Trump évértékelője: „A döntéseket én hozom meg”
Az elnök terrorállamnak nevezte Iránt, és utalt a katonai csapás lehetőségére
Trump évértékelője: „A döntéseket én hozom meg”

forrás: Youtube / The White House

2026. 02. 25.
Évértékelő beszédében Donald Trump a világ első számú terrorállamának nevezte Iránt, és bejelentette, hogy az iszlám rezsim soha nem juthat nukleáris fegyverhez. Az Egyesült Államok kész ezt akár katonai erővel is kikényszeríteni azt, hogy a teheráni rezsim ne rejtőzködhessen Észak-Koreához hasonlóan atompajzs mögé.

Évértékelő kongresszusi beszédet tartott helyi idő szerint február 24-én este Donald Trump, melyben azt állította, hogy az Egyesült Államok egy „korszakokra szóló fordulatot" élt meg. Bár a támogatottsága az utóbbi időben csökkent, az elnök nem utalt irányváltásra: hazafias felhívással fordult támogatóihoz, és élesen bírálta a politikai ellenfeleit. Bejelentette, hogy folytatja átfogó vámrendszerének bevezetését a Legfelsőbb Bíróság múltheti döntése ellenére is, a bevándorlás kérdésében pedig azt mondta, hogy „Az egyedül Donald J. Trump elnök és a nagyszerű köztársaságpárti hazafiak a Kongresszusban állnak jelenleg az amerikaiak és egy tárva-nyitva hagyott határ között”. Trump ugyanakkor nem tett említést a minneapolisi razziákról és a két amerikai állampolgár lelövéséről.

Most ismét küzdenünk kell a közös értékeink védelméért - hit, család, nemzet! Kérjük, támogassa a munkánkat: hetek.hu/tamogatas

Irán a fő veszély a Közel-Keleten

A közel két órás beszéd külpolitikai részében Trump megerősítette az amerikai hivatalos álláspontot, miszerint az Iszlám Köztársaság esetében abszolút vörös vonal a nukleáris fegyver megszerzése, és közvetett módon nyitva hagyta a további katonai nyomás, illetve csapások lehetőségét az atomprogram ellen.

„Soha nem fogom megengedni, hogy a világ első számú terrorizmust támogató állama – mert ők messze azok – nukleáris fegyverhez jusson. Ezt nem engedhetjük meg” – jelentette ki az amerikai elnök.

Trump nem először beszélt az iráni nukleáris program „megsemmisítéséről”, amelynek érdekében 2025. júniusában az amerikai hadsereg célzott csapásokat mért Irán három kulcsfontosságú nukleáris létesítményére (Fordóra, Natanzra és Iszfahánra). Akkor Trump azt közölte, hogy

„Célunk Irán nukleáris dúsító kapacitásának megsemmisítése és a világ első számú terrorizmust támogató állama által jelentett nukleáris fenyegetés megszüntetése volt.”

Elemzők szerint Trump az idei évértékelő beszédében azzal igyekezett összeegyeztetni azt, hogy a 2025‑ös csapások után az iráni atomprogram megsemmisítéséről beszélt, hogy Teherán „újrakezdte” azt, és ezért újabb lépésekre lehet szükség. Trump most visszatért a maximális nyomásgyakorlás módszeréhez, amelynek keretében Irán vagy új atomegyezményt köt az Egyesült Államokkal, vagy szembe kell néznie egy átfogó katonai csapással, amelynek a célja a nukleáris program eltörlése mellett a fundamentalista síita iszlám rezsim megdöntése is.

Az Egyesült Államok európai és Öböl‑menti szövetségesei már a beszéd előtt is azt sürgették, hogy Washington inkább diplomáciai, mint katonai megoldást válasszon, félve egy régiós eszkalációtól. Izrael miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu azonban üdvözölte a döntést, mondván, hogy ez „megváltoztatja a történelmet” és megakadályozza, hogy Irán a „világ legveszélyesebb fegyvereit” szerezze meg.

