egy ponton túl sok edzőnek már nem a gyerek, hanem az általa
nyújtott teljesítmény a legfontosabb.

Követendő példa lehet Ausztrália, ahol már felismerték az úszást mint
egészségmegőrző eszközt, és hatalmas uszodarendszerekkel meg is teremtették a
feltételeket. Nem sajnálják a pénzt a népszerűsítésére, versenyeket szerveznek,
sőt a tananyagba is beépítették. Így már most is hatalmas tömegbázisa van az
úszósportnak. Ezzel egyrészt egy egészségesebb nemzedék nő föl, másrészt a
versenyeken az ausztrál úszók mindig ott vannak az élmezőnyben. Az ebből keletkező
nem kis pénzbevétel nagy részét ők a tömegsportba forgatják vissza.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!