Trump nyitva hagyott ígéretei

Demokrata szenátorok, köztük a választásokon vereséget szenvedett Kamala Harris volt alelnök jelöltje, Tim Kaine szerint Trump „háború felé botladozik” Iránnal, miután felrúgta a 2015‑ös nukleáris megállapodást, amely korlátozta Teherán programját.

Az ENSZ főtitkára, António Guterres „veszélyes eszkalációnak” nevezte az amerikai csapásokat, amelyek szerinte a régió stabilitását fenyegetik, és arra figyelmeztetett, hogy a konfliktus kicsúszhat az ellenőrzés alól.

Mint arról beszámoltunk, 2026 január végén Trump nyíltan figyelmeztette Iránt, hogy „egy hatalmas armada” tart a térségbe, és vagy „megállapodást kell kötnie” atomprogramjáról, vagy nagyszabású amerikai katonai akciót kockáztat, írta az elnök a Truth Social platformon közzétett bejegyzésében.

Kommentárok szerint az évértékelő beszédben Trump igyekezett meggyőzni az amerikai közvéleményt az Iránnal kapcsolatos stratégiájáról, amely szerint ha a tárgyalások kudarcot vallanak, előtérbe kerül a katonai opció, amely „Irán számára egy nagyon rossz nap lenne” – mondta az elnök, aki szerint Irán „továbbra is sötét ambícióit követi” és ezért az Egyesült Államok „nem engedheti meg azt, hogy nukleáris fegyverhez jusson”.

A teljes beszédet meghallgathatják angolul a Hetek World csatornán:

A CNBC hírtelevízió úgy tudja, hogy Washington Öböl‑menti szövetségesei (Szaúd‑Arábia, Katar, Omán, Egyiptom) informális csatornákon arra kérték az amerikai kormányzatot, hogy tartózkodjon egy Irán elleni támadástól, mert tartanak egy olyan régiós háborútól, amely őket is célponttá teheti.

A New York Times beszámolója szerint még Izrael is kérte az esetleges amerikai csapások elhalasztását, tartva az iráni megtorlástól saját területén, miközben stratégiailag támogatja a kemény fellépést Teheránnal szemben.

Trump 2025 végén az Iránban gazdasági és politikai okokból kirobbant széleskörű tüntetésekre hivatkozva már jelezte, hogy a rendszer „meg fog bukni”, ha továbbra is „erőszakkal” lép fel a tüntetők ellen, és ezt katonai nyomással is alátámasztotta. Támogatásáról biztosította a tiltakozókat és azt ígérte nekik, hogy „úton a segítség”, továbbá közölte, ha Irán kivégzi vagy meggyilkolja a demonstrálókat, akkor amerikai katonai akció következhet.

Amerika az első

Trump évértékelőjében Iránnal kapcsolatban nem csak a nukleáris kérdésről beszélt, hanem a rezsim természetét is középpontba állította. Szerinte a „terrorállam” befelé is a nyílt elnyomást alkalmazza a tüntetések véres leverésével.

A befolyásos washingtoni Külkapcsolatok Tanácsa, a Council on Foreign Relations értékelése szerint a Trump‑adminisztráció „rezsimváltásra” törekszik Iránban akár katonai eszközökkel, ami az új Nemzetbiztonsági Stratégia „America First”, vagyis „Amerika az első” elvének radikális kiterjesztése lenne a Közel‑Keleten.

A Külkapcsolatok Tanácsa összefoglalója szerint a Trump‑kormányzat a második ciklus első évében élesen bírálta az európai szövetségeseket, és megkeményítette álláspontját Kínával és Oroszországgal szemben, a Közel‑Keleten pedig a Gázára és Iránra fókuszáló, aktív beavatkozást követő programot valósított meg. Mint írják, az évértékelő beszéd is azt a logikát erősítette Iránnal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok egyedül, szuverén módon dönt a katonai lépésekről és a szövetségeseknek ehhez csatlakozniuk kell, nem pedig vétózniuk. „A döntéseket én hozom meg” – szögezte le Trump. 
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!